Csapatjáték

700 48 5
                                    

Végre eljött a péntek és készültem a hét utolsó óráira

ओह! यह छवि हमारे सामग्री दिशानिर्देशों का पालन नहीं करती है। प्रकाशन जारी रखने के लिए, कृपया इसे हटा दें या कोई भिन्न छवि अपलोड करें।

Végre eljött a péntek és készültem a hét utolsó óráira.
A tegnapi edzés eléggé kimerített, így megint majdnem elaludtam. Szerencsémre Liz már hozzá szokott a kemény edzésekhez és a korán keléshez, így még  éppen időben felkeltett.

A reggelinél csak úgy tömtem magamba az ételt. Ez az új sport kivette az energiámat.
Reggeli közben persze most is sorban jöttek a posták.
A legtöbben kaptak valamilyen levet, csomagot vagy újságot.
Vártam hátha máris tudott intézkedni Marietta a mez ügyében, de ennyire még ő sem jó.

A gyűrű felmelegedett és egy csapat mardekáros lépett be a terembe.
Nem könnyítette meg a dolgomat, hogy Malfoy-t mindig körbe vették a barátai.

Crabbe és Goyle kicsit lemaradva baktatott behemót módjára Malfoy után. Pansy szokás szerint az árnyékukban lebzselt és nem sokkal a négyes után jött Blaise és Theo.

Elfoglalták szokott helyüket nem messze tőlünk. Mi Lizzel igyekeztünk mások elől titkolni, hogy új tagja lettem ideiglenesen a csapatnak, hiszen ez egy jó taktikai fogás lehet még később.

Megreggeliztünk és vártuk, hogy végre megérkezzen Adrian is, de nem jött.

-Hol lehet már? Mindjárt kezdődik az óra... - Toporgott Liz.

Szétnéztem, de nem láttam semmi jelét, magas barátunknak.
Flitwick professzor terme felé vettük az irányt.
Az óra elkezdődött és Adrian még mindig sehol sem volt.

Az órán elkeztük gyakorolni egy újabb bűbályunkat. Bár nekem ez már rég ment. Ilyen az, ha nagyok az elvárások amiknek meg kell felelni.
A gyűrű tovább égett az ujjamon, de nemtudtam neki mit tenni. Szinte bárki gondolhat most rám.

A biztonság kedvéért szétnéztem a teremben. Jelenleg a hugrobugosokkal volt óránk és a legtöbben küzdöttek a kiosztott feladattal.
Épp megakadt volna a tekintetem Malfoy-on aki a szemeit dörzsölte az egyik kezével, mint aki nagyon unja már a dolgokat és közben Pansy sutyorgott neki kitudja miket.

Ekkor nyílt az ajtó és Adrian jött be rajta.
Az inge a szokottal ellentétben csapzottan lógott rajta, nem volt bedugva a nadrágba. Az egyik zoknija kilátszott a felgyűrődött nadrágszára alól.
Elnézést kért a kellemetlenségért és levágta magát mellénk.

-Veled meg mi történt... - Néztem rá elkerekedett szemmel, mire próbálta rendbe szedni magát. Az ingének ujját mintha megrágta volna valami, de ötletem se lehetett róla micsoda.

-Majd később elmesélem-Suttogta nekünk oda miközben előpakolta a dolgait és belekezdett a varázslat gyakorlásába.

Mikor vége lett az órának gyorsan elhagytuk a termet és azonnal faggatni kezdtük mi támadhatta meg.

-Ki fogtok röhögni. - Zavartan lesimította a haját és megvakarta a a tarkóját.

-Mond már - Zaklatta Liz.

Fuss, ha tudszजहाँ कहानियाँ रहती हैं। अभी खोजें