Newport

567 47 0
                                    

Mariettával már a nyár első pillanatában megbeszéltük, hogy egy szemhunyásnyi pihenőm sem lesz a hétköznapokban. Kivéve egyetlen hetet.

A bál hete ezúttal is komoly készülődéseket vont magával ezért arra gondolt Marietta, hogy arra a hétre mivel nem lesz ideje velem és a taníttatásommal foglalkozni, ezért "szabadságra" küld.

Persze addig sok idő volt így ezzel a pár napnyi pihenővel nem igen foglalkoztam.

Nem beszéltem meg vele, hogy ő kinek hisz. Dumbledore-nak vagy a pletyka lapoknak.
Bár sokat elárult az, hogy idén nyáron nem jutott idő olyan kellemes elfoglaltságokra mint a táncolás vagy a nyelvtanulás.

Marietta a kezébe vette az oktatásomat és ez azt jelentette, hogy érdemi párbajokat gyakoroltunk egy új épületrészben ami az elmúlt évben épülhetett ide.

E mellett persze fontos volt, hogy ne felejtsem el amiket még Madam Pomfrey tanított. Bár Marietta nem gyógyító, azért pár alapvető dolgot ő is megtanult és mikor elmondtam, hogy az elmúlt évben nem nagyon sikerült Madam Pomfrey-hoz lemenni teljes letargiába esett.

Megtanultam magamat meggyógyítami vagy legalábbis össze szedni és az érzékeimet is fejlesztettük a párbajokkal.

Eleinte Marietta visszafogottan játszott és mindent úgy csinált ahogyan azt illik. Később viszont kattant valami és sokkal durvábban versengett. Olyan dolgokat csinált ami nem volt túl szabályos és amikor panaszkodtam csak annyit mondott "Az életben senki sem játszik szabályosan!"

Nemtudtam mire készül, de visszasírtam a fárasztó tánc és etikett órákat.

Minnél inkább telt az idő annál inkább vártam már azt az egy hét pihenőt.

Az egyetlen vigaszom a hét nehézségei után a hétvégék voltak. Bár a lila foltok, horzsolások nem látszódtak amiket esésekből vagy néha különféle életre kelt tárgyaktól szereztem, azért időnként érezhettem még a hatásukat.

Hamarosan minden szombaton izomlázzal keltem. A finom illatú fürdő olajokat pedig lecseréltem gyógyhatású ásványi fürdőkre amik gyorsították a gyógyulást.
Nem volt tőlük olyan jó illatom mint régen, de mindent elnyomott a drága parfüm.

Ennyi mozgás után csak feküdni lett volna kedvem, de Malfoy nem hagyott az ágyban roskadni. Az apja nem vitte magával sehova. Csak otthon tájékoztatta a történésekről és rengeteg ideje felszabadult így.

Számára a hétvégék felértek egy feloldozással. Ilyenkor elhagyta a házat és eljött hozzánk. Néha már annyira nem volt kedve visszamenni, hogy nem csak ebédre, de még vacsorára is maradt.

A barátaim ahogy kértem őket idén már végre rendszeresen írták a leveleiket nekem is és amennyire kivettem a levelekből egymásnak is.

"Hallottad, hogy Adrian új felszerelést kapott?" jött az egyik levélben amit Flint írt aztán érkezett Liz levele hogy milyen kényelmes és puha az anyag.

Iwan levele ritkábban érkezett és a bagoly ami hozta ugyancsak fáradtnak tűnt. Legtöbbször arról tájékoztatott, hogy semmire sem jutott a titokkal, de az első leveleiből az is kiderült, hogy Karkaroff nem fog visszatérni.

A Voldemortról terjengő hírek végleg elijesztették attól, hogy ilyen rangos pozíciókban legyen. Inkább a bujkálást választotta.
Jövőre már valaki más lesz a Durmstrang igazgatója, de ez már Iwant nem érrinti, hiszen idén befejezte a tanulmányait.

Éppen munkát keres szerte a világban.

Én is válaszolgattam neki annak ellenére, hogy úgy éreztem nem sok mesélni valóm akad.

Fuss, ha tudszWhere stories live. Discover now