Callie

33. Zivataros mérkőzés

Dumbledore professzor utasítására visszatértünk a nagyterembe. Tíz perccel később csatlakoztak hozzánk a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár házak tanulói is, akik semmit nem értettek az egészből.

– Jómagam és a tanáraitok átkutatjuk a kastélyt – jelentette be Dumbledore, miután McGalagony és Flitwick professzor gondosan bezárták a nagyterem minden ajtaját. – A saját biztonságotok érdekében itt kell töltenetek az éjszakát. A prefektusok őrt állnak az ajtóknál, és a távollétemben az iskolaelsők utasításait kell követnetek... Ha bármi történik, azonnal tudni akarok róla – fordult Percyhez, aki láthatóan roppant büszke volt fontos beosztására. – Üzenjetek valamelyik kísértettel.

Dumbledore indulni készült, de az ajtóban visszafordult.

– Majd' elfelejtettem... Ezekre szükségetek lesz. 

Hanyagul intett varázspálcájával, mire a hosszú asztalok mind a fal mellé repültek. Egy újabb pálcasuhintásra piros hálózsákok százai tűntek fel a padlón.

– Aludjatok jól – búcsúzott Dumbledore.

Amint becsukódott mögötte az ajtó, nyomban izgatott zsivaj tört ki a teremben.

– Mindenki bújjon bele a hálózsákjába! – harsogta Percy. – Tíz perc múlva takarodó!

– Gyertek – intett Ron, mire mind a négyen fogtunk egy-egy hálózsákot, és félrevonultunk a terem sarkába.

– Szerintetek Black még mindig a kastélyban van? – kérdezte félősen Hermione.

– Úgy tűnik, Dumbledore nem tartja kizártnak – felelte Ron.

Ruhástól belebújtunk a hálózsákokba, és felkönyökölve folytattuk a beszélgetést.

– Még szerencse, hogy épp ma próbálkozott – mondta Hermione. – Pont azon a napon, amikor egy lélek se volt a toronyban.

– Aki szökésben van, nem nézi a naptárat – vont vállat Ron. – Biztos fogalma sem volt arról, hogy ma Halloween van. Különben vacsora közben rontott volna ránk.

Hermione megborzongott.

Körülöttünk mindenkit ugyanaz a kérdés foglalkoztatott: Hogyan jutott be Black az iskolába?

– Talán ért a hopponáláshoz – mondta egy hollóhátas fiú. – Tudjátok, csak úgy fel tud bukkanni valahol.

– Szerintem álruhában jött be – vélekedett egy ötödéves hugrabugos.

– Akár be is repülhetett – vetette fel Dean Thomas.

– Ez nem lehet igaz...! – csóválta mérgesen a fejét Hermione. – Én vagyok itt az egyetlen, aki olvasta a Roxfort történetét?

– Valószínűleg – felelte Ron. – Miért?

– Helyesbítek, mi vagyunk az egyetlenek – emeltem fel a fejem. – Gondolom azért kérdezted, mert tény, hogy itt nem lehet hopponálni és dehopponálni.

– A kastélyt nem csupán falak védik – magyarázta Hermione. – Mindenféle átkot és bűbájt szórtak rá, kimondottan az illetéktelenek távol tartására. És szeretném látni azt az álruhát, ami a dementorokat megtéveszti. Ott állnak a park összes bejáratánál. Azt is látták volna, ha Black berepül. Frics pedig ismer minden titkos alagutat – biztos azokat is őrzik...

– Takarodó! – kiáltotta Percy. – Mostantól egy pisszenést se halljak!

A következő pillanatban az összes gyertya kialudt. Nem maradt más fényforrás a teremben, csak a néhány ezüstösen derengő kísértet és az elvarázsolt mennyezet, amelyen – a kinti ég mintájára – csillagok ragyogtak. Ez a látvány és a termet betöltő suttogás azt az érzést keltette, mintha egy mezőn feküdnék, ahol lágyan susog a szél.