Fuss, ha tudsz

Harc

Theodore szavai vegyes érzelmeket hagytak maguk után már rég elment a tótól és csak egy halvány pont volt valahol a kastély fala mellett haladva,  amikor még mindig ott ácsorogtam és az idő továbbra is úgy tűnt megállt a kedvemért ,hogy tovább gondolkodhassak. A leheletem puha fehér pamacsokban emlékeztetett,hogy talán nekem is mennem kellene nem pedig itt ácsorogni és felfogni hogy Theodore végülis szakított velem.

A lábam akkor sem akart megindulni. Féltem hogy mi vár majd rám odabent az iskola falai között. Theodore tökéletesen elvonta a figyelmemet arról hogy nincs senkim és most hogy elhagyott nem akartam szembe nézni az igazsággal. Ha visszamegyek nyilván idővel kiderül hogy már nincs velem, pletykák és találgatások tárgya leszek és szinte már láttam magam előtt Pansy utálatos vigyorát ahogy hozzá simul Malfoy-hoz. Rám tört a hiány érzet. Szükségem lett volna valakire aki atyáskodik felettem. Valakire akiről elmondhatom hogy hozzá tartozom...

Amikor már kezdtem elveszteni az uralmat a testem felett és az könyörgött a melegebb időért elindultam a kastélyhoz. A fehér gőzpamacsok pedig körbe vettek ahogy haladtam. Próbáltam arra összpontosítani ahogy ropog a talpam alatt a hó és vigasztalódni olyan dolgokkal mint,hogy a dolog úgyis idő mire kiderül...

A klubhelyiségbe nem volt kedvem vissza menni ezért a csendes könyvtárat választottam ahol késő estig bujkáltam a könyvek között. Én voltan este az utolsó aki ágyba bújt és újból örültem,hogy prefektusként bármeddig kint maradhatok. Mindenki mélyen aludt mire befészkeltem magam az ágyba és magam is nyugovóra próbáltam térni. Mennyivel könnyebb lett volna a dolgom ha még megvan Malfoy altatója! Így azonban újra átéltem a számomra kedves emlékeket mielőtt engem is végleg elnyomott az álom.

Másnap reggel olyan sötét volt a tó vize ,hogy eszembe sem jutott volna ,hogy kikeljek önszántamból. Csupán a készülődő diákok zaja volt az ami eszembe juttatta hogy ez is egy újabb tanítási nap és ideje készülődni meg persze szembenézni a büntetésemmel amiért ellógtam egy órát. Fejben kifogásokat keresve indultam a Nagy terembe reggeliért és csak ekkor tűnt fel mennyivel nagyobb a hangzavar mint általában. Mióta megfogyatkoztak a diákok nem igazán volt nagy nyüzsgés valami viszont történhetett. Az első gondolatom az volt, lehet máris tudják a tegnapi dolgot köztem és Theodore között de amikor beléptem perceken belül rájöttem mekkorát tévedtem. A tanári asztalok sora előtt Katie állt és körbe vették a kíváncsi diáktársak. Egymást túlkiabálva kérdezősködtek tőle. Mindent tudni akartak. Ki tette? Emlékszik valamire? Hogy telt a gyógyulása? Milyen érzés volt? És a többi és a többi... Jómagam leültem az asztalunkhoz és onnan lestem a beszélgetést. Nem telt el sok idő mire Potter és a barátai is felbukkantak. Potter persze szintén megrohamozta Katie-t mire a körülötte hallgatózó diákok szétoszlottak. Bármit is kérdezett Potter az nem hallatszott el hozzám csupán Katie tagadó fejbillegtetése látszott. Aztán valami megragadta a pillantását. Én is és Potter is arra kaptuk a fejünket.
Malfoy a Nagy terem ajtajában még tett pár lépést mire észre vette Katie-t, lassan megállt az arcára először szörnyülködés aztán szinte rögtön bűnbánat ült ki. Sietősen megfordult és szinte már rohanva sietett el a teremből. Potter pedig magára hagyva Katie-t utánna sietett. Mielőtt eltűnt volna pontosan arra amerre Malfoy is még láttam ahogy előhúzza a pálcáját. Na azt már nem...Makacsoltam meg magam azonnal.

A tanári asztal felé pillantottam de nem volt ott Piton ide pedig csakis rá lesz szükség. A többi professzor túl melegszívű ha Potterről van szó. Ott hagytam a reggelimet és rohanva siettem Piton szobájához. Nem bírtam magammal ,hogy gyorsabban megtegyem a nagy távolságot szárnyakra kaptam és repülve szeltem a folyosókat. A vastag faajtó előtt aztán egy pillanatot sem várva hangosan türelmetlenül kopogtam. Piton a szokásos álmos lassúságával és enyhe bosszúsággal nyitott ajtót amiért máris zavarni meri valaki.