megint menekülsz | kji✔

47.fejezet

Sanei

- Szerintem meg Sanei az igazi, aegyo! – öltötte ki a nyelvét Chen Xiuminra, aki állította, hogy Nono az aegyo. Már legalább tíz perce tartott a veszekedés a kilenc fiú között, hogy melyikünk az aranyosabb lány, amit mi Nonoval csendesen és kimondottan kínosan figyeltünk kívülről.

Késő este volt már, mi mégis kint ültünk a medencénél, mert az időjárás végre nekünk kedvezett és újból felmelegedett az idő. A srácoknak sajtómegjelenésük volt néhány órája, ami után siettek haza, hogy csapatosan tölthessünk egy kis időt.

- Rendben, akkor érvelj! – adta parancsba Baekhyun, aki természetesen a menyasszonyát tartotta édesebbnek. Chen bólintott felvéve a harcot, és kimondta a világ legidétlenebb indokát.

- Sanei nem szokott káromkodni!

A fejemet fogva néztem össze Nonoval, és szinte egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés. Hát, Chen-ssi drága, ez nem feltétlenül igaz.

- Persze, hogy nem szokott. – törölgette a nevetéstől kicsorduló könnyeit Nono. – Nem tud koreaiul káromkodni.

- Ez igaz. – ismertem be zavartan. – Valahogy az kimaradt a nyelvoktatásból, hogy hogyan beszéljünk csúnyán.

A teljes kilenctagú Exo döbbenten nézett rám, mintha éppen az űrből jöttem volna le és valami halandzsa nyelven mondtam volna, hogy „Békés szándékkal érkeztem".

- Akkor japánul sem tudsz káromkodni? – töprengett Chanyeol átgondolva, amit az imént mondtam.

- Hát, ott azért éltem másfélévet emberek között, úgyhogy ragadt rám egy-két mondás. – vakargattam a kezemet visszaemlékezve az egyik japán éjszakámra, amikor a csoporttársaimmal karaoke bárba mentünk és egy másik csoport japán diákkal versenyeztünk, akik utána megtanítottak minket káromkodni. Vicces egy este volt az szent.

- Akkor ezt most szépen pótoljuk! – dörzsölte izgatottan a kezét Baekhyun felkészülve a nyelvórára. – Nono, kérlek, fordíts neki!

Noémi az arcába temette a kezét, végül vigyorogva beleegyezett. Mindegyik fiú akart nekem tanítani egy-egy csúnya szót, ezért szinte repült az idő ezzel.

Ahogy ott ültem a földre kiterített pokrócon a csillagok alatt, azokkal az emberekkel, akik a világot jelentették számomra, éreztem, hogy könnyek öntik el a szememet. Már csak két napom volt hátra. Holnapután délután visszamegy a gépem Budapestre.

Néztem, ahogy a nyelvóra után Chanyeol és Lay a kezükbe veszik a gitárjukat és mindenfélét játszanak rajta. Baekhyun és Chen voltak az éneklés hangadói, Xiumin a térdén dobolt, Kyungsoo dilis táncmozdulatokkal szórakoztatott minket. Suho és Sehun egymást átkarolva énekelték a gitárosok által választott

dalt. Kai a derekamat átkarolva ringatózott a zenére, a fülembe dúdolva a nótát, velünk szemben pedig Nono ölelte át mindkét karjával Baekhyun nyakát hátulról és a fiú vállán pihentette az állát. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy Baekhyun az örökös poénkodása mellett fél kézzel megfogta barátnője kezét.

Jongin mellkasának döntöttem a fejemet, keserédesen figyelve az eseményeket. Nem akartam elhinni, hogy pár nap múlva már nem ugorhatok át hozzájuk, amikor akarok. Nem tudom megölelni egyikőjüket sem, amikor akarom, nem kávézhatok reggelente együtt Nonoval, és nem mondhatom Kai szemébe, hogy „Szeretlek".

- El sem hiszem, hogy véget ért a nyár. – sóhajtotta a dalolászás után csalódottan Sehun, hanyatt fekve a földön. – Hétfőtől visszakapjuk a szoros beosztásunkat és megint nem lesz egy szabad percünk sem. Pedig élveztem, hogy ilyen laza volt az egész nyarunk.