Callie

59. A Tűz Serlege

– Mondjátok, hogy csak álmodom! – hebegte lenyűgözve Ron, mikor a Durmstrang delegációja nyomában elindultunk felfelé a bejárati lépcsőn. – Itt van Krum, Harry! Viktor Krum!!!

– Ne légy már nevetséges, Ron – korholta Hermione. – Krum nem a jóisten, csak egy kviddicsjátékos!

– Csak eeegy kviddicsjátékooos?! – visszhangozta megbotránkozva Ron. – Hermione! Krum a világ egyik legjobb fogója! Álmomban sem hittem volna, hogy még iskolába jár!

A bejárati csarnokba érve a többiekkel együtt a nagyterem felé vettük utunkat. Nem messze tőlünk Lee Jordan páros lábbal szökdécselt, hogy legalább Krum tarkóját láthassa, az előtte haladó hatodéves lányok pedig olyan kétségbeesetten kotorásztak a zsebükben, mintha kirabolták volna őket.

– Jaj, istenem, nem igaz, hogy pont most nincs nálam penna... 

– Szerintetek ad egy autogramot a süvegemre rúzzsal?

– Libák... – vetette oda megvetően Hermione, mikor elhaladtunk a lányok mellett, akik most megálltak a rúzson civakodni. Egyet kellett értenem vele.

– Én biztos, hogy megpróbálok autogramot kérni tőle – jelentette ki Ron. – Van nálad egy penna, Harry?

– Nincs – rázta a fejét Harry. – Fent van az összes a táskámban.

– Callie? – nézett rám reménykedve.

– Nálam sincs – ráztam meg a fejem. – Lesz még időd autogramot kérni.

Besétáltunk a nagyterembe, és leültünk a Griffendél asztalához. Ron a bejárattal szemközti oldalon választott helyet magának, hogy lássa Krumot, aki a többi durmstrangos diákkal együtt még az ajtónál álldogált – szemlátomást nem tudták eldönteni, hova üljenek. A Beauxbatons tanulói már letelepedtek a Hollóhát asztalához, és most savanyú képpel mustrálták a termet és a roxfortosokat. Hárman közülük még mindig nem vették le a kendőt a fejükről.

– Ennyire azért nincs hideg – jegyezte meg bosszúsan Hermione, a kendősök felé pillantva.

– Ide! Ide üljetek! – sziszegte Ron. – Gyertek ide! Hermione, ülj odébb, ülj odébb...

– Mi?

– Mindegy, felejtsd el – felelte lelombozva Ron.

Viktor Krum és durmstrangos társai leültek a Mardekár asztalához. Malfoy, Crak és Monstro önelégült arccal néztek körül, majd Malfoy az asztal fölé hajolt, és megszólította a vele szemben ülő Krumot.

– Ez az, nyalizzál csak neki, Malfoy! – morogta epésen Ron. – Úgyis egy perc alatt átlát rajtad... Naponta száz ilyen hajbókolóval találkozik... Szerintetek hol fognak aludni? Felajánlhatnánk Krumnak egy helyet a szobánkban, Harry... Szívesen átengedem neki az ágyamat, én elvagyok egy kempingágyon is.

Hermione megvetően felhorkant.

– Úgy látom, ők sokkal jobban érzik itt magukat, mint a beauxbatons-osok – jegyezte meg Harry.

A durmstrangos diákok kibújtak nehéz bundáikból, és érdeklődve nézegették az elvarázsolt mennyezetet. Egyikük másikuk álmélkodva forgatta kezében a csupa arany teríték darabjait. Frics, a gondnok, aki az ünnepi vacsora tiszteletére egy kopott, penészfoltos frakkban jelent meg, további székeket helyezett el a tanári asztal mögött: kettőt-kettőt Dumbledore székétől balra és jobbra.

Mikor az összes diák beért a nagyterembe, és megtalálta a helyét, a tanárok is bevonultak, és leültek a keresztben álló asztalhoz. A sort Dumbledore professzor, Karkarov professzor és Madame Maxime zárták. Igazgatónőjük láttán a beauxbatons-os diákok nyomban felpattantak. A teremben néhányan nevettek, de a vendégek ügyet sem vetettek rájuk. Nem ültek le addig, amíg Madame Maxime helyet nem foglalt Dumbledore balján. Dumbledore maga állva maradt, jelezve, hogy szólni kíván. Többen pisszegni kezdtek, és a terem elcsendesedett.