Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

▪️Robert Downey Jr. #4▪️

Köszi az ötletet fanni_29 ❤️❤️❤️

T/N = te neved

A vakrandizás nem éppen az én stílusom, de aztán a barátaim rávettek, mert szerintük passzolnék egy ismerősük ismerőséhez. Na, igen. Összesen ennyit tudhattam róla, pedig azért legalább a neve kezdőbetűjének is örültem volna.

Mindenesetre a randi a lakásomhoz eső étteremben lesz. Délután óta készülődtem a vacsira. Ami a legközelebb állt az elegáns öltözékhez, az a fekete szoknyám és egy egyszerű krémszínű felső volt. Sajnáltam, hogy ennél többet nem hozhattam ki belőle. Ráadásul elegáns cipők terén se álltam jól. Egyetlen egy sötétlila lábbelim volt, az is elképesztően régi.

Végül, miután kész lettem a sminkemmel, rájöttem, hogy indulnom kell, mert másképp elkések. Miután bezártam a lakásomat, rohantam – amennyira a magassarkú engedte – a közeli étteremhez. Ám, már majdnem odaértem, amikor a járda széléről lecsúszott a lábam, és ha nem kapaszkodok meg egy fában elesek.

Csak bírja ki ez a hülye cipő a randi végéig – gondoltam.

Amikor beléptem az étterembe, még nem láttam a randi partneremet. Igaz, nem igazán tudtam, hogy néz ki, de egyedül egy két gyerekes család volt ott. Sóhajtva ültem le az egyik eldugottabb asztalhoz. A barátaim ezt az egy kikötést hagyták meg, hogy ne az ablak mellett várakozzak.

Nagyjából öt percig ücsörögtem, mikor meghallottam, hogy nyílik az ajtó. Felpillantottam, és egy napszemüveges, jól öltözött, barna hajú férfi lépett be. Odajött hozzám, majd levette a napszemüvegét.

– Te vagy T/N, igaz? – nézett rám a gyönyörű barna szemeivel, és ekkor jöttem rá, hogy Robert Downey Jr. áll velem szemben.

– I-igen – motyogtam, miközben meglepődötten pislogtam rá. – Én nem... nem is tudtam, hogy...

– Velem lesz találkozód? Ez a vakrandi lényege, édesem – kacsintott, és leült velem szemben.

Time skip mert Robertre nem lehet haragudni a Polgárháború után sem...

Az elmúlt két órám Robert társaságában valami elképesztően jó volt. Már értettem, hogy a barátaim mire fel mondták azt, hogy összeillünk. Bár való igaz, hogy ami a korunkat illeti, igen le vagyok maradva tőle, de valamiért annyira nem zavar.

Miután befejeztük a vacsit – amit természetesen Robert fizetett –, kimentünk az étteremből, majd egy ölelés és a következő randi ígéretét követően elindultam volna haza, de a következő pillanatban, egy reccsenés kíséretében kitört a cipőm sarka, és hasra estem volna, ha Robert nem kapja el a derekam.

– Nem szeretnéd, hogy inkább hazavigyelek? – mosolygott.

– De. Az jó lenne, mert ez hülye cipő két sarkot nem bír ki – morogtam, majd kiléptem a lábbeliből, és immár harisnyában álltam az elég hideg járdán.

– Jé! Így kisebb vagy, mint én! – vigyorgott.

– Haha... mehetnénk? Nem akarok felfázni.

– Persze. Gyere – mosolygott rám.