Ez a történet egy fiatal boszorkány Roxforti életéről szól aki bár arany vérű, mégis mugli nevet kapott. Ám amikor a rossz házba kerül sokan cserben hagyják ezért az arisztokrata Grey nagyihoz fordul aki fenekestül felforgatja életét. Belépést nyer...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A napok csak úgy teltek. Minden a szokott szerint zajlott. Órák, edzés, Madam Pomfrey gyengélkedője aztán előről az egész.
Malfoy legalább már a nyakából levette azt a ronda vászondarabot amivel felkötötte a kezét. A karján már csak egyetlen nyom maradt emlékül a támadásról. A seb ahogy beforrt egy egészen egyedi ezüstösen csillogó kesze-kusza varrban gyógyult meg.
Másoknak fel sem fog ez tűnni hiszen a bőre olyan fehér mint a tej, de nekem aki szó nélkül elvállalta, hogy átköti Malfoy kezét és némán fedezi a titkát, nekem nyilván feltűnt.
-Még mindig nem értem miért csinálod az egészet. -Mondtam neki egyszer. De nem volt mit szemre hányni.
Ahogy hallottam Liztől és Adriantől akik egyre több időt töltöttek együtt, Malfoy rendszeresen kijár mások edzéseit nézni és figyelni, kinek mi a gyengéje. Ami azt illeti én is sokszor látom a lelátón a saját edzéseinken is. Ilyenkor az edzés elején próbálok nem arra gondolni, hogy az ő mezében edzem. Arra gondolok, úgysem engem figyel. Főleg ha elég gyorsan mozgok.
Lassan elértünk a november végéhez és a hétvégén amit már régóta terveztem újra kimehetünk a Roxmorts-i faluba. Már rég kigondoltam miket akarok venni és újra megnézni. Akárcsak legutóbb, most is előre kikészítettem a ruháimat és most is mind együtt fogunk kimenni.
Reggel összeszedtem magam, letusoltam aztán felvettem egy sötét farmert, a hidegre való tekintettel még egy harisnya is került alá és egy szép kék kötött pulóvert húztam fel. A szövetkabát úgyis eltakarja a ruha nagy részét. Magamra vettem a csizmát amit még az Abszol Úton szereztem Adriannal és megindultunk reggelizni.
Reggeli után a csarnokban gyülekeztünk, amikor pedig elhagytuk a kapukat őrző Dementorokat szétszéledtünk.
Én és a baráti társaságom megindultunk, hogy a hóban utat törve beszerezzünk mindent ami kellhet. A legtöbb embernek valamilyen különleges édességet kerestem karácsonyra. Nem szeretem túlzásba vinni a dolgokat. Amúgy is felesleges ez a nagy felhajtás.
A bagolyposta ablakán most is benéztem, hiszen örömmel töltött el ez a sok gyönyörű állat akik mind naponta szelték át az eget.
A keskeny és kacskaringós utcán sétálgatva megintcsak nagyon átfújt minket a szél, de az előző látogatás óta tudjuk, hogy erre a legjobb gyógyír a vajsör. Ezúttal én kértem ki mind a négyet, majd megkérdeztem kér-e még bárki bármit, de mivel a fejükkel nemet intettek én kértem csak magamnak még egy kis szelet almás pitét is.
Kihozták a vajsöröket és a kényelmes székekről néztünk ki az ablakon. A Roxfort alakja innen is látszott a hóesésen túl is.
-Még egyszer sem voltam a szellemháznál. -Nyafogott Liz.
Nehéz elképzelni, hogy ez az apró szőke lány ezekkel a hátborzongatóan sötét szemekkel, törékeny kis testével pont oda akar menni a rengeteg hely közül ahová itt mehetne. Én vele ellentétben féltem volna odamerészkedni. Az idősebb diákok akik minden alkalommal ellátogatnak oda azt mesélték, hogy új karcolások, vannak a falakon és hogy a lakosok néha most is hangokat hallanak onnan.
