Boldogság vagy fájdalom?-Chanbaek[Hun]

65.rész

Park Chanyeol szemszöge

Nem akartam rázúdítani mindent, de már tényleg kikívánkoztak belőlem azok a szavak. Szeretem őt ez tény és való, de elegem volt abból, hogy csak akkor figyelt rám, ha neki kellett valami. A dorm felé többször is majdnem visszafordultam, hogy bocsánatot kérjek tőle, de erős maradtam és nem tettem. Igaz, könnyezve léptem be a lakásba és Sehun egyből kiszúrta ezt.

- Hyung? Minden rendben van? - kérdezte aggódva, amint a tévéről rám emelte tekintetét.

- Azt hiszem. Szakítottunk. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.

- És ott hagytad? - kerekedtek ki a szemei Luhannak.

- És hogy fogadta? - tette fel maknae párjával egy időben a kérdését.

- Igen, ott hagytam. Rosszul. - válaszoltam és fel akartam menni a szobámba, de megláttam a lépcső tetején Jongdaet.

- Menj vissza érte. - szólalt meg.

- Nem fogok. Még, ha kényszerítesz, se. - ráztam a fejem.

- Majd meglátjuk. - indult meg elég gyorsan a lépcsőn, amin csodálkozni se volt időm, mert mikor leért, engem használt ütközőként. Erősen a karjaimba kapaszkodott, nekem pedig a falhoz kellett lépnem, hogy megtámaszkodjunk, és ne essünk el.

- Neked elmentek otthonról? - néztem rá hitetlenkedve.

- És neked? - utánozta az arckifejezésemet.

- Már megbocsáss, de nem vagy az anyám, hogy megmond, mikor és mit csináljak. - löktem el magamtól, akaratlanul is erősen. Akkor esett le, hogy mekkora erővel löktem el, mikor a korlátnak esve nyekkent egyet. Szemeim háromszorosára nőttek és még időben kaptam el, nehogy a földre essen, a fáról visszapattanva.

- Te nem tudod kontrollálni magadat igaz?! Mit vársz el Baekhyuntől így?! - hátrált tőlem el és a korlátba támaszkodott meg. Próbálta takarni, de láttam rajta, hogy nagyon fájt a háta. Aggódva közelebb akartam menni, de a gyilkos pillantásai miatt inkább elhessegettem ezt az ötletet. - Belegondoltál már a helyzetébe? Hetekre elrabolta valaki és többször is bántalmazta. A rémálmaiban élte át újra és újra ezeket a dolgokat. Azzal vagy elfoglalva, hogy állandóan velem van. Igen, velem van, mert neked, nektek nem mondhat el semmit, mert egyből a kérdéseitekkel bombázzátok, hogy hogyan nézett ki, mit csinált! Elmondaná, idővel. De annyira rá vagytok szállva, hogy azt tervezi, a szüleihez megy egy kis időre, hogy békén hagyjátok. Azonban ezek csak ti vagytok, de mellettetek ott van még a rendőrség is.

- Magadat miért nem veszed bele? - fonta keresztbe a karjait Kyungsoo.

- Ezt hogy érted? - pillantott oldalra értetlenül Chen. Minseokra néztem, aki már párja mellett állt, de csak megrázta a fejét. Szóval nem fog segíteni.

- Vagytok. Nem inkább vagyunk? - ráncolta össze a homlokát.

- Ellentétben veletek, én megvártam, míg magától megnyílik. Nem támadtam le a kérdéseimmel. És Chanyeol. - nézett rám újra. - Visszatértek a rémálmai, de direkt nem beszélt róluk. Legalábbis nektek nem. Ezért volt velem olyan sokszor. Szóval gratulálok Chanyeol. - engedte el a korlátot, hogy megtapsoljon, de két taps után egy szisszenéssel újra megtámaszkodott benne és kicsit előrébb dőlt. - Most pedig húzz vissza és gyertek együtt haza! - Szótlanul lehajtottam a fejem és elgondolkoztam a hallotakon.

- Azt mondtam menjen a pszichológusához, ha már ő a volt udvarlója, ak-

- Hülye vagy. - rázta meg a fejét Jongdae. - Ha bármit is érezne iránta, furán viselkedne veled. De nem teszi, mivel őrülten szerelmes beléd, te meg a földbe tapostad az idióta féltékenykedésed miatt! Gyerünk. Miért vagy még itt?

- Megyek. - fújtam ki hosszan előtte a levegőt. Már meg is fordultam, hogy kimenjek, de a csengőszó megelőzött. Kicsit felment a vérnyomásom és már akkor elkapott a bűntudat, pedig még nem is nyitottam ki neki az ajtót. Azonban Baekhyun helyett két rendőr fogadott.

- Donghee? - lépett mellém Junmyeon.

- Mr. Byun a házban tartózkodik? - kérdezte és már akkor rossz előérzetem volt.

- Nem, miért?

- Nem tudják esetleg, hogy hol van? - tette fel az újabb kérdését.

- Miért vagy ennyire hivatalos? Valami gond van?

- Okunk van feltételezni, hogy Mr. Byun elrablója és pszichológusa pontosan ugyanaz a személy. - Teljes mértékben lesápadtam és gondolataim ezerrel pörögni kezdek. Végül sikerült megszólalnom.

- A halálba küldtem. - mondtam ki erőtlenül.

- Parancsol? - nézett rám értetlenül a rendőr.

- Azt akarjuk mondani, hogy Baekhyun valószínűleg az orvossal van.

- Indulás! - fordultak meg egyből. Valaki hátulról meglökött, ezért sikerült őket beérnem és kérdezés nélkül beültem hátra. Donghee társa már nyitotta a száját, hogy megkérdőjelezze cselekedetemet, de Junmyeon barátja leintette. Azt se tudom, mennyi idő volt mire felértünk. Donghee azzal terelte el a figyelmemet, hogy kikérdezett a veszekedésünkről. Neki nem annyira az oka számított, csak az, hogy tényleg a dokihoz küldtem-e.

- Maradj a kocsiban! - pattantak ki a kocsiból, mikor a hegyen lévő házhoz értünk. Milyen nyugisnak tűnik. Kívülről. A belső mást rejt. Egy faszt és a szerelmemet.

- Még mit nem! - szálltam ki én is az autóból.

- Nem tudhatjuk, mi vár bent minket, szóval maradj kint.

- Nem. Bemegyek veletek. - mondtam határozottan.

- Chanyeol! Nem! És kint maradsz!

- Bemegyek!

- Nem!

- Be-... - torkomon akadt a szó az ijedtségtől. Egy lövéshang miatt.

És sziasztok! Tudom, a legjobb jelenetnél fejeztem be.😊😇😉😘 Így utólag is bocsánatot kérek, hogy csak ma publikáltam és nem tegnap.😅😅