Callie

54. Vonatút

A hétfő reggel szomorkás, vakációvégi hangulattal köszöntött rám. Még mindig esett az eső, és körös-körül csak ködöt és szürke felhőket láttam, mikor öltözködés közben kinéztem az ablakon. A lányok még aludtak. Farmert és pulóvert vettem fel – az iskolai talárt csak a Roxfort Expresszen ölthettem magamra.

Elindultam reggelizni, épp akkor, mikor Mr. Weasley kifordított talárban csörtetett lefelé a lépcsőn. Harry, Ron, Fred és George már lent voltak.  Mrs Weasley épp a tárolószekrény fiókját forgatta fel ("Kell lennie itt egy pennának!"), Mr. Weasley pedig a tűz fölé hajolt, és figyelmesen hallgatta...

Megráztam a fejem, és pislogtam néhányat – de nem, nem káprázott a szemem.

A tűz közepén nagy, szakállas tojás módjára ott trónolt Amos Diggory feje. A fej gyorsan, szinte hadarva beszélt, mit sem törődve a körülötte röpködő szikrákkal és a fülét nyalogató lángokkal.

– ...a mugli szomszédok dörrenéseket és kiabálást hallottak, ezért kihívták azokat a hogyishívjákokat – a rendőrzőket. Ki kell szállnod a helyszínre, Arthur...

– Tessék! – zihálta Mrs Weasley, s pergament, tintát meg egy ócska pennát nyomott Mr. Weasley kezébe. Én eközben helyet foglaltam az asztalnál.

– Még szerencse, hogy időben megtudtam a dolgot – folytatta Mr. Diggory feje. – El kellett küldenem pár sürgős baglyot, úgyhogy már hajnalban bejöttem az irodába, és láttam, amikor a varázshasználati főosztály embereit riadóztatták. Ha ez Rita Vitrol fülébe jut, Arthur...

Mr. Weasley közben kinyitotta a tintásüveget, megmártotta a pennát, és felkészült a jegyzetelésre.

– És Rémszem mit mondott, mi történt? – kérdezte.

Mr. Diggory feje bosszúsan fintorgott.

– Azt mondja, hallotta, hogy valaki jár a kertjében. Az illető a ház felé osont, de megtámadták a kukák. 

Mr. Weasley bólogatva jegyzetelt.

– Mit csináltak a kukák? – kérdezte. 

– Iszonyú zajt csaptak, és telelövöldözték szeméttel a környéket – felelte Mr. Diggory. – Úgy tudjuk,az egyik még akkor is röpködött, amikor a rendőrzők odaértek... 

Mr. Weasley gondterhelten csóválta a fejét. 

– És mi lett a behatolóval?

– Ugyan, Arthur, hisz tudod, milyen Rémszem... Minek mászkálna valaki a kertjében éjnek idején? Szerintem az a híres behatoló most a szomszéd kertben ül, és nyávogva próbálja lerázni a krumplihéjakat a bundájáról. De ha a varázshasználatiak rászállnak Rémszemre, akkor neki vége. Gondolj bele, milyen priusza van. El kell intéznünk, hogy egy másik ügyosztály foglalkozzon vele. Mondjuk a tied... Milyen büntetés jár kukabűvölésért?

– Megúszhatja dorgálással – felelte Mr. Weasley, miközben pennája szaporán sercegett a pergamenen. – Nem használta a pálcáját, ugye? Ő maga nem támadott meg senkit, igaz?

Mr. Diggory bosszúsan nevetett.

– Lefogadom, hogy kiugrott az ágyból, és mindent elátkozott, ami a szeme elé került. De ezt nemigen tudják rábizonyítani, mivel nincsenek áldozatok.

– Rendben, azonnal intézkedem.

Mr. Weasley zsebre vágta a teleírt pergamenlapot, és kiviharzott a konyhából. 

Diggory feje most Mrs Weasleyhez fordult.

– Ne haragudj, Molly – szólt. – Sajnálom, hogy így rátok kellett rontanom kora reggel, de csak Arthur tudja kihúzni őt a csávából. Rémszemnek ma mindenképp jelentkeznie kell az új munkahelyén. Az ördögbe, miért pont az utolsó éjszakát választotta?