Callie

75. Az utak elválnak

Dumbledore felállt, és megvetően végignézett Barty Kuporon. Aztán felemelte varázspálcáját, s egy szempillantás alatt erős kötelek tekeredtek Barty Kupor testére. Dumbledore most McGalagonyhoz fordult.

– Minerva, megkérhetem, hogy őrködjön itt, amíg felmegyünk?

– Hogyne. – McGalagony arcán olyan émelygő undor ült, mintha azt kellett volna végignéznie, hogy Kupor telehányja a szobát. Mikor azonban előhúzta és a férfira szegezte pálcáját, meg se rezzent a keze.

– Perselus – folytatta Dumbledore, Pitonra pillantva –, kérem, küldje le Madam Pomfreyt. Alastor Mordonnak gyógykezelésre van szüksége. Azután menjen le a parkba, keresse meg Cornelius Caramelt, és kísérje ide. Bizonyára ő is ki akarja hallgatni Kuport. Mondja meg neki, hogy ha szüksége van rám, fél óra múlva a gyengélkedőn leszek.

Piton bólintott, és elsietett.

– Harry, Callie? – szólt szelíden Dumbledore.

Felálltam, de nyomban megtántorodtam. Amíg Kuport hallgattam, nem éreztem a fájdalmat – most viszont annál inkább. A fejem zúgott, a hátam sajgott, és forgott velem a szoba. Dumbledore egyik kezével megfogta a karomat, a másikkal Harryét, és kitámogatott minket a sötét folyosóra.

– Szeretném, ha feljönnél velem a dolgozószobámba Harry – szólt a professzor, mikor egy átjáróhoz értünk. – Callie, szeretném, ha te is jönnél, de ha nem érzed jól magad, megértem, ha inkább a gyengélkedőbe mennél.

– Azt hiszem nem lesz baj. – Legalábbis egyelőre.

– Remek, akkor menjünk is tovább – mondta. – Sirius ott vár minket.

Bólintottam. Zsibbadt kábulat szállt az agyamra; úgy éreztem, mintha egy álomban járnék – de ez most nem zavart, sőt örültem neki. Nem akartam felidézni, mi történt az elmúlt percekben.

– Igazgató úr... – motyogta Harry. – Hol vannak Cedric szülei?

– Bimba professzornál – felelte Dumbledore. Hangja, mely Barty Kupor kihallgatása alatt végig higgadtan, szenvtelenül csengett, most kissé megremegett. – Ő volt Cedric házvezető tanára. Ő ismerte legjobban a fiút.

Ismét könnybe lábadt a szemem.

Megérkeztünk a kőszörny elé. Dumbledore kimondta a jelszót, a szobor félreugrott, és a felvonólépcső felvitt minket a tölgyfa ajtóhoz. Dumbledore benyitott a dolgozószobába.

Sirius ott állt a szobában. Arca éppen olyan sápadt és beesett volt, mint annak idején, miután megszökött az Azkabanból. Villámgyorsan előttünk termett.

– Nem esett bajod, Harry? Tudtam... tudtam, hogy valami ilyesmi... Calypso, te mit csinálsz itt? Mi történt?

Talán mégis a gyengélkedőbe kellett volna mennem...

Sirius keze remegett, ahogy az íróasztal előtt álló székekhez vezetett minket.

– Mi történt? – ismételte türelmetlenül.

Dumbledore elmondott neki mindent, amit Barty Kuportól hallottunk. Csak fél füllel hallgattam. Minden csontom sajgott, s nem vágytam másra, mint hogy békén hagyjanak, és elnyomhasson az álom, hogy többé nem kelljen semmire gondolnom, semmit éreznem.

Halk szárnysuhogást hallottam. Fawkes, a főnixmadár szárnyra kapott, átrepült a szobán, és leszállt Harry térdére.

– Szervusz, Fawkes – mormolta Harry, és megsimogatta a madár piros és arany tollait. Fawkes békésen hunyorgott rá.