megint menekülsz | kji✔

11. fejezet

Sanei

- Mi a francot művelsz? – rángatott ki Nono a karomnál fogva a folyosóra.

- Azt hittem a mosdóba megyünk. – néztem rá meglepetten, amikor nem indultunk el se jobbra, se balra. Legjobb barátnőm sértetten meglökte a karomat. – Tényleg nem értem mi van.

- Miért enyelegsz Kaijal? Megőrültél? – két kezébe temetve az arcát fel-alá kezdett sétálgatni, amit csak olyankor csinál, mikor tényleg nagyon mérges. Kínosan összehúztam a szememet és tudtam, hogy most lebuktam. Mégis miért próbáltam volna meg becsapni a lányt, aki a világon a legjobban ismert? Ha valaki, akkor ő biztosan az a személy, akinek feltűnt, hogy mióta megérkeztem Szöulba, csak Kai létezik számomra. Ki is az a Lóri? Ja, a fiú, aki majdnem a vőlegényed lett? Akivel kapcsolatban vagy lassan hat éve? Jól van, Sanei, most biztos büszke vagy magadra...

- Ha most tizenhét évesek lennénk, vagy nem is, csak szimplán, ha nem lenne az életedben egy Lóri nevű fiú, aki történetesen a majdnem vőlegényed és az én egyik nagyon jó barátom is, akkor már rég bele löktelek volna Kai karjaiba, hogy na, akkor most action! – öklével beleütött a falba, amitől elhúzva a számat inkább elkerültem vele a szemkontaktust. Nem szerettem, hogyha Nono idegeskedett miattam, vagy bármi miatt. – De képzeld, az a szerencsétlen srác hűségesen vár téged otthon, azt remélve, hogy észhez térsz és feleségül mész hozzá. Erre te mit csinálsz? Gyakorlatilag szemmel szexelsz egy dögös koreai pasival, akivel valószínűleg nem szállhat versenybe...

- Jó állj le. – tettem fel a kezemet megszakítva monológját, mert őt ismerve még eltartott volna egy darabig. – Igazad van. De a francba is! Kai több érzelmet váltott ki belőlem a puszta nézésével, mint Lóri... bármivel az elmúlt évek alatt.

Ijedten a számra tapasztottam a kezemet, miután rádöbbentem, hogy az imént mit vallottam be, nem csak magamnak, hanem Nononak is. Hirtelen könnyek gyűltek a szememben és éreztem, hogy a lábaim kicsúsznak alólam. A földön térdelve tört ki belőlem a zokogás, amit igyekeztem a lehető leghalkabban csinálni, nehogy meghallja bárki Nonon kívül.

Nono mellém guggolva átölelt. Nem tudtam megszólalni. Tudtam, hogy olyas valamit nyögtem ki pár másodperccel ezelőtt, amit nem tudok visszaszívni. Lóri már nem váltott ki belőlem semmit. Olyan gépiesen működtem mellette, amitől észre sem vettem, hogy mit akarok valójában.

- Sajnálom. – a hangom elcsuklott, így valószínűleg Nono nem hallhatta mit mondtam. Csak támogatóan magához szorított és hagyta, hogy összekönnyezzem a vállát.

Elmentünk a folyosó végén található mosdóba, ahol az arcomról megpróbáltuk eltűntetni a sírásom minden egyes nyomát, remélve, hogy a fiúk nem veszik észre.

- Nem kell sajnálnod. – szólalt meg Nono, miközben egy bevizezett vécépapírral törölgette az államig lefolyt szemfestékemet. – Nem a te hibád, hogy Lóri így elrontotta a kapcsolatotokat. Ha nem azért jött volna veled össze évekkel ezelőtt, mert ki akart sajátítani, most lehet, nem ezt éreznéd.

- De lehet, akkor meg ő nem érezné azt, amit most. – töprengtem hangosan. Nono megmosta a kezeit, de nem mondott már inkább semmit. Lehet jól is tette.

Visszamentünk a srácokhoz, akik a nem rég megérkezett vacsorájukkal voltak elfoglalva, szóval nem különösebben tűnt fel nekik, hogy eltűntünk néhány percre. Mielőtt visszaültem volna Chanyeol és Kai közé, akik kihagyták nekem a helyet, Nono még utoljára visszahúzott a vállamnál fogva.

- Nem tilthatlak el Kaitól. Nem is foglak. – sóhajtva megigazította a haját, majd elmosolyodott. – Szeretném ha boldog lennél, de azért gondolkodj egy kicsit. Megígéred, hogy elgondolkozol, mielőtt bármit is tennél?

- Megígérem. – lehajoltam hozzá és magamhoz öleltem. Ott tudatosult bennem, hogy mennyire, de mennyire hiányzott nekem az elmúlt években, hogy nincs mindig mellettem.

- Ne már. – nyavalygott Baekhyun. – Nem szeretem, ha nem értem miről beszéltek. – buktatta le magát, azonnal, amikor Nono beült mellé és elvett előle egy tányért, amin a vacsorája volt. Puszit nyomott a szépfiú arcára, majd a fülébe súgott valamit, amitől láthatólag megnyugodott.

- Tessék. – tolta elém az én csirkémet Kai, mikor letelepedtem mellé. Rámosolyogtam, de ő nem viszonozta a gesztusomat. Összehúzott szemekkel méregette az arcomat, amitől elkomorodtam. – Minden rendben van? – kérdezte továbbra is engem fürkészve. A pálcikával felvettem egy csirkeszárnyat és azt eszegetve bólogattam.

- Minden rendben. – mondtam nem túl meggyőzően. Kai megcsóválta a fejét, amiből tudtam, hogy nem hisz nekem. El kellene neki mondanom az igazságot? Nem álltam még rá készen. Az, hogy Chanyeol ismerte a történetemet, már az is zavarba hozott. Meg kéne osztanom az érzéseimet Kaijal is? És ha elmondanám, érdekelné? Közelebb kerülhetnénk egymáshoz?

Vacsora után mindannyian szedelődzködni kezdtünk, hiszen már bőven tíz óra után járt az idő. Mielőtt kiléptünk a teremből hangosan felsóhajtottam, amit az utolsóként érkező Kai meg is hallott.

- Most már tényleg mondd el mi a bajod. – mosolygott féloldalasan, amitől szívem majdnem kiugrott a helyéről. Ez a srác ugráló kötelezik a cukiságával és a szexiségével egyszerre. Sosem tudom, éppen miért olvadjak el. Az édes mosolya miatt vagy a félig felhúzott trikója miatt, ami alól kivillan tökéletesre kidolgozott felső teste.

- Hiányzik a tánc. – vallottam be figyelve, ahogy bezárja az ajtót. A többiek előre mentek, csak mi ketten maradtunk hátra. – Az egyetem miatt abba kellett hagynom, mert nem volt rá időm. De, annyira szerettem, amíg jártam.

- Milyen stílus? – a hátával nekidőlt a falnak és látszólag eszében sem volt a társai iránt indulni. Na, nem mintha én, annyira siettem volna.

- Társastáncoltam az alsó tagozatban, utána mazsoretteztem, de azt hamar meguntam. – kezdtem bele táncos karrierem mesélésbe. – A gimnáziumban voltak táncóráink, amiken minden félévben más stílusban táncoltunk. Imádtam, azokat az órákat.

- Akkor nincs konkrét stílus, amiben táncolni szeretnél? – Kai az ajkait csücsörítve kezdte bámulni a plafont. – Mi lenne, ha időnként táncolnánk egyet?

- Tessék? – zavartan ráztam meg a fejem. – Mármint te meg én?

- Igen. Idejövünk, amikor nincsen dolgunk és mutatok neked egy-két lépést. – ő is zavarba jöhetett, mert nem nézett beszéd közben a szemembe. – Persze csak, ha te is azt szeretnéd és...

- Oké. Csináljuk. – szakítottam félbe, mielőtt még visszavonhatta volna az ajánlatot. – Mindig is szerettem volna veled táncolni. – csúszott ki a számon a mondat, amit szinte azonnal meg is bántam. Hogyan valld be a biasodnak, hogy ő a biasod oktatás Saneival, első lecke: mondd ki és kész. Fejben vállon veregettem magam és szerettem volna elsüllyedni szégyenemben, amikor Kai közelebb hajolt hozzám. Annyira közel, hogy éreztem meleg leheletét.

- Én is veled.

Levegőt venni is elfelejtettem. Döbbenten néztem bele a szemébe, ami izgatottságtól csillogva kereste a tekintetemet. Hangosan nyeltem egyet és én is közelebb hajoltam hozzá. Kai keze egy pillanat alatt a derekamra csúszott. Szerettem volna, hogy megcsókoljon. Te jó ég, de mennyire, hogy szerettem volna megízlelni puha ajkait! De hirtelen beugrott Nono kérése.

Csalódottan elhúzódtam tőle, tudva, hogy nem szabad megtennem, amit meg akartam tenni.

- Ne haragudj. – vette el a kezét a derekamról, amitől csak még inkább csalódott lettem. Buta, buta, buta Sanei. – Kicsit elragadtattam magam. Nem kellett volna, hiszen barátod van.

- Aha. – motyogtam. – Menjünk. – kelletlenül indultam meg a kijárat felé, majd mérgesen visszafordultam. Nem hagyhatom, hogy azt higgye közömbös nekem, miután ő félreérthetetlen jeleket küldött nekem! Gyors léptekkel mellé értem és a vállába kapaszkodva egy puszit nyomtam az arcára.

- Én is akartam volna. – suttogtam a fülébe. – De nem tehetem meg. Még nem.

- Várni fogom, Sanei. – nem tesz a nevem után semmilyen jelzőt. Csak Sanei és kész. Végig húztam az ujjaimat az arcán, mire ő a tenyerembe hajtotta azt. Ha barátok leszünk az még nem bűn, igaz? Végül is Nono és Baekhyun is barátok voltak először...