Másnap tovább zajlott az utolsó tanítási napok egyike. Közös erővel rendbe szedtük a termeket,az ebédlőt és a folyosókat, Hagrid ideiglenesen a kastélyban kapott szállást míg a kunyhóját is rendbe szedik. Dumbledore temetését a hazaindulás napjára időzítették ,fényes és alkalomhoz illő megható rendezvényt csináltak utánna pedig mindannyian megrendülve indultunk utunkra.
Mindenkiben ugyan az a kérdés zengett. Mi lesz most? De a választ senki sem tudta. Bennem azonban milliónyi más hang is szólt mind mást kérdezve. Hova menjek? Hogy lehet ő? Mi van Flinttel? Mi lehet a házzal? És a többi.
A vonatút csendben telt, a peronokon senki sem lézengett hosszú ideig. A hír gyorsan terjedt és mindenki tudta hogy a Roxfort nem biztonságos többé. Biztosan akadtak akik örültek hogy igazuk lett és idő előtt haza rendelték a gyermekeiket de az öröm keserédes lehetett.
A peronon ácsorogva az utolsó családok között egy pillanatra elgondolkodtam mit is kellene tennem. Merre induljak, de a szívem csak egy irányba húzott. Elindultam haza.
Az út ezúttal is kimerítő volt, de minél közelebb akartam lenni hozzá. Tudtam micsoda veszélynek teszem ki magam mégsem akartam megmakacsolni az érzéseimet. Csak repültem toronyiránt haza.
A szürkület beköszöntött mire a birtokunk szélére értem és a romos ház amit én magam tettem ilyenné ridegen fogadott. Ezúttal nem várt bent sem Pitty ,sem a rókám sem pedig Flint.
Alaposan átkutattam a házat,de senkit sem találtam. A legrémesebben az üvegház nézett ki amiből a burjánzó növények utat törtek minden résen és megtörték a falak szigorú vonalvezetését. Indák kanyarogtak egészen a tetőig ami itt-ott girbe-gurbán behajlott. A cserepek lecsúsztak, az ajtó félig leszakadva tátott szájjal várta a vendégeket. Gyalázatos...pontosan ahogy akartam. Így nézne ki a ház ha évek óta senki sem lakná.
Első dolgom volt egy pálca suhintással lakhatóvá tenni a szobámat. Az ágy magától helyre állt, a friss huzat felhúzta magát az ágyneműre, a szék lerázta magáról a port és így tovább. Egyetlen dolog nem javult meg a szobából.
A tükör amibe belenéztem pókhálósra repedt és megtörte az arcmásomat. Még így is láttam a repedések között a szemeimben csillogó aggodalmat. Malfoy továbbra sem jelzett. Tudtam hogy veszélyes most neki, ha előveszi a gyűrűt de megőrjített a gondolat mi lehet vele.
Akkor este a kimerültségtől álmosan feküdtem le és másnap mikor kinyitottam a szemem szinte már azt hittem minden rendben van. Egyedül a törött tükör emlékeztetett rá mi vár majd a szoba ajtaján túl. Ezért is hagytam úgy ahogy. Egy apró szelet abból ami a falakon túl áll.
Felkészülve hát hogy kitudja meddig ebben a romhalmazban kell élnem,kikeltem és egy meleg fürdő után megpróbáltam némi élelmet szerezni magamnak. Inkább kisebb mint nagyobb sikerrel. Pitty minden beszerzett és elraktározott élelme megromlott.
A nap fele elment mire megtaláltam a legközelebbi mugli várost és szerezhettem ételt a következő jó pár napra. Igyekeztem tartós és hideg élelmet szerezni mivel a főzést sosem kellett gyakorolnom.
A bejáratnál zacskókkal teli kezemmel léptem el egy kalimpáló inda felett és reméltem nem akarja majd kirántani a lábamat jó kedvében.
Egy nem túl ínycsiklandozó reggeli-ebéd után pedig rájöttem,hogy a nyár elhozta magával a határtalan ,magányos semmit tevés idejét.
Jobb ötletem nem akadt úgy gondoltam a lehető legbiztonságosabbá kell tenni a terepet.
Némi elázott hullámos és sárgás papírlapra megírtam Flintnek hogy mik is történtek mostanában és hogy egyenlőre jól vagyok. Ha nem tartanak túlságosan a helytől talán eljöhetnének... bár minél többen vagyunk itt annál feltűnőbbek vagyunk.
Délután elindultam ,hogy alaposabban szemügyre vegyem a házat.
Az ördöghurok önálló életre kelt és mint valami óriás szörny elkezdte enni a házat. Bekebelezte az ablakokat,kényelmesen befurakodott az ereszbe és vidáman lóbálta újabb és újabb ágait le a teraszokról. Épp azon tanakodtam mit kellene kezdenem vele hiszen így semmiképp sem maradhat amikor eszembe jutott egy remek ötlet. Lehet még hasznos is számomra ez a kis ajándék Adrian-től.
Óvatosan, megtartva a kellő távolságot próbáltam indánként más irányba terelni a növényt. Szépen elvezettem a hosszú ágakat be a sötét erdőbe ahol biztosan jobban érzi majd magát mint itt és az ördöghurok, tapasztalva a kellemes talajt és sötétséget engedelmesen húzta a többi indáját is utánam.
Minden irányba húztam egyet-egyet egészen a telekhatárig míg a kert már egészen úgy tetszett mint egy félkész pókháló. A jobb helyért cserébe a növény pedig soha többet nem buktatott ki amikor élelemért mentem el otthonról.
Más okom nem volt az időnkénti távozásra és ezt is csendesen,lopakodva kellett megtennem.
Azt hiszem nem is igazán fogtam fel micsoda veszély leselkedik rám egészen a szomszédból hosszú időn át. Csak éltem heteken át ezt az egyszerű, nyugodt életet amiben a luxus már csak árnyékként volt jelen. Néha vissza köszönt egy-egy arany evőeszköz vagy míves porcelán tányér formájában az emlék,hogy micsoda egyedi és drága bálokat rendeztek itt a varázslóvilág nagyjainak. Az emlék olyan távolinak tűnt pedig alig hónapok választottak el a legutóbbi ilyen alkalomtól.
Néha bementem a bálterembe és csendben,magamban dúdolva eltáncoltam egy táncot, vagy épp elpróbáltam milyen is lenne egy újabb bál.
-Á,jó újra látni Mr....hol hagyta a Mrs-t? -Üdvözöltem egy lepellel beborított nagybőgőt.
Ekkor egy fülsértően magas hangot hallottam a hátam mögül a tokjából kiszakadt ablakon túlról. Szinte már zsigerből madárrá változtam és a hang irányába eredtem. Könnyű dolgom volt mert a visító hang csak sírt tovább keservesen. Átszeltem a rétet ami elválasztotta a romos házat az erdőtől és amikor már úgy gondoltam nem lehetek messze a céltól vissza változtam emberré. Előkaptam a pálcámat és sietős léptekkel indultam arra amerről a hang jött. Mielőtt odaértem volna bármi is visongott abbahagyta,de jobbnak láttam megnézni mi lehetett ekkora zajjal.
A lépteim alatt zörögtek a tavalyi falevelek és suhogtak a friss földi hajtások. Esélytelen volt hangtalanul odaérni. A fák néhány méter múlva szétváltak és láttatni engedték a megtekeredett ördöghurkot ami valami fehér pamacsot szorongat annak ellenére ,hogy az meg sem mozdul.
Nem szívesen tettem kárt egy ilyen hasznos növényben de meg kellett néznem mi van nála.
A lumos varázslattal megvilágítottam az indát ami azonnal elernyedt sőt odébb kúszott és ott hagyta nekem mutatóba az ájult hó fehér rókát a földön. Félig nyitott csillogó szemeiből rögtön tudtam,hogy ez az állat nem csak ide tévedt. Ez itt az én rókám.
Óvatosan felszedtem a földről és lassan sétálva vele bevittem a házba ahol megkezdtem a gondozását.
Néhány óra után a ropogó tűz mellett felébredt a róka miközben éppen levelet írtam Flintnek.
Flint!
Nem tudom mi történt, remélem jól vagytok. Valahogy haza került a róka. Mostmár itt marad. Túl feltűnő lenne visszaküldeni oda hozzád.
Én is itt maradok még egy darabig biztosan.
Mihamarabb keress fel valahogy!
Üdv: Athena.
A lapot összegyűrtem és a lobogó tűzbe dobtam ahol azonnal lila lángokra lobbant és eltűnt. Valószínűleg hasonló képpen jelent meg ott ahol Flint lehetett. Ezt a technikát az egyik könyvből olvastam unalmas napjaim egyikében itthon. Egyszer sem próbáltam így csak remélni mertem,hogy működik és jó helyre is került az üzenet.
Aznap este nem kaptam választ,de néhány nap múlva Flint arca majd szinte egész felső teste megjelent a tűzben ami akkor is ott lobogott az előszoba közepén.
-Athena? -Szólított meg mire rögtön odakaptam a fejem.
-Flint! -Örültem meg neki.
-Az a kis dög megszökött. -Biccentett a rókám felé aki összegömbölyödve aludt egy szakadt párnán. Az őt illető szavakra felkapta a fejét és mérgesen nézett Flintre, de végül mégis visszakucorodott a helyére és úgy döntött nem érdekli senki.
-Semmi gond a lényeg hogy mindenki jól van. -Mondtam neki biztatóan. -Mesélj mit tudsz túl nagy a csend...
-Azt azért nem mondanám. -Mondta morcosan Flint lángokból és parázsból összeállt alakja.
-Valamiről lemaradtam? -Éreztem ahogy a gyomrom bukfencet vet.
-A halálfalók elkezdték bevenni a minisztériumot. Szépen lassan mindenkit likvidálnak vagy elküldenek akik nem az ők nézeteiket pártolják. Ezen kívül semmit sem tudok. Ezt a helyet valóban békén hagyják valamiért. Errefelé egyet sem láttak és nem is félnek. Mégsem özönlenek ide a családok menedéket keresve... szinte érthetetlen. -Álmélkodott és közben parázsló szemei csak úgy villogtak.
-Megtaláltad a lányt akiről meséltem? -Érdeklődtem ,bár megnyugtatott a tudat,hogy oda még nem ért el a vész.
-Katarát? -Kérdezett vissza Flint.
-Igen, ki mást? -Furcsálltam a kérdését.
-Meg, megtaláltam. Nagy segítség errefelé, teljesen leköti a figyelmemet... biztos ezért tudott megszökni Zira... -Nézett újra a fehér pamacs felé aki már rég háttal neki szunyókált.
-Nem érdekes, a lényeg hogy jól vagytok. Ha akad még mondani valóm kereslek majd. Tudod mit kell tenned ha baj van...-Tettem még hozzá lemondóan.
Flint bólintott majd alakja beleolvadt a lángokba míg teljesen el nem tűnt. Szó szerint melengető érzés volt újra hallani a hangját. Ha nem szénből és izzó parázsból állt volna össze ki sem bírtam volna hogy ne öleljem meg.
Megforgattam a gyűrűt a kezemen hiszen a gondolataim újra Malfoy körül kezdtek cikázni aki továbbra sem adott életjelet magáról. Hiányzott mások társasága de nem tudtam volna hova menni. Lizéknél így is nehézkes lehet a helyzet,hogy az Abszol Út szinte teljesen bezárt máshol pedig nem láttak szívesen. Bár féltettem mindenkit aki csak körém került azért örültem hogy legalább a rókám itt van. Óvatosan mellé kucorodtam és hagytam,hogy elnyomjon az álom.
Újra el voltam vágva a külvilágtól. Újság nem jött,nehogy valaki észre vegye a baglyokat, nem írtam senkinek levelet, a közeli városba is csak nagy ritkán mentem el egészen hihetetlen időpontokban.
A pék meg a lánya már tudta mikor megyek. A bolt épp hogy kinyitott én már ott voltam és amint mindent beszereztem el is tűntem.
-Furcsa idők járnak errefele...-Panaszkodott a férfi hátulról a lányának és láttam ahogy lisztfelhők szállnak fel.
-Nem is emlékszem mikor volt ilyen szeles a nyár utoljára. -Válaszolt neki a lánya miközben mosolyogva átadta a papírba csomagolt árukat. Már fordultam volna ki az üzletből, az ajtó feletti csengő is megszólalt amikor a lány folytatta. -Hallottad hogy még egy gyerek eltűnt?
Megállt az ajtó a kezemben és dermedten figyeltem, nem álltam meg szó nélkül.
-Valaki eltűnt? -Szólítottam meg.
-Nem is egy valaki...ez már a második a héten. Semmi nyomuk. -Rázta meg a fejét miközben az ajtófélfát támasztotta.
-Meséltek már az utóbbi időkben valami hatalmas szörnyről ami erre kószált,de mindenki azt hitte csak rémtörténetek...-Szólt közbe a pék hátulról.
Még mindig az ajtóban állva hallgattam amit beszélnek és most még inkább elfogott a félelem. Ezek szerint a muglikra is hatással vannak az események... talán túl közel vannak... A pék meg a lánya már nem is figyeltek rám,tovább beszéltek az árak emelkedéséről meg valami Alexanderről aki most is késik.
Amikor a törékeny lány visszajött hátulról meglepve nézett rám amiért még mindig fogtam az ajtót és ott ácsorogtam. Szőke frufruja alól rám mosolygott.
-Szeretnél még valamit? -Húzta szélesebbre mosolyát hátha eladhat még valamit nekem.
-Menjetek el...-Kértem óvatosan tudva mennyire furcsán hangzik ez.
-Tessék? -Ráncolta továbbra is mosolyogva a homlokát mint aki nem hallotta jól.
-Menjetek el...legalább egy időre. Nagy baj lesz még itt...-Folytattam tovább nem törődve vele mennyire őrülten hangzik amit beszélek. A lány már nem mosolygott.
-Mi folyik itt? -Jött elő a pék. Nagy hasán feszült a kötény amin vastagon megállt a liszt. Bajsza alatt nem látszott mosolyog-e.
-Ez a lány azt akarja menjünk el... -Mutatott felém,de egy tapodtat sem mozdult ,szinte már félt nehogy elkapja azt a kórt amitől ilyenek jutnak eszembe. A pék rám nézett kócos szemöldöke árnyékából.
-Komolyan beszélek...az eltűnések, a rém...ez csak a kezdet... -Próbáltam magyarázni nekik anélkül hogy túl sokat elárulnék.
-Ne aggódj,minket nem kap el..-Jött közelebb és tágasabbra nyitotta az ajtót hogy kimenjek rajta.
-Ez nem vicc! -Csattantam fel. -El kell menjenek!
-Na ebből elég legyen. Kifelé! -Lökött meg hátulról egy kicsit a pék mire megindultam. Az ajtó hangosan csapódott utánam, a csengő csak úgy kongott,de így is hallottam mit mond a pék visszafele menet. -Még hogy menjünk el...bolond gyerek...
Jobbat nem tudván hazamentem. A fejemben végig ők meg a falu népe járt. Hány ember esik áldozatul? Mi történik velük? Miért nem hallgatnak rám?
Ez után még jó ideig próbáltam elosztani a pékárut hogy minél később kelljen mennem, hátha elfelejtenek mire legközelebb megyek arra.
Valóban hetekig kihúztam a kalácsokkal,kenyerekkel,gyümölcsökkel, de vészesen fogyott az étel. Egy esős napon ezért újra elindultam. Bár bőven benne voltunk a júliusban az idő kicsit sem tükrözte ezt. Dideregve tettem meg a hosszú utat az esőben a felkelő nap halvány fényében.
A város kihalt volt mint mindig,de ez nem volt nekem szokatlan. Belépve a pékségbe arra számítottam rögtön felismer a pék lánya és kitessékel,de odabent nem volt senki. Hosszú ideig vártam hátha felbukkan valaki,de nem jött sem a lány sem a pék. Jobb ötlet híján bekiáltottam.
-Hahó? Van itt valaki? -Távolról motoszkálást hallottam végül megjelent a pék. Szeme kivörösödött egy pillanatra még látszott a szomorúság ráncos arcán,de ahogy meglátott tátva maradt a szája. Felemelte a kezét és rám mutatott vastag ujjával.
-Te! -Éreztem hogy ennek nem lesz jó vége. -Te....boszorkány....Azt hittem csak ijesztgetni akarsz....Erre eltűnik az én Lilym... -Itt egy pillanatra mintha elgyengült volna,de újult erővel folytatta tovább.- Te tetted! -Azzal elindult felém,de gyorsabb voltam. Kirohantam az ajtón és meg sem álltam. Hiába kiáltozott utánam még csak hátra sem néztem. Sajnáltam mindkettőjüket,de ez a tett csupán segített,hogy tudjam valamit cselekednem kell.