Csak egy álom... (BTS ff) /BEFEJEZETT

52.rész

*Kim szemszöge*

Mikor Tae haza ért nem szólt semmit csak leült közénk Tv-t nézni. Aggasztott mi baja lehet de mivel sokan voltunk nem kérdeztem rá csak ilyen...21.századi módszerben ráírtam facebook-on..

Kimmy: Szia Tae! Nem akartam úgy kérdezni,hogy mindenki hallja..de mi a baj? Ha jobb fel mehetünk a szobámba beszélni.

TaeTae: Szia Hugi. Minden oké de okés felmehetünk beszélgetni úgy is szeretnék mondani valamit.

Felkeltünk és szó nélkül felsétáltunk a szobámba. Kicsit féltem vajon mit akar mondani de mindennél több reményt adtam bele,hogy semmi baja nincs és nem éppen szerelmet akar vallani. Ha az utóbbi lenne...én esküszöm autó elé vetném magam. Hát mit mondok a palinak? Na mindegy. Felértünk és ahogy becsukta az ajtót leültünk az ágyamra.

-Na mesélj.-köhintettem egyet. Csak ne az utolsó legyen...Kérlek istenem hallgasd meg az imáim..

-É..Én..Azt akartam mondani,hogy..Szerelmes vagyok...

-Ne kise mondd..mondd,hogy nem belém....

-Neeeem.-nevetett fel.

-Ah el sem hiszed mennyire megnyugtattál.

-Na szóval. Szerelmes vagyok Yunhee-be. Végre elhívtam egy randira és szerintem már együtt is vagyunk mert amikor az öccse beszaladt hozzánk azt mondta a barátja vagyok.

-Úristen! Gratulálok TaeTae.-ugrottam rá és öleltem meg. Ő nevetve de vissza ölelt. Miután leszálltam róla egy ideig még beszélgettünk utána lementünk.

-Minden oké srácok? Mindketten nagyon mosolyogtok... Miért mentetek fel?-kérdezte azonnal Kook.

-Nyugi Szívem minden oké csak beszélgettünk.-kuncogtam. Elmosolyodott majd megcsapkodta a combjait én pedig óvatosan beleültem és kényelembe helyeztem magam. Egész nap ezt csináltuk. Este fele már nagyban aludtam volna Kook társaságában mikor valaki kopogott az ajtón. Jimin egy nő és egy kis lány léptek be majd felkapcsolták a villanyt.

-Srácok. Ő itt anyukám legjobb barátnője  Yoo Bin,ő pedig a lánya HaNeul. Gondoltam szólók,hogy itt aludnának mert lerobbant az autójuk és majd csak holnap tudnak haza menni,mert messze laknak innen. 

-Okés. Örülünk.-mosolyogtam,majd felültem.-Kimberly vagyok ő pedig itt Jungkook. 

-Mi is örülünk. Remélem nem fogunk titeket zavarni.-mondta Yoo Bin.

-Dehogy is.- ezek után befeküdtek a melletünk lévő ágyba és próbáltunk aludni. Jimin lekapcsolta a villanyt majd jóéjszakát kívánva kilépett a szobából.

-Anyu.-hallottam meg a kislány halk hangját. Gondolom azt hitte alszunk.

-Igen kicsim?-kérdezett vissza az anyukája halkan.

-Nem tudok aludni..mesélsz nekem valami mesét?

-Kicsim tudod,hogy én nem tudok meséket mondani neked hiába próbálkozom.

-Én tudok neked mesélni.-ültem fel.

-Tényleg?-kérdezte azonnal a kislány.

-Igen. Szeretnéd?

-Igen kérlek.

-Anyukám mindig ezt mesélte nekem mikor én nem tudtam aludni.-feküdtem hátamra és felfele nézve kezdtem el mesélni ezt a kis történetet.-Úgy harminc évvel ezelőtt, amikor a férjem, Wije meg én friss házasok voltunk, Sri Lanka gyönyörű dombvidékén egy faluba költöztünk. A fogadalom- és gyűrűváltás nemrég átélt örömével a szívünkben Wije meg én együtt láttunk hozzá első otthonunk megteremtéséhez. Nagyon szerettük egymást, de még nem tudhattuk, hogy hamarosan felfedezzük a szeretet valódi erejét. Akkoriban a faluban nem volt vezetékes víz, sem áram, így kutak adták a friss vizet, világítani pedig petróleumlámpával és gyertyával lehetett. Én mindennap átsétáltam a házunk és a kút közötti kis smaragdzöld színű rizsföldön, megtöltöttem egy mosdótálat vízzel, hogy a férjem lemoshassa a napi munka porát. Egy meleg estén, amikor Wije lendületesen rázta le kezéről a vizet, a jegygyűrű lecsúszott az ujjáról, és a rizsföld és a kút irányába repült. Teljesen tanácstalanul bámultunk az alkonyati sötétben. – Reggel majd megkeressük – vigasztalt Wije. Sokak szerint balszerencsét hoz a jegygyűrű elvesztése, és bár én nem vagyok babonás, aznap este szorongó szívvel feküdtem le. Wije elaludt, miután elmondtuk esti imánkat, de majdnem éjfél volt, amikor végül elfújtam a gyertyát. Hármat ütött az óra, amikor az álom és valóság közötti állapotában kábultan kinyitottam a szemem. – Kelj fel, Manel... Ne késlekedj... – figyelmeztetett egy hang. Behunytam a szemem, és arany csillogását láttam a víz alatt. A szemem hirtelen tágra nyílt, és tudtam, egy percet sem veszíthetünk. Kiugrottam az ágyból, felkaptam egy elemlámpát, és önkéntelenül így szóltam: – Wije, a gyűrű a kútban van. Most oda kell mennünk. Wije talán még aludt, de kikászálódott az ágyból, és követett, ahogy futottam le a lépcsőn. Átvágtunk a rizsföldön, és bevilágítottam a kútba. Közvetlenül a vízfelszín alatt egy kis peremen megcsillant férjem jegygyűrűje. Apró varangyos béka üldögélt mellette. Szívem a torkomban dobogott a gondolatra, hogy a béka lelökheti a gyűrűt, ezért nyomban felkaptam egy botot és óvatosan kiemeltem a becses jelképet. A holdfényben boldogan húztam föl a gyűrűt Wije ujjára. – Milyen okos vagy! – kiáltott fel. – Örökre elveszthettük volna, ha még egy másodpercet várunk. – Meghatottan ölelt át, és azon csodálkoztunk, amit átéltünk.. Örök rejtély marad, honnan jött az álom azon az éjszakán. De annyit mondhatok, hogy az eltelt évek során a szeretet ereje úgy fogta össze családomat bensőséges és biztonságot nyújtó varázskörével, ahogy azt a becses gyűrű is jelképezi.-mostmár csak az édes szuszogását hallottam úgy ahogy a barátomét és a nőét is, így én is eltettem magam másnapra.