Fuss, ha tudsz

183 nap

A szemeim égtek a könnyektől. Máris bántam minden tettem. Egy makacs gyerek voltam és most itt az ára. Elkapni Potteréket szinte lehetetlen küldetés volt és ezt mindenki tudta.

Nem akartam sírni mások előtt ezért ott helyben madárrá váltam és amilyen gyorsan csak tellett tőlem kirepültem egy nyitott ablakon a sötétségbe ahol hamar eltűnhettem sötét tollaimmal.

A házunkban a padlóra rogytam és pár percig vártam. Azt hittem Malfoy utánam jön de minél tovább vártam annál inkább tudatosult bennem,hogy nem fog jönni. Ideje össze szednem magam és elindulni valamerre. Száműzött lettem és hála az okoskodásomnak már itt sem bujkálhattam.

Sietve bekaptam pár falatot előre sejtve hogy sokáig nem térhetek vissza. Magamhoz vettem a nagyanyám drága brossát,hogy legalább a ház egy darabkája velem jöhessen és kiléptem az ajtón. Gyalog indultam el arra amerre Marietta is mindig kísért. Át az erdőn ki a telekről. Bár így lassabb volt, mégsem bántam. Minden pillanatban vártam hátha valahonnan felbukkan Malfoy és velem jön. Elszökünk és megvárjuk a dolgok végét...

Mielőtt teljesen eltakarta volna az erdő a házat még vetettem egy pillantást a kúriára ahol felnőttem. Mindig azt hittem nekem nincs otthonom, most viszont tudatosult bennem milyen ostoba voltam. Mindenem megvolt és tönkre tettem.
Megszorítottam a brosst a kabátomon ,majd egyszerűen madárrá váltam. Ha repültem minden fájdalmam elmúlt, a lelkem a csontjaimmal együtt könnyebbült meg, a szél pedig elsodorta a gondolataimat. Nem tudtam merre tartok csak szálltam amerre a szárnyam vitt. Amikor már elég messze lehettem vissza változtam és a korgó gyomrommal nem törődve elaludtam egy vaskos fa ágán.

Napokig bolyongtam erdőkben, városokban hol emberi hol madár alakomban. Boltokat raboltam hogy legyen mit ennem és embereket kábítottam el rövid időre hogy legyen hol aludnom.
Nem tetszett ez az élet de ha nem akartam a város szélén fagyoskodni akkor muszáj volt ezt tennem. Végülis bántódása senkinek sem esett. Egyszerűen azt érezték mintha valamit elfelejtettek volna.

Árnyékként haladtam tovább egyik helyről a másikra. Sehol sem töltöttem több időt egy napnál. Néha elvarázsolt pénzekkel fizettem és reméltem nem találkozok más varázslókkal akiknek az igazságérzete nem engedte volna ezt a kis csínyt...

Aznap mikor mégis összefutottam eggyel rossz idő volt. Behúzódtam az állomás várójába. Nem tudtam hol vagyok de itt nem is számított. Épp egy szendvicset eszegettem amikor meghallottam két kabátos férfi párbeszédét.

-Keresnek valamit Alfred. Több helyen is felbukkantak. Állítólag most is a Black házban bújkálnak. - Pusmogta az egyik a másiknak. Éles állkapcsával kenyeret lehetett volna szelni.

-Onnan csak egy kiút van...-Vigyorgott a másik megdörzsölve borostás arcát. -Sátorozzunk le a ház körül. Ha pedig a kandallót használják rögtön tudni fogjuk hol vannak.

Sietősen el is indultak én pedig igyekeztem feltűnés nélkül követni őket. Hallottam már a Black nevet. Nem kellett sokáig gondolkodni hogy eszembe jusson az az őszies nap amikor Sirius Black-nek köszönhetően Malfoy mellett aludhattam a nagy teremben. Bár eszemben sem volt felkeresni Potteréket hiszen nálam sokkal tehetségesebb varázslók sem tudták elkapni őt most mégis azt éreztem nekem is mennem kell. Ha kicsit is Malfoy mellett akarok lenni muszáj hogy információkkal vissza mehessek a Malfoy kúriába.

Kicsivel a két férfi után léptem ki a hűvös levegőre de mivel csak rajtuk volt kemény kalap,esernyő viszont nem így könnyen kiszúrtam őket. Madár formában pedig szó szerint észrevétlen maradtam. Senki,soha nem néz a feje felé...

Persze ahogy közelebb értem láthattam hogy ezek a férfiak aztán igazán nem törődnek azzal,hogy a mugliknak nem kellene tudniuk rólunk. Testükről mint valami páncélról lepattantak az esőcseppek ezzel burkot képezve körülöttük.
Ilyen magasról nem hallottam miről beszélnek,de azért csak követtem őket.