megint menekülsz | kji✔

20. fejezet

Sanei

Az elkövetkezendő napok teljesen átlagosan teltek. A fiúk be voltak táblázva, úgyhogy Nono nagyon elfoglalt volt velük együtt. Én hol vele tartottam, hol egyedül mászkáltam a környéken megpróbálva elfoglaltságot találni magamnak. Egyik este moziba mentem Chanyeollal, aki kitalálta, hogy ez jár neki, mert napokig le se tojtam. Belementem, hiszen nagyon élvezem a vele töltött időt, valamint gyötört a lelkiismeret-furdalás. A film alatt, amikor éppen nem egymást dobáltuk popcornnal, rádöbbentem, hogy nem okoz nekem gondot a koreai nyelv megértése. Erre nem is értem miért ilyen későn jöttem rá. Folyékonyan beszéltem, gondolkodtam és egy percig sem hezitáltam, hogy vajon mit is mondhattak nekem. Büszke voltam erre, hisz ilyenkor derül mi, hogy nem volt időpocsékolás órákig ülnöm az előadóban.

Szöulban megkezdett második teljes hetem péntekén Baekhyunnal töltöttem a napot. Ennek az oka Nono meglepetés születésnapi bulijának előkészületei voltak. Az ötlet az volt, hogy Xiumin és Chen elviszik a Han-folyóhoz, és egész napra lefoglalják, majd csak hét órára hozzák a kollégiumhoz, ahol már minden készen fog állni a fogadására.

Suho, Kai, Sehun és Lay partikellékeket vásároltak és egész nap a házat díszítették, mert medencés bulira készültünk.

A torta sütés és az „ünnepi" vacsora elkészítése D.O-ra és Chanyeolra maradt, akik önként vállalkoztak erre a feladatra.

Én Baekhyunnal mászkáltam a városban, hogy megtaláljuk a tökéletes ajándékot Nono számára. Már legalább tíz boltot bejártunk, amikor úgy döntöttünk, hogy tartunk egy gyors bubi tea szünetet.

- Semmi ötletem sincs. – nyögött fel Baekhyun eldőlve a padon, amire leültünk pihenni. – Mi ketten ismerjük őt a világon a legjobban, de egyikőnknek sincs egy épkézláb ötlete.

- Ez elég szomorú. – ittam bele a teámba csalódottan. – Viszont, te töltötted vele az elmúlt éveket. Neked kellene, jobban tudnod mire vágyik.

- Azt megadom én neki minden lehetséges alkalommal. – húzogatta a szemöldökét, mire meglöktem a vállát. – Tényleg, ha már itt tartunk...

- Nem tartunk itt. – ráztam meg a fejemet félve a témától, amit fel akart hozni. Baekhyun könyökével az asztalra támaszkodott, állát a tenyerébe temette és még azt is éreztem vele szemben ülve, hogy elkezdi a lábát lóbálni.

- Mi van köztetek Kaijal? – kérdezett rá kerek perec, amitől félrenyeltem a teámat és köhögni kezdtem. Letettem a műanyag poharat az asztalra és a mellkasomat ütögetve próbáltam abbahagyni a fuldokolást. Köszönöm, Baek, igazán hálás vagyok neked.

- Póló! – mondtam két köhögés között, amit Baekhyun egy furcsa nézéssel fogadott. – Csináltassunk neki egy pólót!

- Milyen pólót? Kainak? Sanei-ya jól vagy? – tette a tenyerét a homlokomra, mintha lázas lennék.

- Nem te, hülye! Nononak. Emlékszel a képre, amin mindannyian rajta vagyunk? – kezdtem magyarázni a tökéletes ötletemet.

- Igen, azt, amelyiket szerdán a koncert előtt csináltattunk az öltözőben. – bólintott. – Mi van vele?

- Nyomtassuk rá egy pólóra, és aztán mindenki aláírhatja valami kedves üzenettel a hátulját. – fellelkesedve kezdtem a telefonomon kutatni a kép után.

- Sanei-ya te egy zseni vagy. – ámult el Baekhyun. – Nekem sosem jutott volna eszembe.

Vigyorogva kikerestem a nyomtatandót és már indulhattunk is keresni egy üzletet, ahol hamar nyélbe ütik nekünk a dolgot. Egy órán belül a kezünkben tartottuk a ruhadarabot, aminek az elején ott virított az a bugyuta kép, amin egy ember sem volt hajlandó komolyan viselkedni. Van, aki a földön fetreng, vagy a széken áll. Egymást lökdössük rajta és lerí mindenki arcáról a boldogság. Tökéletes kép volt a csapatunkról.