Callie

63. Az első próba

A nagyteremben a Griffendél asztalánál ültem, s épp a reggelimet fogyasztottam Hermione és Ginny társaságában. Harry is felbukkant, viszont egy falatot sem evett. Megvárta, amíg Hermionével végzünk a kásával, akkor aztán karon ragadott minket, és kivonszolt magával a parkba. Tettünk egy hosszú sétát a tóparton; közben Harry beszámolt a Hagridnál tett látogatásáról, és elmesélte, mi mindent mondott neki Sirius.

Hagrid megmutatta Harrynek, mi lesz az első próba: sárkányok. Rögtön Norbert jutott eszembe. Még vele is meggyűlt a bajunk, hát akkor milyen lehet egy kifejlett sárkány?

És nem csak a sárkányok jelentettek veszélyt Harryre nézve. Sirius elmondta neki, hogy Karakarov halálfaló volt. Elkapták, együtt ültek az Azkabanban, de aztán őt szabadlábra helyezték, mert a minisztérium vádalkut kötött vele. Karkarov kijelentette, hogy belátta tévedését, megbánta bűneit... és felsorolt jó pár nevet. Más embereket küldött maga helyett a börtönbe.

– Az a legfontosabb, hogy túléld a keddi napot – mondta Hermione. – Karkarovval ráérünk később foglalkozni.

Háromszor is körbesétáltuk a tavat, de nem jutott eszünkbe semmilyen épkézláb bűbáj, amivel ártalmatlanná lehet tenni egy sárkányt. Végül úgy döntöttünk, hogy a könyvtárban folytatjuk a kutatást. Ott Harry az asztalunkhoz hordta az összes könyvet, amit csak a sárkányokról talált, majd nekiláttunk, hogy átrágjuk magunkat a jókora kupacon.

– Karom-manikűr távbűbájjal... a pikkelypenész kezelése... nem, nem, ezt a Hagrid-féle flúgosoknak írták, akik ápolgatni akarják őket...

– A sárkányokat igen nehéz elpusztítani, mivel ősi varázzsal átitatott, vastag bőrükön csak a legerősebb átkok képesek áthatolni... De Sirius azt mondta, elég egy egyszerű bűbáj...

– Akkor nézzünk meg pár közönséges varázsigés könyvet – javasoltam, azzal félredobtam a Kedvencünk: a sárkány című kötetet, és gyűjtőútra indultam a polcok között.

Egy halom bűbájgyűjteménnyel tértem vissza. Letettem őket az asztalra, leültem, és hozzáláttunk áttanulmányozásukhoz. Közben végig hangosan gondolkodtam a dolgon, és Hermione is ott sutyorgott Harry oldalánál.

– Hát igen, vannak átváltoztató bűbájok... de mi értelme lenne átváltoztatni? Bár igaz, csinálhatnál mondjuk gumicukrot a fogából, hogy legalább azzal ne tudjon megsebezni... Csak az baj, amit az a könyv is írt, hogy kevés bűbáj hatol át a bőrén... mondanám, hogy változtasd át az egész sárkányt, de egy ekkora szörnyeteggel szerintem még McGalagonynak is gondja lenne...

– Hoppá! Várjunk csak! Lehet, hogy önmagadat kellene elvarázsolnod. Mondjuk adhatnál magadnak emberfeletti képességeket. De hát az sem egy egyszerű bűbáj... Órán még nem is tanultunk egy olyan varázst se, én is csak azért tudok róluk valamennyit, mert megcsináltam néhány RBF felkészítő tesztet...

– Callie, Hermione – sziszegte összeszorított fogakkal Harry. – Be tudnátok fogni egy percre a szátokat? Koncentrálni próbálok.

Hanem miután elhallgattunk, csupán annyi történt, hogy Harry tanácstalanul böngészte a Száz fontos rontás hirtelen haragúaknak tartalomjegyzékét.

– Jaj, már megint itt van! – nyögött fel Hermione. – Miért nem tud a rozzant bárkáján olvasni!?

Viktor Krum kacsázott be a könyvtárba. Elhaladtában mogorva pillantást vetett ránk, aztán leült a legtávolabbi sarokba, és nyomban beletemetkezett könyveibe.

– Gyertek menjünk fel a toronyba! Egy perc, és megjönnek a viháncoló rajongói...

És valóban – még félúton sem jártunk az ajtó felé, mikor lábujjhegyen osonó lányok csoportja jött szembe velünk – egyikük még bolgár nemzeti színű sálat is kötött a derekára.