megint menekülsz | kji✔

35.fejezet

Sanei, aki itt még nem Sanei, csak Szandi

Betekintés a gimnáziumi évekbe

- Noncsi, Noncsi, Noncsiiii. – böködtem az ujjaimmal, legjobb barátnőmet, aki búskomor arccal meredt maga elé. Karjait a melle alatt összefonva tartotta, és egészen úgy tűnt, mintha konkrétan nézne valamit, de a szemei üresek voltak.

Tegnap óta így viselkedett, amióta látott egy videót, amin Baekhyun az ultimate biasa, egy másik lánnyal, azaz az SNSD leaderével, Taeyeonnal elég közeli állapotokat élt meg.

- Hagyjál! – lökte el a kezemet. Bedugta a fülesét a fülébe és a padra hajtotta a fejét. Remek. Most megint kaptam magam mellé egy árnyékot. Miért kell így viselkednie? Baekhyun a létezésünkről sem tud, és lehet nem is fog soha. Ha barátnője van, hát barátnője van. Oké, lehet, ha Kai jönne össze valakivel én is ilyen lennék. Rendben nem lennék ennyire durva, de azért hasonlóan viselkednék.

- Sziasztok, lánykáim! – csusszant fel a padunk tetejére Lóri, félre lökve a kihelyezett felszerelésemet. Erőltetetten rá vigyorogtam, de Noémi még csak észre sem vette, hogy vendégünk érkezett. – Mi baja van? – legyezte meg a fiú, Noémi arca előtt a kezét, amit a lány azonnal félre is tolt és az ablak felé fordult, hogy ne is lásson minket.

- Nem fontos. – sóhajtottam, tudva, hogy Lórinak felesleges bármi ilyesmit elmondani. – Mit szeretnél?

A hangom elég gúnyosan csengett, ami szimplán csak azért volt, mert nem volt különösebben kedvem vele beszélgetni. Miért? Nos, akkor elmagyarázom.

Vári Lóránt volt a középiskola ügyeletes szívtiprója, aki minden ismétlem minden héten más lányt csavart az ujjai köré, igen nagy sikerrel. Más kérdés, hogy később egyiknek sem emlékezett a nevére. Állítása szerint négy nő volt az életében, annyira fontos, hogy megtanulja a nevét. Ez a négy az anyukája, a húga, Noémi és hát jómagam.

A gimi első percétől fogva így voltunk hárman a lehető legközelebbi kapcsolatban. Persze másokkal is barátkoztunk, de magunk közé senkit nem engedtünk. A triumvirátusunk szent volt és sérthetetlen. Csakhogy az én érzéseim Lóri iránt a legkevésbé sem barátiak voltak. Tizenöt éves korom óta szerettem őt, mert élveztem, hogy én nem csak egy lány vagyok neki a sok közül. A barátja voltam, és ha felhívtam, hogy bajban vagyok, na, nem azonnal, de segített. Reménykedtem benne, hogy idővel észre veszi, mennyire máshogy nézek rá, de nem. Lassan négy éve nem változott közöttünk semmi, ráadásul mivel a barátja voltam, végig kellett hallgatnom az összes csajozós sztoriját, még, akkor is, ha nem voltam rá kíváncsi.

- Csak érdekelt, hogy áll-e még a hétvégi moziestünk. – Lóri vagy nem vette észre a gúnyos hangomat, vagy csak szokás szerint átsiklott felette, mint

mindene. Megforgattam a szememet és egy határozott mozdulattal lelöktem őt a padról.

- Nem, te hülye. Mondtam, hogy itthon lesz apa, és vele akarok lenni. – nyúltam a telefonom után. Mérhetetlenül ideges voltam, amiatt, hogy Lóri már megint nem figyelt rám eléggé. Szuper egy barát vagy, mondhatom.

- Jó, ne haragudj, elfelejtettem. – tette fel a kezét védekezően. – Noncsival azért megtarthatom a moziestet, nélküled?

- Ugye tudod, hogy ilyenkor nagyon utállak? – fújtattam a karját csapkodva. – Menj el az aktuális nőddel moziba, basszus! Ne csak olyankor csicskáztass minket, amikor éppen szingli vagy.

- Nana. – ragadta meg a kezemet, hogy befejezzem a csapkodást. – Én mindig szingli vagyok.

A szünet végét jelző csengő mentette meg őt az idegkirohanásomtól. Ha nem szeretném őt olyan őrülten minden hibájával együtt, már rég elküldtem volna a francba!