megint menekülsz | kji✔

44.fejezet

Sanei

Mire beléptünk az augusztusba, egyre inkább kívánni kezdtem, hogy ne legyen vége a nyárnak. Gimnazista koromban nem könyörögtem így a nyári szünet meghosszabbításáért, mint, amióta idejöttem. Egyszerűen képtelen vagyok szembenézni a ténnyel, hogy egy hónap múlva el kell hagynom a boldog életemet, és vissza kell csöppennem a monotonitásba, egyedül. Fojtogatott a gondolat, hogy haza kell mennem és be kell lépnem a félig kiürült lakásba, ahol már nem fog várni senki. Nem arról van szó, hogy megbántam a szakítást, mert nem. Inkább csak rossz tudni, hogy otthon nem szeret engem úgy senki, mint itt.

Szomorúan bámultam a tükörképemet zuhanyzás után. A hajam félig vizesen lógott a mellem alá, keretezve az arcomat. A szemem egyszerre mosolygott és volt rémesen gondterhelt. Megint előjött bennem a „Kinek mondjam el vétkeimet?" érzés, amit utoljára végzős koromban éreztem. Nononak nem mondhattam, mert ő sem tehetett semmit, hogy segítsen rajtam. Chanyeol megijedne, ha megtudná, hogy ezt érzem. Kai bepánikolna a gondolattól, hogy el kell mennem és azt hinné szakítani, akarok vele. Chen vicceket kezdene nekem mondani, hogy elterelje a hazautazásom keltette idegességet, de ő sem tudna okosat mondani. Akkor, meg kihez fordulhatnék? Hisz a többi fiú is rosszul lenne, ha meghallanák, hogy egyébként nem maradok itt. Pedig szeretnék.

Sóhajtva átvettmem a tréningruhámat, hajamat szokásos kontyba kötöttem a fejem tetején. A táskámba dobtam a telefonomat, egy üveg vizet, a pénztárcámat és a kulcsomat. Kai ma végre megint tud időt szakítani a táncóránkra, ami örömmel töltött el, mikor reggel elmondta. Mondjuk, csak két óránk van, utána megint a többi taggal kell gyakorolnia, de az is több, mint a semmi.

Be akarok kopogni Nonohoz, hogy szóljak neki távozásomról, amikor meghallom, hogy legjobb barátnőm énekel.

- Boldog szülinapot! Boldog szülinapot! Boldog szülinapot Lara és Livi! Boldog szülinapot! – hallottam a félig nyitott ajtón keresztül. Fenébe. El is felejtettem, hogy ma van az ikerhúgai születésnapja! Nekem is üzennem kell nekik, mielőtt elfelejteném! – Ugye megkaptátok az ajándékaimat?

- Ja, megkaptuk. – mivel nem láttam, hogy melyik lány mondta hangról nem tudtam beazonosítani. – Mint minden évben, te összedobsz egy random koreai csomagot, feladod a postán és megérkezik a szülinapunk előtti napokban. Megszoktuk. De ez nem te vagy, Noncsi.

- Tudod, Lara, hogy nem mehetek haza. – válaszolta Nono, de a hangja nem mérges volt, inkább csalódott.

- Vagy csak ezt mondod. Szerintem pedig meg tudnád oldani, de neked már fontosabb az a rakat ázsiai popsztár vagy idol, vagy tudom is én, mint a saját családod. – vágott vissza feltehetőleg a másik lány. – Itt se leszel, amikor

először megyünk gimibe! Pedig tudod mennyire fontos ez nekünk! Erre te mit csinálsz? Sztár barátnőt játszol.

- Ja, hangoztatod itt, hogy mennyire nehéz, hogy távol vagy, közben meg azzal a Baekhyunnal enyelegsz. Rosszul vagyok tőled, nővérkém. – fájdalmasan kaptam a szívemhez ezeket hallva. Mikor utoljára találkoztam a lányokkal májusban, még nem voltak ilyenek. Mi változott?

- Ne haragudjatok rám lányok. Hamarosan változni fognak a dolgok, és ott lehetek veletek a következő születésnapotokon! – ígérte meg Noémi, és még csak nem is hangzott sértődöttnek. Bánatos volt leginkább.

- Minden évben ezt mondod, Noncsi. Aztán megint mi maradunk hoppon. – mondta továbbra is mérgesen az egyik iker lány. Hogy lehetnek ennyire kegyetlenek a testvérükkel? – Bocsi mennünk kell. Jönnek a barátaink ünnepelni minket. Ők legalább itt vannak a születésnapunkon!