Callie

16. A fúriafűz

Hiába mondogatta nagyi, hogy el fogok késni, nem hittem neki. Steven már jó ideje kint várt, így próbáltam sietni, de egyszerűen nem haladtam.

Háromnegyed tizenegykor érkeztem meg a pályaudvarhoz és meglepve láttam, hogy a Weasley család is – Harryvel együtt – csak nemrég érkezett.

– Percy megy elsőként – mondta Mrs. Weasley, mikor odaléptem hozzájuk.

Öt percünk volt rá, hogy eltűnjünk a falban. Percy határozott léptekkel elindult, és néhány másodperc múlva köddé vált. Ezután Mr. Weasley, majd Fred és George következtek.

– Bemegyek Ginnyvel, ti pedig gyertek utánunk – fordult Mrs. Weasley hozzánk, azzal kézen fogta Ginnyt, és már indult is. Egy szempillantás múlva mindketten eltűntek.

– Már csak egy percünk van, menjünk egyszerre – javasolta Ron.

Még egyszer ellenőriztem, hogy Athéné ketrece stabilan áll-e a láda tetején, majd irányba fordítottam a kézikocsit. A kocsi fogantyúja fölé hajoltunk, és mindhárman elindultunk. Ahogy haladtam, egyre jobban szaporáztam a lépteimet, végül futni kezdtem, és...

BUMM. Mindhárom kocsi nekicsapódott a falnak, majd visszapattant. Ron ládája hangos puffanással a földön landolt, Harry hanyatt esett, a kézikocsi pedig rám, Hedvig és Athéné kalitkája pedig messzire gurult a fényes kőpadlón, felháborodott vijjogásra késztetve lakóit. A közelben állók ránk meredtek, s egy vasúti őr még ránk is kiabált:

– Elment az eszetek? Mi műveltek ti ott?

– Bocsánat! Elszabadult a kocsi – lihegtem, miközben Harry a bordáit tapogatva feltápászkodott. Ron elszaladt összeszedni Hedviget és Athénét akik akkora ricsajt csaptak, hogy a mugli utasok állatkínzásról kezdtek suttogni körülöttünk.

– Miért nem tudtunk átmenni? – kérdezte Harry fojtott hangon.

– Nem t'om...

Ron lopva körülnézett. Vagy tucatnyi kíváncsiskodó még mindig minket nézett.

– Le fogjuk késni a vonatot – suttogta. – Fogalmam sincs, miért záródott be az átjáró.

Összeszorult gyomorral pillantottam fel a nagy órára. Tíz másodperc... kilenc másodperc... Óvatosan a falhoz toltam a kocsimat, majd teljes erőből meglöktem. A vas nem engedett.

Három másodperc... két másodperc... egy másodperc...

– Elment – állapította meg lesújtottan Ron. – Elment a vonat. Mi lesz, ha apa és anya nem tudnak kijönni hozzánk? Van nálatok mugli pénz?

– Nálam sajnos nincs – válaszoltam. – Nem gondoltam, hogy szükség lesz rá.

Harry komoran felnevetett. – Dursleyéktől kábé hat éve nem kaptam zsebpénzt.  

Ron a hideg korlátra szorította a fülét.

– Semmit nem hallok – nyugtalankodott. – Most mit csinálunk? Ki tudja, meddig tart, mire anyáék kijutnak.

Körülnéztünk. Az emberek még mindig bámultak minket, főként Hedvig és Athéné szakadatlan vijjogása miatt.

– Szerintem menjünk vissza a kocsihoz, és ott várjuk meg őket – javasolta Harry. – Itt túl nagy feltűnést...

– Harry! – vágott a szavába Ron csillogó szemmel. – A kocsi!

– Mi van vele?

– A kocsival el tudunk repülni a Roxfortba!