megint menekülsz | kji✔

17. fejezet

Sanei

El sem tudom mondani mennyire izgatottan léptem be az SM Entertainment épületének bejáratán. Mondhatni majd kiugrottam a bőrömből és még az sem szegte kedvemet, hogy idefele jövet eltévedtem és egy fiatal lánytól kellett útbaigazítást kérnem.

Hangosan ki-be lélegeztem miután beszálltam a liftbe és jól szemügyre vettem magam a kihelyezett tükörben. Fekete térdig érő cicanadrágot viseltem, piros ejtett vállú haspólóval, ami alá egy szürke sportmelltartót vettem fel. A hajamat két copfba rendeztem, sőt egy kis sminket is hagytam magamon, mert nem akartam, hogy Kai natúr arccal lásson.

A próbaterem emeletére érve azonnal szembe jött velem Chen és Baekhyun, akik láthatóan végeztek. Arcukon láttam a fáradtságot, de egyben vidámak is voltak, amitől nekem is mosoly szökött az arcomra.

- Szóval kettesben fogtok táncolni? – kérdezte Baekhyun pimasz mosollyal az arcán, miután elmagyaráztam, hogy kerülök oda.

- Úgy tudom, igen. – próbáltam lazának látszani, de még én sem hittem el, hogy nyugodt vagyok.

- Hát, jó szórakozást. – Chen ugyan mosolygott a hangjában felfedeztem némi kellemetlenséget, amit nem tudtam hova tenni. Megölelgettem őket, majd elindultam az eredeti úticélom felé.

Újból hatalmasat sóhajtottam mielőtt lenyomtam a kilincset. Beléptem a számomra még mindig érthetetlenül nagy táncterembe.

A képzeletemben valami olyasmit képzeltem, hogy valami lágy zene szól, a padlón rózsaszirmok és Kai öltönyben felkér lassúzni.

Ehelyett ott állt, csípőjével az egyik oszlopot támasztva. Izzadt volt már a korábbi próbától, de én még sosem láttam őt olyan szexinek, mint, akkor. Nem tudtam levenni róla a szemem, de még a szám sem akart kinyílni. Olyan voltam, mint egy bamba hal.

- Örülök, hogy itt vagy, Sanei. – lépett oda hozzám és azt hittem megölel, ehelyett azonban csak egy puszit nyomott a homlokomra.

- Én is örülök. – nyögtem ki végre nagy nehezen. Ledobtam a sarokba a táskámat és kíváncsian fordultam újdonsült tánctanárom felé. – Mit fogunk csinálni?

- Arra gondoltam megtanítom nektek az egyik koreográfiánkat. Valamelyik könnyebbet és azzal elbabrálhatunk. – magyarázta miközben a hangfelszereléshez lépett, hogy kiválaszthassa a zenét.

- Remek ötlet. – kezdtem karkörzéseket végezni, hogy könnyebben mozoghassak.

- Mit szólsz a „The Eve" táncához? – pillantott felém a válla mögött. Elfojtott vigyorral bólintottam egyet. Oh, Kai. Fogalmad sincs, mire vagyok képes.

Elindította a szám instrumentális verzióját és mellém állva elkezdte mutatni a lépéseket, amiket úgy tettem, mintha nem tudnék elsőre megcsinálni. Igen, valóban bénáztam egy kicsit, abban reménykedve, hogyha elég ügyetlen leszek muszáj lesz közelebbi, fizikai kontaktusba lépnünk egymással. Istenem, milyen borzalmas ember vagyok!

- Mozgasd lágyabban a csípődet. – tettem meg végül a lépést, amit vártam. Mögém lépett és kezeivel mutatta meg rajtam, hogyan is kellene csinálnom. Lélegzetvisszafojtva engedtem neki, hogy óvatosan egyik irányból a másikba forgassa a csípőmet, el is feledkezve róla, hogy lehet kezdünk átlépni egy határt. Megint.

A zene leállt, Kai keze viszont még mindig rajtam volt. A tükörben láttam, hogy erőteljesen a földet bámulja, majd felnézett és szeme megtalálta az enyémet. Tekintetünk összekapcsolódott, és szinte könyörögtem, hogy fordítson meg, hogy ajkaink találkozva kellemes keringőt járhassanak. De csak hangosan lélegezve néztük egymást. Tudtam az okát, miért nem csókolt meg. Nem akart az a fiú lenni, aki rányomul a lányra, akinek barátja van, amíg éppen szünetelnek. Én pedig magamtól nem tehettem meg a lépést.