megint menekülsz | kji✔

24. fejezet (18+!)

Figyelem! A fejezet erősen tizennyolcas karikát igénylő részt tartalmaz! 

Sanei

Egész éjjel képtelen voltam lehunyni a szememet. Egy ideig figyeltem, ahogy Kai egyenletes légzése végett a mellkasa fel-le emelkedik. Gyönyörködtem férfias arcában, amin semmilyen mimika nem volt, hiszen aludt. De egyszerűen nem ment ki a fejemből, amit Lóri mondott nekem.

Szerencsémre a fiúk, miután lenyugodtam nem nyaggattak kérdésekkel, mert tiszteletben tartották, hogy ez egy olyan téma, amit nem szívesen mesélek el. Egyedül Kait és Chanyeolt avattam be, mert szerettem volna, ha ők tudják. Persze ez nem azt jelenti, hogy a többi srácot ne kedvelném eléggé. Szimplán arról van szó, hogy nem akartam, hogy kilenc szánakozó arc vegyen körül engem a maradék időben, amíg Szöulban tartózkodom.

Fájdalmas volt nekik is elmesélni, hogy másfél évvel ezelőtt elvesztettem az édesapámat. Imádtam őt, pedig kilenc éves koromtól kezdve csak évente párszor találkoztam vele. Tudniillik hivatásos autóversenyző volt és járta a világot. Mindig megígérte, hogy magával visz, de sosem sikerült olyan időpontot találnunk, amikor egy huzamosabb időre vele mehettem volna külföldre.

Magyarországi versenyein volt, hogy én is mellette ültem és szurkoltam neki. Büszke voltam rá, mert az álmait élte és nem hagyta, hogy eltántorítsák tőle. A legszomorúbb, hogy ez okozta a vesztét is.

Másfél évvel ezelőtt kaptam a telefont, hogy a spanyol futama közben nekicsapódott a falnak és helyben életét vesztette. Hetekig képtelen voltam megszólalni, és borzasztóan mérges voltam körülöttem mindenkire. Az az ember, akire a legnagyobb szükségem volt nem tudott mellettem, lenni. Nono távol volt, az apám elment én meg úgy éreztem egyedül vagyok és életem egyik, ha nem a legsötétebb időszaka következett be.

Csakhogy egy hosszú gyászidőszak után úgy éreztem, apa fejbe verne, ha meglátna. Rájöttem, hogy azt szeretné ő is, hogy éljem tovább az életemet. Nélküle.

Feladva a próbálkozást, óvatosan kimásztam Kai mellől és a lehető leghalkabban osontam a konyhába, ahol nem kis meglepetés ért. Chanyeol bármiféle kérdés nélkül, kezében két bögre kakaóval, nagy valószínűséggel rám várt.

- Éreztem, hogy ma jönni fogsz. – adta át az egyik bögrét én meg magamban elfintorodtam. Komolyan, Lóri? Képes voltál, azt mondani, hogy nekem ők nem a barátaim? Hát menj a francba!

Órákig beszélgettünk egymással. Mert bár Chanyeol nem erőltette, magamtól éreztem úgy, hogy mesélnem kell neki az apámról. Meglepetten könnyen beszéltem neki, és örültem, hogy végig hallgat.

Ha eddig nem is voltam benne biztos, ezután az este után már ezerszázalékig állítottam, hogy Chanyeol és én igazi barátok vagyunk.

Másnap délelőtt Baekhyun, Xiumin és Chen CBX rádiósinterjúra mentek, a többiek viszont az SM épületébe siettek. Sehun, Kai és Lay táncot gyakorolni, a másik három fiú pedig minden mást. Nono is velük tartott, mert egyeztetnie kellett néhány részletet az öltöztetőkkel a hétvégi koncert kapcsán.

Kai látva, hogy én még pizsamában iszogattam a kávémat, míg ők már talpig felöltözve indulásra készen álltak, mellém ült a kanapéra

- Te nem mész Nonoval? – kérdezte.

- Nem sok kedvem van feleslegesen ülni egy megbeszélésen. Helyette csinálhatok bármi mást. – vonogattam a vállamat. Kai nevetve bólintott teljes mértékben egyetértve velem. Közelebb húzódott hozzám és egy pillanat alatt összefűzte ujjait a sajátommal.