2.fejezet

547 36 0
                                    


Nonot le sem lehet lőni az elkövetkezendő napokban. Nem meglepő, hiszen munkája miatt már évek óta nem volt otthon, ezért nyílván örül neki, hogy Sanei végre meglátogatja.

Május utolsó hetének egyik napján az Exo fiúk fáradtan esnek össze egytől-egyig az öltözőben. Nononak ugyan nem szerepel a munkaköri leírásában a smink leszedése is, de látva, hogy ők maguk meg sem mozdulnak, úgy dönt, kivételesen segít nekik.

- Te vagy a legjobb választásunk! – szólal meg Baekhyun, amikor sminkesük az arcához érinti a nedves vattakorongot. Finom, apró, óvatos mozdulatokkal tűnteti el az idol arcáról előző munkáját.

Mikor Nonot felvették az SM Entertainmenthez sminkesnek, eleinte leginkább kezdő bandákhoz osztották őt be. Egészen addig, amíg nem került először az Exo fiúkáihoz. A srácoknak nem csak precíz és tökéletes ecsetvonásaival sikerült belopnia magát a szívükbe, hanem felejthetetlen humorával és bájos, segítőkész kisugárzásával is. Így – Nono legnagyobb örömére – a fiúbanda azonnal lecsapott rá és nemcsak állandó sminkesükké, egyben nagyon jó barátjukká is vált.

Ennek már négy éve. Azóta rengeteg turnén, fellépésen vagy egyéb szereplésen mentek együtt keresztül. Ezért nem is csoda, hogy néha már tiszteletbeli tagként tekintenek a lányra. Ugyan pozíciója szerint csupán a sminkesük volt, de a fiúk szemében Nono az asszisztensük, barátjuk, kishúguk és a napi örömforrásuk lett.

- Hogy lehetsz még ilyen későn is ennyire feldobott? – kérdezi mosolyogva D. O., akiről a lány utolsóként szedi le a vakolatot.

- Sanei miatt ilyen. – válaszol azonnal Chanyeol Nono helyett. A mellette ülő Kai zavartan lehajtja a fejét, és dudorászva elfordul.

Míg Nono nevetve magyarázni kezdi boldogságának okát, Chanyeol mindentudó mosollyal oldalba böki Kait, aki ártatlan arccal fordul a hyung felé.

Lehet, hogy van valaki, akit jobban feldob a magyar lány érkezése, mint Nonot?

Június 9. 1400

Ez a dátum szerepel Sanei Szöulba szóló repülőjegyén. Az már csak két nap.

Sanei törökülésben ülve, kezében egy bögre menta teával bámulja a kikapcsolt tévét. Biztos jó ötlet megint elmenekülni minden elől?

Lehet, itthon kellene maradnia és egyszerűen megmondania Lórinak, hogy ő még nem akar férjhez menni. De valóban ez az igazság? Az esküvőt nem akarja? Vagy inkább csak Lórinak a felesége nem akar lenni?

Lerakja a bögrét a dohányzó asztalra és összehúzza magán a plédet, amit maga köré ölelt. Kint ugyan tombol a nyári kánikula, ő mégis biztonságosabban érezte magát a pokróca alatt.

Még nem mondta el Lórinak, hogy a nyarat Koreában tölti Nononál. Pedig már hetek óta tudja az indulás dátumát. Mégsem volt még képes leülni élettársa elé és bevallani neki, hogy: „nos, egész nyáron Nononál leszek és lehet szakítani is fogunk, ha szeptemberben hazajövök, mert úgy fogom gondolni, hogy nincs közös jövőnk." Igen, valóban gyönyörű beszélgetés lenne.

Az anyukájának könnyedén elmondta, aki még örült is lánya környezetváltozásának. Az édesanyja mindig is támogatta egy szem gyereke utazását, mert vallotta, hogy annál színesebb lesz a személyisége, minél több helyen járt a világban.

Azt hitte az anyukája sem fog neki örülni, de, amikor ez fordítva lett úgy érezte, Lóri sem lesz, annyira kiakadva.

De egyszerűen nem vitte rá a lélek, hogy bevallja neki.

Őszintén szólva nem ez volt az első alkalom, hogy Sanei a világ másik végére menekült Lóri és a kapcsolatuk elől.

Amikor még az első diplomáját szerezte japán szakon, a három évéből, kettőt kint töltött Tokióban egy ösztöndíj program keretein belül.

Eredetileg csak egy évet tervezett eltölteni kint, de mikor megtudta, hogy Lóri össze akar vele költözni, meghosszabbította az ösztöndíjat, amit jóvá is írtak neki, mivel Sanei volt az évfolyam legkiválóbb hallgatója.

Miután, akkor hazajött és lediplomázott, valamiért könnyedén bele tudott egyezni az összeköltözéses dologba.

Lehet, hogy most is így lesz? Ha hazajön Koreából, akkor igent tud majd neki mondani?

Sanei hirtelen meghallja a kulcs zörgését a zárban, amitől azonnal görcsbe rándul a gyomra.

Eljött az ideje, hogy elmondja az igazságot.


Sziasztok!

Nagyon szeretném megköszönni, hogy elkezdtünk gyűlni és egyre többen leszünk. Végtelenül hálás vagyok, remélem még jóóóó sokan leszünk. 

Legközelebb találkozunk!

Csók: Szeszih 

megint menekülsz | kji✔Where stories live. Discover now