Callie

71. Az álom

Mr. Kupor itt volt. Harry elmondása alapján előkerült az erdőnél, de nem volt teljesen eszénél. Dumbledore-t akarta figyelmeztetni, mert valami szörnyű dolgot csinált. Aztán össze-vissza beszélt. Azt mondta Voldemort megerősödött...

Amíg Harry elment szólni Dumbledore-nak, Krum ottmaradt Kuporral. Ám mire visszaértek Krumot elkábították, Mr. Kupor pedig eltűnt.

– Két lehetőség van – szólt homlokráncolva Hermione. – Vagy Mr. Kupor támadta meg Viktort, vagy valaki más támadta meg mindkettőjüket, amikor Viktor nem figyelt oda.

– Biztos, hogy Kupor volt – vágta rá Ron. – Különben miért tűnt volna el? Megtámadta Krumot, és kereket oldott.

– Nem hinném – ráztam a fejem. – Harry azt mondta, nagyon ki volt készülve... – A fiúra néztem megerősítésért, mire ő bólintott.

– Járni is alig tudott, nemhogy dehopponálni vagy ilyesmi.

Hermione bosszúsan felnyögött.

– Hányszor kell még elmondanom, ti fafejűek: a Roxfort területén nem lehet dehopponálni!

– Na jó, mondok mást! – szólt izgatottan Ron. – Krum megtámadta Kuport – nem, nem, várjatok –, aztán elkábította saját magát!

– Mr. Kupor pedig köddé vált, igaz? – fintorgott Hermione.

– Ja, tényleg...

Másnap már hajnalban felkeltünk, és a bagolyházba siettünk, hogy elküldjünk egy levelet Siriusnak. Most az ablaknál álltunk, és a ködlepte parkot bámultuk. Mivel késő éjszakáig beszélgettünk, egyikünk arca sem volt éppen kipihent.

– Ismételjük el még egyszer! – vetette fel Hermione. – Pontosan mit mondott Mr. Kupor?

– Mondom, hogy összefüggéstelenül beszélt! – csóválta a fejét Harry. – Dumbledore-t akarta figyelmeztetni valamire. Bertha Jorkinsról azt állította, hogy meghalt. Ismételgette, hogy mindenről ő tehet... a fiát is említette.

– A fia haláláról tényleg ő tehet – jegyezte meg Hermione.

– Nem volt eszénél! – folytatta Harry. – Volt, amikor úgy emlegette a feleségét meg a fiát, mintha még élnének. De főleg Percynek magyarázott mindenféle hivatali dolgokat, mintha Ron bátyja ott lett volna.

– És... mit is mondott Tudodkiről? – kérdezte Ron.

– Hányszor mondjam még el... – sóhajtott fáradtan Harry. – Azt, hogy erősebb lett.

Egy darabig mindannyian hallgattunk.

– De hát azt mondod, nem volt az eszénél – szólalt meg végül Ron. – Össze-vissza dumált, a fele csak agyrém volt... Akkor meg ez az egész...

Hangja elárulta, hogy ő se hiszi igazán, amit mond.

– Még akkor tűnt a legnormálisabbnak, amikor Voldemortról beszélt – szögezte le Harry, ügyet sem vetve Ron fájdalmas fintorára. – Alig bírta kipréselni magából a szavakat, de akkor legalább tudta, hol van, és mit akar. Erősködött, hogy beszélnie kell Dumbledore-ral.

Harry hátat fordított az ablaknak, és a tetőgerendák felé bámult. Az ülőrudak lassan megteltek az éjszakai vadászatból visszatérő baglyokkal. A legtöbbnek egy-egy egér vagy pocok lógott a szájából.

– Ha Piton nem tartott volna fel – szólt keserűen Harry –, időben odaérhettünk volna. "Az igazgató úr nem ér rá, Potter... Miket fecsegsz itt össze?" Fájt volna neki, ha félreáll az útból!?