Fuss, ha tudsz

Egy név

Az első pár nap szörnyen fárasztó volt. A nagyúr mellett minden idegszálam pattanásig feszült és ahogy hazaértünk gondolkodni sem tudtam csak elbotorkáltam az ágyig és beledőltem. Régebben makulátlan külsőm kezdett oda lenni és ez bántott, de nem volt erőm tenni ellene. Hagytam hogy a hajam kócos legyen, a ruháim gyűröttek és a házban is egyre nagyobb lett a rendetlenség. A belsőm is kezdett megbomlani. Bántott hogy Draco láthatja a családját én viszont egy szót sem hallok a barátaim felől és nem maradt senkim.

Az egyik hajnalban úgy döntöttem talán könnyebb lenne Marietta hiánya,ha elbúcsúztathatnám így hát pár kőből,virágból készítettem neki egy kis síremléket. Letöröltem csorgó könnyeimet , megsimítottam Zirát a hófehér rókát aki mint minden nehéz helyzetben most is az oldalamhoz bújt ahogy a sír előtt térdeltem. Felemeltem a pálcámat és fehér fényét az ég felé emeltem ahogy az a varázslóvilágban szokás volt.
Néhány percnyi csend után felálltam, leporoltam a térdeimet és elmentem. Zira nem jött velem. Tágra nyílt szemekkel bámulta a művemet.

A szerencse vagy lehet a véletlen műve volt,hogy valahányszor elbántak valakivel a halálfalók én nem voltam jelen. Még csak nyomok sem utaltak ilyesmire. Kezdtem azt hinni talán a halálfalók nem is olyan gonoszak egészen addig míg egy napon a nyár végén el nem hozták nekünk az egyik iskola társamat. A Lovegood lánnyal sosem töltöttem sok időt, mégis azonnal felismertem. Próbáltam nem azon gondolkodni hogyan érezheti magát vagy mit tesznek vele. Tökéletes emlékeztető volt hogy tudjam hol a helyem és nekem mit kell tennem.

A nagy úr szabadidejét rám áldozta. Eleinte ez is kifejezetten zavart de igyekeztem helyes válaszokat adni a kérdéseire. Aztán idővel úgy ahogy sokan mások én is kicsit megenyhültem. Örökké nem lehet félelemben élni és egy idő után feladod. Utánna már nem érdekel mi lesz és nem aggódsz mikor tévedsz rossz útra. Csak néha éreztem ahogy meginog bennem a bizalma. Ilyenkor újra éreztem a nyomást a fejemben ahogy próbál belelesni. Minden ilyen alkalom megviselt ezúttal épp az asztal szélében kapaszkodtam meg nehogy elessek, míg a nagyúr hullámzó köpennyel távozott. Látásom homályossá vált, de még így is láttam amint a nyitott ajtón át Draco jön be az immár szinte üres ebédlőbe. Kezét a vállara tette megnyugtatólag.

-Semmi baj, nemsoká elmúlik....gyere menjünk a friss levegőre.-Támogatott ki a teremből.

Ő is tudta mi zajlik ezeken a külön órákon. A nagy úr újra és újra kifaggat a gyerekkoromról, a szüleimről ,a nagyszüleimről , Potterről és mindenről ami csak eszébe jutott. Én pedig mindenre válaszoltam, kérdés nélkül. De közben észre vettem az apró jeleket. Nem igazán figyelt arra hogy mit mondok hanem észrevétlenül bekúszott a fejembe és próbált minél mélyebbre hatolni. Nem tudtam mit keresett ,de nem találta. Csupán felszínes emlékeket talált és ez nem volt elegendő.

Draco kitámogatott a frisslevegőre és ott hamarosan jobban éreztem magam. Amikor eléggé össze szedtem magam madárrá váltam és siettem haza. Egyáltalán nem volt kedvem ott maradni. Malfoy hozzám közel szállt a seprűjén. Mindig láttam rajta mennyire aggódik hogy egyszer lezuhanok majd a magasból ezért igyekezett a közelemben lenni.

-Még mindig nem tudod mit akar? -Faggatott Malfoy a vacsoránál.  Az elvarázsolt lámpák sejtelmesen világítottak meg minket.

-Nem tudom, de bármi is érdekli ennyire nem sikerül többet megtudnia róla. -Kavargattam a pépes tejes ételt a tányéromban.

Hosszú csend következett amit csak a tányérokon csengő evőeszközök törtek meg, de Draco fejében kavarogtak a gondolatok és hamarosan elő is rukkolt velük.