Callie

64. A Házimanó Felszabadítási Front

Még akkor is mozdulatlanul álltam, mikor Cedric elhúzódott. Össze voltam zavarodva, és ez az arcomra is kiülhetett, mert Cedric nevetve megkérdezte:

– Ennyire rossz volt?

Nem tudtam, mit feleljek. Egyáltalán mi számít rossznak?

– Csak meglepődtem... de nem... vagyis, nem tudom... Nem erre számítottam – hebegtem össze-vissza, és reméltem, hogy nem sértem meg vele a fiút.

– Mindjárt gondoltam – szólt mosolyogva.

– Azt hittem, más lesz – mondtam őszintén. – De ez annyira furcsa volt, olyan...

– Kínos – bólintott, mire elkerekedett a szemem. – Ne érts félre, én is nagyon kedvellek, de azt hiszem, nem lennénk jó páros.

Valamiért megkönnyebbültem, hogy erre a következtetésre jutott.

– De ettől még barátok maradunk, igaz? – kérdeztem félve.

– Persze – mosolygott rám, majd az arcomhoz nyúlt. – Egy kicsit narancssárga lettél – magyarázta.

Ahogy a Griffendél torony felé tartottam, összefutottam Harryvel, Ronnal és Hermionével, majd csatlakozva hozzájuk felsétáltam a bagolyházba Pulipintyhez, hogy Harry elküldhesse a sárkánykaland kimeneteléről írt levelét Siriusnak. Útközben Harry elmondta Ronnak, miket mesélt Sirius Karkarovról. Ron megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy az iskolaigazgató egykor halálfaló volt, de mire felértünk a bagolyházba, már azt hangoztatta, hogy Karkarov mindig is gyanús volt neki.

– Minden egybevág – magyarázta. – Malfoy a vonaton azt mondta, az apja és Karkarov jó barátok. Most már tudjuk, honnan ismerik egymást. Biztos a Világkupadöntőn is mindketten ott rohangásztak az álarcosok között... De figyelj, Harry, ha tényleg Karkarov dobta be a neved a serlegbe, akkor most biztos veri a fejét a falba. Nem jött be a kis ötlete. Megúsztad egy karcolással! Várj, segítek...

Pulipintyen olyan mámor lett úrrá a levél láttán, hogy tébolyult huhogás közepette röpködni kezdett Harry feje körül. Ron elkapta a levegőben, és lefogta, hogy veszteg maradjon, amíg Harry a lábára köti a levelet.

– Kizárt dolog, hogy a többi feladat is ilyen veszélyes legyen – folytatta Ron, miközben az ablakhoz lépett Pulipinttyel. – Komolyan, Harry, szerintem akár még meg is nyerheted ezt a versenyt.

Hermionének annál kevésbé tetszett a dolog; nekidőlt a falnak, karba tette a kezét, és rosszallóan nézett Ronra.

– Ne igyunk előre a medve bőrére! – szólt nagy komolyan. – Kétlem, hogy Harry túl lenne a nehezén. Ha már az első próba ilyen volt, bele se merek gondolni, milyen lesz a többi.

– Megszólalt a mi kis optimistánk – fintorgott Ron. – Szerintem neked barátkoznod kéne Trelawneyval. Jól megértenétek egymást.

E szavakkal Ron kidobta Pulipintyet az ablakon. A kis bagoly vagy négy métert zuhant, mire sikerült lefékeznie magát, s ennek bizony a levél volt az oka. – Harry egy kicsit túllőtt a célon. Megvártuk, amíg Pulipinty eltűnik a távolban, azután Ron így szólt:

– Lassan le kéne mennünk, Harry. Kezdődik a győzelmi bulid. Fred és George mostanra már biztos kirabolták a konyhát.

És valóban, mikor beléptünk a Griffendél-toronyba, ott ismét lelkes taps és üdvrivalgás fogadta Harryt. A klubhelyiségben minden vízszintes felületet tálak és kancsók foglaltak el; hegyekben állt a sütemény, vödörszámra kínálgatta magát a sütőtöklé és a vajsör. Lee Jordan feleresztett jó néhány Dr. Filibuster féle "nedvesen is indítható, garantáltan tűzmentes" csillagszórót, úgyhogy szó szerint szikrázott a levegő az ünneplő griffendélesek feje fölött. Dean Thomas, aki nagyon szépen tudott rajzolni, készített egy sor új plakátot. A legtöbb Harryt ábrázolta, amint Tűzvillámán körberepüli a magyar mennydörgőt, de volt néhány kép a lángoló fejű Cedricről is.