Mr. Weasley beváltotta ígéretét, és pirkadat előtt felébresztett minket.
Varázslat segítségével egy szempillantás alatt lebontottuk és összecsomagoltuk a sátrakat, és sietve elindultunk a zsupszkulcsállomás felé.
A kemping kapujában találkoztunk Mr. Robertsszel, aki meglehetősen kábának tűnt, és búcsúzóul boldog karácsonyt kívánt nekünk.
– Rendbe fog jönni – sietett megnyugtatni minket Mr. Weasley, mikor Mr. Roberts már nem hallhatta őt. – Az efféle tudatzavar a felejtésátok múló mellékhatása. Nem csoda, hogy kába a szerencsétlen, hiszen elég súlyos emlékeket töröltek ki a fejéből...
Bő negyedórája gyalogoltunk a ködös lápon át, mikor izgatott zsivaj ütötte meg a fülünket. Ebből már gyanítottam, hogy nem mi vagyunk az egyedüli korán kelők, és a zsupszkulcsállomásra érve gyanúm beigazolódott: Basil, a kulcsfelelős körül tömegével tolongtak a sürgősen távozni vágyó boszorkányok és varázslók. Mr. Weasley váltott néhány szót Basillal, azután beálltunk a sorba, és még napkelte előtt hozzájutottunk egy szakadt gumiabroncshoz, ami visszaröpített minket a Hermelindombra.
A hajnal első fényénél vágtunk át Widra St. Capdelen, és tértünk rá az Odúhoz vezető ösvényre. Menet közben keveset beszéltünk; én csak egy kiadós reggelire tudtam gondolni. Ahogy magunk mögött hagytuk az utolsó emelkedőt, és feltűnt előttünk az Odú, egy kiáltást sodort felénk a szél.
– Hála az égnek, hála az égnek!
Mrs Weasley, aki ezek szerint a ház előtt állva várt ránk, papucsban futott ki elébünk. Arca sápadt, szeme karikás volt, és kezében a Reggeli Próféta egy összecsavart példányát szorongatta.
– Istenem, hát megvagytok! – lelkendezett. – Arthur, ha tudnád, mennyire aggódtam!
Azzal Mr. Weasley nyakába vetette magát, s kezéből kiesett a Reggeli Próféta. Az újságra pillantottam. Az öles betűkkel szedett szalagcím a következőket hirdette: PÁNIK A VILÁGKUPADÖNTŐN. A cikket a fák fölött lebegő Sötét Jegy mozgó, fekete-fehér fényképe illusztrálta.
– Mind épségben vagytok... – Mrs Weasley elengedte férjét, és kivörösödött szemmel körbepillantott. Tekintetével egyenként végigsimogatott a mindannyiunkat. – Jaj, fiúk...
Valamennyiünk nagy ámulatára Fred és George köré vetette a karját, és olyan vehemensen vonta őket a keblére, hogy összekoccant a fiúk feje.
– Au! Anya... nem kapok levegőt!
– Kiabáltam veletek, mielőtt elmentetek! – zokogta Mrs Weasley. – Folyton csak erre tudtam gondolni! Halálos veszélyben voltatok, és én azzal köszöntem el tőletek, hogy nem kaptatok elég RBF-et! Édes istenem, Fred... George...
– Jól van, na, Molly, nyugodj meg, hisz látod, hogy épségben visszajöttünk. – Mr. Weasley szelíd erőszakkal kiszabadította az ikreket, és a ház felé vezette feleségét. – Bill – szólt hátra halkan –, hozd be azt az újságot, meg akarom nézni...
Miután valamennyien elhelyezkedtünk a szűk konyhában, és Hermione kitöltött Mrs Weasleynek egy nagy bögre forró teát (amibe a családfő utasítására egy kevéske Ogden-féle Lángnyelv-whisky is került), Bill átadta apjának az újságot.
Mr. Weasley átfutotta a az első oldalt; Percy kíváncsian kukucskált a válla fölött.
– Le mertem volna fogadni! – csóválta a fejét komoran Mr. Weasley. – A minisztérium kudarca... a rendbontók megszöktek... teljes káosz... sötét varázslók büntetlenül garázdálkodhatnak... nemzetünk szégyent vallott... Ki írta ezt? Hát persze, sejthettem volna... Rita Vitrol.
BINABASA MO ANG
Callie
RandomA tizenegy éves Callie Doreen cseppet sem mondható átlagosnak. Egyre érdekesebb dolgok történnek körülötte, amikre nem tud magyarázatot adni. Egy nap azonban felbukkan náluk egy különös kinézetű nő, aki közli vele, hogy felvételt nyert egy olyan isk...
