Múlt Örző

599 46 1
                                    


A hét lassan telt.
A hétfő még csak-csak eltelt, de Malfoy-nak hamar feltűnt, hogy sűrűn nézek a Durmstrang hajója felé Hagrid óráján.

-Történt valami amiről nemtudok? -Kérdezte savanyúan és megpöckölte a virágunk egyik elszáradt levelét.

Csúfondáros állapotban volt szerencsétlen növény, mégsem tudtam sajnálni. Még ilyen elgyengült kókadt állapotban is minden erejét arra használta, hogy szúrós tüskéit olyan helyre tegye ahol biztosan útban lesz. Talán ha védekezésre használta volna ronda ágait, még megsajnáltam volna.

-Nem. -Füllentettem gyorsan de ez így nagyon feltűnő volt. -Csak akadt némi kellemetlenség és helyre kell hoznom.

-Megint oda fogsz menni? -Intett a fejével a hajó irányába és mérgében felhúzta az ajkát mint aki valami rossz szagot érez a levegőben.

-Muszáj lesz. -Pillantottam magam elé a földre ahol már kúszott is a megbarnult tüskés ág.

-Nem tetszik, hogy megint oda mész. Ráadásul egyedül.

-Ha gondolod megpróbálhatsz velem jönni.

A gondolat, hogy talán Malfoy is belepillant a múltamba nem tetszett, arról meg nem is beszélve milyen féltékeny és kakaskodó tud lenni. Ha úgy fog viselkedni a hajón ahogy a Roxfort földjein akkor hamar kidobják, és nem a puha talajra, hanem a jeges vízbe.

-Nem is rossz ötlet. -Vigyorgott önelégülten Malfoy. - Mikor lesz a találkozó?

-Pénteken. Vacsora után. De húzd meg magad. -Mondtam neki és ez nem kérés volt.

Malfoy fölényesen fújtatott egyet.

-Tudok viselkedni.

Felhúztam a szemöldököm és gonosz vigyorra húztam a szám.

-Hát.. Jól titkolod.

Erre már Malfoy sem tudott tovább komolykodni. Szétterült a képén a vigyor amit olyan ritkán látni rajta.

A hét többi napján Malfoy magabiztosan mosolygott Iwanra valahányszor megjelent ott ahol mi is épp voltunk. Iwan viszont nemtudta mire vélni a dolgot.
Nagy valószínűséggek azt hitte a "szőke" megbolondult.

Malfoy miatt a barátaimra is ritkábban jutott idő. Persze a barátaim ideje is megtépázódott. Amennyire láttam Flint és Tina gyakran szelték a folyosókat közösen és más házak szabályhágóival próbálták felvenni a harcot.

Adrian és Liz szintén sűrűn eltűnt a kihalt folyosók egyikén, de időnként még a kertben is láttam őket. Hétvégente pedig a faluba mentek valami meghitt kis estére ahova Liz rendszeresen elkérte a ruháimat amiket én nem igen tudtam hová felvenni.

Szerda este Adrian és Liz kettesben sakkoztak csendesen Malfoy pedig önkényesen elragadott mellőlük.

Gőzölgő teát nyomott a kezembe és leültetett a saját baráti körébe.
Theodore üveges szemmel bámult maga elé loboncos-kócos haja takarása alól. Blaise valami papír galacsint dobált varázslattal a tűzbe amit Crabbe sorra kipiszkált a tűzből és próbált helyre hozni. Azt hiszem az egyik beadandója lapjai lehettek azok.
Goyle pedig az asztalok mellől gyüjtötte be az egész háznak kihellyezett süteményt.

Malfoyra néztem hátha csinálunk is valamit, de mindenki valami varázslatos oknál fogva nyomottnak tűnt.

-Miujság veletek srácok? -Próbáltam beszélgetést kezdeményezni. Theodore meg sem hallotta mit mondtam, vagy ha mégis, nagyon ügyesen leplezte mert még csak nem is pislogott.
Blaise egy pillanatra abbahagyta gonosz kis játékát, pont annyira, hogy válaszolni tudjon.

Fuss, ha tudszWhere stories live. Discover now