Tűzhányó

629 49 1
                                    


Az éjjel egyedül nagyon magányosan telt.
Csodálkoztam amiért Flint nem jött el rámnézni, de úgy gondoltam lehet fontosabb dolga is. Végülis hamarosan érkeznek a külföldi diákok és az iskola egyre inkább készült a fogadásukra. Az iskola gondnoka sorra portalanított mindent amit csak elért.

Másnap sokkal jobban éreztem magam. Madam Pomfrey nem tett megjegyzést a magán akciómra. Csupán annyit mondott, ha elég jól érzem magam majd besegíthetek neki.

Elindultam a klubhelyiségbe. Belépve láttam, hogy többen is készülődnek a reggelihez, mire az én gyomrom is megkordult. A tegnapi rosszul létnek már semmilyen utóhatását nem éreztem. Flint jelent meg a fiúk hálókörletének ajtajában és meg igazgatta lezser ingének hajtókáját mikor meglátott.
Felcsillant a szeme és szaporábban szedte a lábait felém.

-Athena! Ezekszerint már jobban vagy. Terveztem elmenni hozzád, de azt mondta Liz hogy sokat kell pihenned még.

Közben elindultunk a nagy terem felé és Flint faggatott arról mi történt.

-Hát én épp reggelizni indultam, mint most és nem sokkal az ajtó előtt nagyon rosszul lettem. Szédültem meg minden, de szerencsére ott volt Malfoy és ő elcipelt a gyengélkedőre.

Flint felkapta a fejét.

-Malfoy is ott volt?

Elhúztam a számat. Miért kell mindig így zajlania a beszélgetéseknek? Tényleg hiányzik már az eddigi lazaság.

-Igen. Ő látott meg mikor rosszul lettem.

Flint ajkai egyetlen vékony vonallá préselődtek és a keze ökölbe szorult. Berontott a nagy terembe ahol már többen belekezdtek a reggelijükbe és oda sietett ahol Malfoy ült.

-Miujság Flint? Feszültnek tűnsz... -Mondta neki lazán Malfoy aztán meglátott engem és széles mosoly ült ki az arcára. -Ezekszerint már jobban vagy.

-Jobban?! Tudod Malfoy, elég érdekes, hogy valahányszor Athena a gyengélkedőn köt ki, te valahogy mindig ott vagy. -Flint szinte köpte a szavakat és Malfoy közben felállt az asztaltól, hogy egy magasságba legyen vele.

-Nem én tehetek róla, hogy te nem figyelsz rá eléggé... -Vicsorogta Malfoy.

A tanári asztalra néztem ahonnan már állt is fel Piton, hogy rendet tegyen.

-Csak nem ütöm bele mindenbe az orromat mint egyesek....-Lépett még közelebb Flint.

Közben pedig odaért Piton.

-Mi ez a páváskodás?! -Vonta kérdőre őket.

Flint szólalt meg előbb.

-Semmi gond uram.

-Remélemtem is. Nem tűröm az ilyen viselkedést sem máskor sem most. Türtőztessék magukat főleg amíg vendégeink vannak! -Nem mondta ki, de mindannyian éreztük a folytatást... Különben....

-Gyere Flint üljünk le enni. -Vontam félre Malfoytól akire bocsánat kérő pillantásokat vetettem.

A felfordulás hiába nem volt feltűnő mégis magára vonzotta a nyúzott és fáradt diák tekinteteket. Szúrós szemmel néztem néhány diákra a többi asztaltól mire vissza fordultak a reggelijükhöz és hallkan pusmogva beszélték ki az eseményeket.
Remek... Újabb csámcsogni való Athena Greyről... Kössz Flint.
Gondoltam magamban, de látva, hogy Flint még mindig elég feszült inkább nem mondtam semmit.

Később mikor már az étel megoldotta a haragját végre sikerült beszélnem vele.

-Nem Malfoy miatt lettem rosszul. Ne őt okold csak mert ott volt.

Fuss, ha tudszWhere stories live. Discover now