Vicsorgó vadak

401 36 3
                                    

A nagy úr aznapra nem tervezett velem több programot így elengedett minket Malfoy-al,hogy másnap frissen és kipihenten vehessünk részt a megbeszélésen ahol állítólag valami fontosról lesz szó.

Szokás szerint már repültem volna haza, de Malfoy még időben utánam nyúlt és ahogy megfogtam a kezét eltűntünk és pillanatok alatt megjelentünk otthon. Draco meleg,szoros ölelésbe vont és azonnal zokogni kezdtem.

Órákon át zajlott ez. Mindenhol sírtam hol csendesebben,hol hangosabban. Az ebéd ideje alatt, egész délutánon át míg el nem jött az este. Draco megint ragaszkodott hozzá,hogy mellettem legyen.

-Ha úgy jobban érzed magad alszok a földön csak ne kérd tőlem hogy hagyjalak egyedül...-Erősködött. Sosem tudtam volna arra kérni hogy aludjon a földön sőt.. jól esett a közelsége.

A lehető leggyorsabban lefürödtem és bebújtam mellé az ágyba. Csak addig hagyott egyedül míg ő is lefürdött. Éppen annyi időre ment csak el hogy a kis fehér róka befészkelje magát mellém és nem volt szívem elkergetni. Finoman simogattam puhának tűnő mégis kemény vastag bundáját. Malfoy visszatért. Még kicsit nedves volt a haja és mire az ágyhoz ért ki is hűlt hacsak nem fürdött szánt szándékkal hideg vízzel. Látva a pamacsot ami leginkább egy macskára hasonlított összepréselte az ajkait, de bebújt mellé az ágyba. Az pedig nem mozdult.

-Kelts fel ha baj van.-Simította meg a karomat Draco. Kimerülve és feszülten megfordult ,fészkelődött egy kicsit aztán úgy gondolom elaludt.

Én azonban csak ültem, hátamat a hideg falnak vetve és bámultam ki a fejemből.  Fáradt voltam de valahányszor lehunytam a szemem ott volt előttem a pék lányának ernyedt teste. Az agyam nem engedte elfelejteni mi zajlott le előttem. A karom sajgott és égett, de a testi fájdalmakat nem volt olyan nehéz elfelejteni mint a lelkieket. Ha a Hold nem égetett volna lyukat a fehér függönyre talán még villanyt is kapcsolok, de így nem volt rá szükség. Csendben csorogtak le a könnyeim az arcomon és csak próbáltam nem felkelteni a már minden bizonnyal alvó Draco-t.

Mibe keveredtem? Hadartam magamban egymás után sokadjára. Mit tettem?

Az este hosszú volt és magányos. Hiába varázsoltuk el a kandallót,hogy ontsa a meleget ha a belsőm volt ami fázott. Reggel a hajnal első sugaraival furcsa ötletem támadt. Addig törtem a fejem hogy itt kötöttem ki.
A nyári hűvös hajnalban, a vizes fű övezte réten az erdő előtt mezítláb, fehér hálóingben szemezve a rengeteggel ahol mindig sötét volt. Lenéztem a karomra. Fehér porcelán bőrömön rikított a vastag, undorító fekete jel ami körül sem  pír sem más nem árulkodott arról hogy alig egy napja éktelenkedik ott.
Vissza emeltem a pillantásom az erdőre és vártam valamire. Magam sem tudtam mit vártam. Eszembe jutott mennyi éven át ódzkodtam az erdőtől miután a lidércfény megjelent nekem. A mese azt mondja elvisz az örök boldogságba. Segít meglelni amit a legjobban keresel. Malfoy szerint ez csak mese és a lidércfény addig visz míg a fáradtságtól holtan esel össze.

Bármennyire erőltettem a szemem hogy meglássam a halvány fehéren derengő foltot,sehol sem láttam. Ha pár éve azt mondják nekem hogy keresni fogom a lidércfényt azt mondom bolond aki ilyet állít. Most viszont...remény hajtott előre. Lassan elhagytam a puha gyepet és egy kitaposatlan új útra léptem. Jobbra ott állt a fa amire egykor felmásztam Malfoy elől hogy meglepjem mikor piknikeztünk. Kicsivel odébb egy olyan fára bukkantam ami rejtélyesen hasonlított arra amit óriási festékpacával jegyeztem meg hogy oda találjak a pavilonhoz a fehér szobrokkal. Ahogy haladtam előre el is felejtettem már miért is jöttem ide mert bár sokszor kerültem az erdőt mégis tele volt emlékekkel.

Lassan megenyhültem, kiürült az elmém és ellepte a levelek susogása, a szél hangja és még valami amit egyszerűen csak az erdő jótékony hatásának mondanék. Hamarosan kezdtem már már optimistán gondolkodni. Ugyan ki bánthatna ha a világ leggonoszabb legnagyobb varázslója még nem tette? 

Fuss, ha tudszWhere stories live. Discover now