Callie

12. A csapóajtón túl

Nem tudom, hogy sikerült letennem vizsgákat. Ugyanis folyamatosan Voldemorton járt az eszem. Csak remélni tudtam, hogy minden jól sikerült. A napok azonban teltek-múltak, és Bolyhoska továbbra is kitartóan morgott odafent a harmadik emeleti folyosón.

Beköszöntött a kánikula. Tikkasztóan meleg volt abban a tágas osztályteremben is, ahol az írásbeli vizsgafeladatokat körmöltem a puskázásgátló átokkal megbűvölt lúdtollammal.

Az írásbelik mellett gyakorlati vizsgák is voltak. Flitwick professzor egyenként behívott minket a bűbájtanterembe, hogy lássa, végig tudunk-e táncoltatni egy ananászt az asztalon. McGalagonynál egeret kellett tubákosszelencévé változtatni – pluszpontokat ért, ha a szelence míves kivitelűre sikerült, de pontlevonás járt érte, ha bajsza volt. Piton vizsgáján reszkettem, mint a kocsonya, mert a professzor végig ott állt a hátunk mögött, miközben igyekeztem előkaparni a fejemből a felejtés italának hozzávalóit.

Az utolsó vizsga a mágiatörténet volt. Egy álló órán át kellett az önkeverő üst feltalálójának és más, rég elfeledett, vén varázslónak a nevét és tetteit sorolnunk – de vigasztalt a tudat, hogy utána egy hosszú, csodálatos hét vár rám, amikor nem lesz más dolgom, mint a vizsgák eredményeit latolgatni. Mikor Binns professzor kísértete végre ránk szólt, hogy tegyük le a pennát és csavarjuk össze a pergament, együtt ujjongtam a többiekkel.

– Ez könnyebb volt, mint hittem – szólt Hermione, mikor a vidám siserehaddal együtt kitódultunk a napfényben fürdő parkba. – Fölöslegesen tanultam meg a vérfarkasok 1637-es etikai kódexét meg Eszelős Elfric felkelésének történetét.

Hermione a vizsgák után szeretett utánanézni a helyes megoldásnak, de ezúttal hagyta magát lebeszélni róla. Helyette lesétáltunk a tóhoz, és letelepedtünk egy fa alá. A Weasley ikrek és Lee Jordan is a tónál múlatták az időt: a habok közt lubickoló óriási polip karjait csiklandozták.

– Isten veled, tanulás – sóhajtott Ron, és boldogan nyúlt el a puha pázsiton. – Te is lehetnél egy kicsit vidámabb, Harry. Csak egy hét múlva tudjuk meg, milyen pocsékul sikerültek az írásbelik. Addig nincs miért aggódnunk.

Harry megdörzsölte a homlokát.

– Csak tudnám, hogy mit jelent ez a fájdalom! – fakadt ki tanácstalanul. – Folyton sajog a sebhelyem... Korábban is fájt néha, de nem ilyen sokáig.

– Mutasd meg Madam Pomfreynak – javasolta Hermione.

– Ez nem betegség – rázta a fejét Harry –, hanem figyelmeztetés. Azt jelenti, hogy veszély közeleg...

Ront lustává tette a nagy meleg.

– Nyugi, Harry – ásított. – Hermionének igaza van: amíg Dumbledore-t látod, nem kell féltened a követ. Különben sincs rá bizonyítékunk, hogy Piton el tud bánni Bolyhoskával. A múltkori kalandja majdnem a fél lábába került. Egyhamar nem mer újra próbálkozni. Egyébként meg, előbb fog Neville bekerülni a kviddicsválogatottba, mint hogy Hagrid elárulja Dumbledore-t.

Harry rábólintott az érvelésre, de később azt mondta, úgy érzi, valamit elfelejtett.

– Ezt csak a vizsgák miatt érzed. Én például felriadtam tegnap éjszaka, és már majdnem nekiültem az átváltoztatástant tanulni, amikor eszembe jutott, hogy azon a vizsgán már túl vagyunk – nyugtattam a fiút.

Harry hirtelen felpattant.

– Te meg hova mész? – kérdezte álmosan Ron.

– Eszembe jutott valami – hadarta Harry holtra váltan. – Most rögtön el kell mennünk Hagridhoz!