megint menekülsz | kji✔

30.fejezet

Nono

- Te megőrültél! – jelentett ki Baekhyun, miután vagy tíz percen keresztül hallgatta, ahogy ecseteltem neki, hogyan is lehetne elérni, hogy Kai és Sanei összejöjjenek.

- Most miért? Jelenleg is a tudtomon kívül mennek haza kettesben! – tártam szét a karomat. – Ha nem tudok, arról mit csinálnak, vagy csak utólag tudom meg, nem fogom azt érezni, hogy meg kell tartanom a szavamat Lórinak.

- Na, jó gyere ide, babe. – nyújtotta felém a kezét, amit elfogadtam így az ölébe húzott. A szobájában csak ketten voltunk, mert a nappaliban éppen Xboxoztak a többiek, aminek a hangjai időnként átszűrődtek a falon. – Tudom, hogy jót akarsz Saneinek, és azt is tudom, hogy Lórinak is. De nem tudod egyszerre csinálni a kettőt, mert tönkre mész benne.

- Pont ezért kellene nektek elérni, hogy kettesben maradjanak, úgy, hogy én ne tudjak róla. – magyaráztam újra. – Nem akarom, hogy Sanei továbbra is azt érezze, hogy ellenzem ezt az egészet.

Baekhyun puszit nyomott a halántékomra, miközben jobb kezével kisimította a hajamat a nyakamból. Neki döntöttem a fejemet az övének, és hagytam, hogy magukkal sodorjanak az érzéseim. Meglepődtem, amikor engem magukkal rángattak a házba, Saneit pedig nem. De örültem, amikor kiderült, hogy azért tették ezt, mert Kai szeretett volna vele egyedül maradni. Az meg még jobban feldobott, hogy nem tudtam róla, így Sanei nem gondolkozott azon, hogy nem helyes, amit csinál. Mert tudom, ha beavattak volna, muszáj lett volna rászólnom. Így viszont nem tudtam és kaphat pár kellemes percet a biasával.

Ezért kell továbbra is elérnem, hogy úgy tegyek, mintha nem vennék észre semmi, abból, ami elkezdett kialakulni közöttük. Mert, akkor nem kell beszélnem Sanei fejével, pontosabban nem érzem rá a késztetést. Hiszen nem azért csinálom, mert ezt szeretném, hanem a hülye zaklató majdnem exe miatt!

Idilli romantikus pillanatunkból a telefonom csörgése szakított ki, én pedig pontosan tudtam, hogy ki az, aki mindig ebben az időben hív.

- Ő az, igaz? – kérdezte Baekhyun, miután kibontakoztam az öleléséből, hogy túlessek a napi rutinná vált telefonáláson.

- Szia, Lóri! – szóltam bele kedvtelenül és magyarul. Baekhyun szenvedő arckifejezést vágva hátradőlt az ágyán, és a fejébe húzott egy párnát. – Igen, jól van, Szandi. Nem, nem történt vele semmi. Igen továbbra is itt marad nálam. Nem száll fel egy gépre. Te se gyere utána. Jó, figyelek rá. Hogyne, eszik rendesen, de ugye tudod, hogy ő egy felnőtt nő? Oké, holnap is. Ugyanekkor? Nem, az úgy nem jó, dolgozok. Felejtsd el, a munkámra akarok koncentrálni! Mi az, hogy nem igazi munka? Mert te mit is csinálsz, egyetemre jársz még mindig? Na, örülök, hogy ezt tisztáztuk. Nem, nem adom át. Jó, szia.

Morogva dobtam a fotelbe a telefonomat. Az arcomat a kezembe temetve legszívesebben sikítottam volna. Még szerencse, hogy Baekhyun, abban a pillanatban, hogy megszakítottam a hívást, magához ölelt.

- Elegem van. – suttogtam a vállába, visszaváltva koreaira. – Nem csinálom ezt tovább. Hagyom, hogy Sanei és Kai egymásba szeressenek. Kész. Pont.

- Mekkora szerencséje van, annak a srácnak, hogy ilyen jó barátja van, mint te. – Baekhyun egy pillanatra sem hagyta, abba a hátam cirógatását, aminek nagyon örültem. Ha nem lett volna mellettem, biztosan kikészülök. – Más fel se venné neki a telefont, de te felveszed és még jót is akarsz neki.

- Nem érdemli meg. Azok után, hogy a középiskolába, hogyan bánt Saneivel, most megkaphatná, ami jár neki. – mondtam, de nem gondoltam komolyan. Senki nem érdemli meg, hogy megcsalják!