Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🖤T'Challa #12🖤

T/N = te neved

Nagyon büszke voltam magamra, amiért itt lehettem. Néhány hónappal ezelőtt, a második egyetemi évem előtti nyáron kaptam egy igen nagy lehetőséget. Ösztöndíjjal tanulhatok Wakandában. Amellett, hogy nekem csak a repülőjegyre kellett költenem, még szállásom is van, és a szakom tantárgyai mellett még a wakandai kultúráról is tanulok.

Este, mikor már nem volt annyira forró a levegő, egy sétára indultam az Aranyváros élettel teli utcáin, és közben a néhány hónap múlva esedékes színdarab szövegkönyvét bújtam.

Bár, ez így utólag végig gondolva nem bizonyult olyan remek ötletnek a sok ember miatt, ugyanis nekiütköztem valakinek, a szövegkönyvem pedig a földre hullott.

– Te jó ég! Rettenetesen sajnálom... – kezdtem, majd felpillantottam a személyre és még jobban szégyenkezni kezdtem. – T'Challa király... nagyon sajnálom.

A nagy szabadkozásom közepette azt vettem észre, hogy a király nem haragszik, sőt, mosolyog. Bár lehet a két Dora Milaje-s nő inkább a frászt hozta rám.

– Ugyan, nem történt semmi – mondta mosolyogva, majd lehajolt a szövegkönyvemért, majd visszaadta nekem. Ahogy meglátta az iskola emblémáját az első oldal tetején, kívancsian nézett rám. – Szabad kérdeznem, honnan jöttél?

– New Orleansból. Most pedig... sajnálom, de nem akarom feltartani. Már megyek is – mosolyodtam el, kissé piros arccal, majd a mellkasomhoz szorítottam a szövegkönyvet.

– Üdvözöllek Wakandában. Valamint... Tudhatom a neved?

– T/N V/N.

Time skip, mert T'Challa allergiás a macskákra...

Néhány hónappal később...

Már az előadásra készülődtünk, mikor a szobatársam izgatottan sietett felém.

– Nem fogod kitalálni, ki jött el megnézni a darabot – mondta, és láttam rajta, alig várja, hogy elmondhassa.

– Inkább mondd, mert felrobbansz az izgalomtól – nevettem.

– Itt a király. De nem csak ő. A húga, meg az anyja is.

– Komolyan?! A wakandai királyi család egy olyan darabon, ami egy amerikai könyv alapján készül? – kérdeztem halkan.

– Lesd meg magad! Első sor – kacsintott, majd észrevétlenül kikukucskáltam a függöny mögül.

T'Challa valóban ott ült az első sor közepén. Már csak az a kérdés, mit keres itt...

Time skip, mert nem jut eszembe más...

Két óra múlva...

Vége lett az előadásnak, és én már indultam vissza, a kollégiumba, mikor valaki megkocogtatta a vállamat, mire kissé ijedten fordultam meg.

– Ne félj! Csak én vagyok – mosolygott rám a király.

– Sajnálom, T'Challa király. Csak sötétedés után általában jobban tartok mindentől, hiába bízok a wakandai biztonságban.

– Semmi baj. Csak gratulálni akartam. Miután láttam a szövegkönyvön a címet, elolvastam a könyvet, és meg kell jegyeznem... neked már nem sok szükséged van színészetet tanulni, amikor ilyen remekül eljátszottál egy olyan nehéz szerepet, mint Daisy Buchanan.

– Ó... köszönöm – pirultam el. – De... arra nem számítottam, hogy...

– Eljövök? Elismerem, kíváncsi voltam rád. Néhány hónapja... megfogott benned valami, pedig alig néhány másodpercre találkoztunk.

– Érdekesnek találtál? Te? Engem?

– Bizony. Még nem tudom pontosan miért, de talán, ha jobban megismerhetnélek.

– Hát... egy királynak csak nem mondhatok nemet – mosolyodtam el.

– Kérlek, ne királyként gondolj rám. Ne a rangom miatt akarj megismerni, rendben?

– Azt hiszem, megoldható – pirultam el, és az ajkamba haraptam.