Fuss, ha tudsz

Értesítő

Sorra vette a diákokat akiken az Imperio átkot gyakorolta és minden diáknak az volt a feladata, hogy ledobja magáról. Miután az előttem levők csupa olyat csináltak amikre egyébként biztosan képtelenek lettek volna, így sejthettem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű feladat.
Csak abban tudtam reménykedni hogy nekem nem kell padra ugrálnom vagy cigánykerekeznem.

Amikor rám került a sor Moody nem látszott különösen másnak mint egyébkent. Ami azt hiszem jó hír.

Imperio

Hallottam a varázsigét és a testem olyan volt mintha báb lett volna amiben két szereplő van. Moody hangja és az enyém.

Moody hangja azt kérte ragadjam meg a legközelebbi osztálytársam karját és táncoljunk egyet.

Nemtudtam ki a legközelebbi diák, hiszen a hátam mögött is lehet bárki. De nem akartam engedelmeskedni a hangnak ami egyre eréjjesebben sorolta a tennivalókat.
A testem engeselmeskedni akart de a saját hangom ellenkezett.

Ne! Ne! Ne tedd!

Nem volt hangosabb a suttogásnál a saját hangom. Tettem pár lépést az egyik osztálytársam felé aztán megálltam.

Én ezt nem akarom!

Ki akartam törni ebből a borzasztó kalitkából amibe bezártak és lekorlátoltak.

A testem tovább lépdelt, de elég akadozottan. Végül mikor már úgy éreztem a kis hangocska a fejem hátuljában elég erőt gyüjtött magába hogy kitörjön Moody abbahagyta a varázslatot.

-Gratulálok miss?

-Grey. -A lélegzetem felgyorsult,féltem mert nemtudtam mi fog követketni, de Moody megveregette a hátamat mint egy öreg barátnak.

-Miss Grey az első aki legalább ellenkezni tudott az akaratommal. Ha eleget gyakorol még az is lehet, hogy letudja dobni magáról az átkot.

Azzal már haladt is tovább a következő próbálkozóra én pedig az asztalomhoz mentem és leroskadtam rá. Nem akartam még egyszer ezt érezni. Alig vártam, hogy végre véget érjen ez az óra. Ha lehetett volna többször be sem teszem a lábam ide.
Meglepően kimerített ez a rövid elmepárbaj amit más nem hallhatott maximum láthatott.
Miután mindenki megpróbálkozhatott vége lett az órának és miután össze szedelőzködtem elindultam Lizék után, de az ajtóban meggondoltam magam és más felé vettem az irányt.

Felmentem a csillagvizsgáló toronyba és nézelődtem kicsit. Nagyjából felrajzoltam merre kel és merre nyugszik le a nap, hogy később ezt már ne kelljen megtenni aztán mikor már nem éreztem ezt a végtelenül lehúzó érzést vissza mentem a klubhelyiségbe. Átvágva rajta azonnal a hálók felé vettem az irányt és a szobában az ágyon rostokolva nézegettem milyen tenni valóim akadnak még. Az utolsó simítások mielőtt újra belekezdek az animágiába.

A hétvégén felmentem a különös szobába is ami előtt annyit kértem a teremtől, hogy legyen hol gyakorolnom. A szoba ezúttal tágas teremmé alakult aminek a belsejében bőven akadt minden ami bármilyen gyakorlásra alkalmas lenne. De nekem csak pár égi karika kell, valami hely ahová leülhetek és ahova eltehetem a pálcámat míg átalakulok.

Vasárnap pedig elkezdődött a harminc napos kihívásom.

Féltem az ágy alá dugni a varázsitalt nehogy valaki ránézzen vagy eltegye ezért azt is a különös szobába helyeztem el. Ezután pedig egy hétig nem is engedtem magamnak hogy arra menjek. A mandragóra levél is a nyelvem alatt lapult és ezúttal különös figyelmet szenteltem neki, hogy véletlenül se nyeljem le vagy essen ki a számból. Az egyetlen kínos apróság a reggeli kántálás volt. Bár megállapítottam, hogy merre kel fel a nap, de mivel Liz és Pansy is a szobában volt így elég feltűnő és árulkodó lett volna, ha előttük mondom el azt az egy mondatot.