Boldogság vagy fájdalom?-Chanbaek[Hun]

38.rész

Kim Junmyeon szemszöge

Reggel arra ébredtem, hogy valaki megpuszilta a homlokomat. Mosolyogva nyitottam ki a szemeimet, hogy szembe találjam magamat szerelmemmel.

- Jól aludtál? - kérdezte ujjainkat összekulcsolva.

- Igen. - bújtam szorosan hozzá. - Te? - néztem föl íriszeibe.

- Nagyon jól, mert mellettem voltál. - mosolygott rám. Ezt a kellemes csöndet hasam korgása zavarta meg. - Menjünk enni. - kelt volna föl, de visszanyomtam az ágyra és ráültem a derekára, majd kívánatos ajkaira hajoltam. A csókunk szerelmes és lágy volt, ami minden jelenlegi problémámat elfeledtette velem. Yixing rájött, hogy nem nagyon szeretnék lemenni, csillapítani az éhségemet, ezért felült az ágyon, de csókunkat nem szakította meg. Az ágy szélére csúszott, combjaim alá fogott és velem együtt állt föl az ágyról. Óriási mosollyal az arcomon támasztottam államat a vállára. Ez a boldogságom addig tartott, míg nem értünk a földszintre. Jongin és Minseok ült egymás mellett a kanapén és csendben nézték a tévét. Lay letett a kanapéra és beszaladt a konyhába ételért. Nem mertem semmit sem mondani a mellettem ülőknek, ezért én is csatlakoztam a csöndes filmezéshez. Pont akkor jött reklám így nem úszhattam meg azt a kínos csöndet. Ezt a pillanat csak fokozódott, mikor láttam, hogy a hírek jönnek. Csak az átlagosak... Politika, ki és mit csinált, viszont mikor felhozták a Kétnapos Gyilkost még feszültebb lettem. Minseok észre vehette, mert kezét összekulcsolt kezeimre tette és megszorította.

- Tegnap ismételten ölt a Kétnapos Gyilkos és a rendőrség megerősítette, hogy most sem hagyott maga után nyomot, de teljes gőzerővel azon vannak, hogy Szöul újra békés város lehessen. Azonban van egy rossz hírünk az EXO nevű banda rajongóinak is. A banda fővokálosát, Byun Baekhyunt elrabolták. A rendőrségnek nincs ötlete, hogy mit akarnak vele, ugyanis eddig egyszer sem ejtett túszt a gyilkos. Kitartást a hozzátartozóknak és a rajongóknak! A következő témánk...

- Melyik idióta tájékoztatta őket?! Miért nem tudták eltitkolni a sajtó elől?! - akadt ki Chanyeol. Mikor jött le? Vagy itt volt végig, csak nem vettem észre? Gondolataimat elhessegettem és odasétáltam hozzá, hogy megöleljem.

- Semmi baj. - simogattam a hátát, ő pedig állát a fejemre tette.

- Ő meg ki? - nevetett Lay. Először azt hittem, közülünk nem ismer föl valakit, de mikor elváltam Chanyeoltól láttam, hogy a tévéről van szó. Megint a reggeli híreknek szenteltem a figyelmemet.

- Nem tudják, hogy ki lehetett, viszont az idegennek óriási tüdeje lehet, ha az épület tetejéről ilyen tisztán lehet hallani őt. - mondta a tudósító nő és bevágtak egy nő által készített videót. Tényleg nagy hangja volt, és ha jól értettem, akkor valamilyen angol számot énekelhetett. Ruházata miatt felismerhetetlen volt. Az arcát napszemüveggel és a kapucnijával takarta el, ami mellett teljesen feketébe volt öltözve. Csak a fülhallgatója volt fehér. - Az igazgatóság elárulta, hogy az egyik idoluk merészkedett a tetőre, de azt nem, hogy ki. Mindenesetre azoknak a járókelőknek a napját biztos feldobta, akik éppen arra sétáltak. - Ezzel lezárta az egészet és folytatták valamilyen másik témával.

- Kíváncsi vagyok, ki volt az. - kuncogott Kyungsoo.

- Hogy tudtok nevetni? - akadt ki Chanyeol. - Baekhyunt elrabolták, Jongdae eltűnt és Yixing haldoklik! Hogy tudtok nevetni még ebben a helyzetben is?

- Mert próbáljuk elterelni a gondolatainkat. - válaszolt a mögötte álló Yifan. - Próbáld meg te is.

- Hogyan? Hogyan, ha mindenről Ő jut eszembe? - emelte meg a hangját.

- Chanyeol! Nekünk is hiányzik, de ezzel semmit sem segítesz. Inkább csak rontasz a helyzeten. - mondta Luhan, mikor leértek Sehunnal a lépcső aljára.

- Szóval én vagyok a hibás, igaz? - gyűltek könnyek a szemébe.

- Nem így gondolták. Gyere. - húzta el Minseok Chant.

- Sajnálom. Csak segíteni akartam. - mondták szinte egyszerre Luhanék.

- Semmi baj. Hagyjuk magukra őket. - mosolyogtam, de belül összetörtem. Sikerült elfelejtenem, hogy Lay beteg... Viszont Chanyeol felhozta. Tudom, nem szándékosan mondta, de így is rosszul esett. Yixingre néztem, aki amint észre vette szomorkás arcomat, odasétált hozzám és hosszan megcsókolt.

- Tartunk egy filmezős napot? - vetette fel az ötletét Sehun.

- Én benne vagyok. - egyezett bele Luhan, Tao, Kai és Kris. Lay elhelyezkedett a kanapén, én pedig az ölébe ülve dőltem mellkasára. Tévézés közben nassoltunk, de D.O kijelentette, hogy az ebédet nem hagyhatjuk ki, ezért mindenki az asztalhoz sétált. Az evésre Chanyeolék is előkerültek és láttam a fiatalabbon, hogy jobban van, aminek nagyon örültem. Étkezés után ők is csatlakoztak és együtt néztük meg annak a valaminek a folytatásait. Ugyanis valamilyen trilógiát néztünk, de nem nagyon értettem, aminek az lett a következménye, hogy elaludtam. A többiek ébresztettek föl azzal, hogy a telefonom csengőhangja miatt nem hallanak semmit így gyorsan kivonultam a nappaliból és csodálkozva néztem a képernyőt, ahol Mark Lee neve szerepelt.

- Szia? - „köszöntem" bele a telefonba, ugyanis ő nagyon ritkán szokott hívni. Pontosabban eddig kétszer hívott. Egyszer elveszett és a bandájából senki nem vette föl a telefont. Másodszor pedig Xiumint kereste, mert akkor még nem volt meg neki a telefonszáma.

- Szia. Fuh... hol is kezdjem.

- Sehol! Add ide! - hallottam meg Taeyong hangját a háttérből, majd közelebbről, mikor gondolom nála volt a telefon. - Ne haragudj. Csak trollkodnak és meg akartak szivatni téged. Tényleg ne haragudj. - magyarázkodott.

- Semmi baj. - mosolyogtam, amit ő nem láthatott.

- Hagyjátok már békén! Majd én! - üvöltött rájuk. - Megint ne haragudj, de nagy felfordulás van itt. Le kell tennem. Bocsáss meg, hogy zavartunk. - tette le. Elemeltem a készüléket a fülemtől. Most két lehetőség van. Az egyik az, hogy valami óriási baromságot csináltak a házban. A másik pedig az, hogy valakinek baja esett. Nem baj. Nem lesz gond. Ismerem Taeyongot, nagyon jó vezető, biztos megtudja oldani. Pont a film végére értem vissza.

- Vacsora~! - ordított a konyhából Kyungsoo, mire mindenki ezerrel elindult arra, kivétel Sehun. Ő elpakolt és csak utána jött enni.

- Senkit sem keresett Jongdae? - kérdezte Minseok. Megráztuk a fejünket, ő pedig csalódottan fordult az ételéhez.

- Biztos valamelyik barátjánál van. Ne aggódj, előbb-utóbb haza fog jönni. - mosolyogtam bíztatásképpen. A nap hátralévő részében nem történt semmi említésre méltó. Este szorosan Yixinghez bújtam. Nem akarom őt elveszíteni. Még nem. Sőt! Soha! Összeszorítottam a szemeimet, de még így is leszökött pár könnycsepp.

- Ne sírj. - suttogta a hajamba és belepuszilt, miközben oldalamon föl-le mozgatta tenyerét.

- Nem akarlak elveszíteni. - szorítottam össze a fogaimat is.

- Junnie. - emelte meg fejemet az államnál fogva, hogy szemembe tudjon nézni.

- Igen? - kérdeztem szipogva.

- Lehet, gyógyulok. - mondta.

- M-mi? - csodálkoztam. - Hogyan? Miért?

- Sh... - tette ujját a számra. - Már nem érzek semmilyen fájdalmat és a rosszullétem is eltűnt már egy ideje. - magyarázta. Elmosolyodtam és örömkönnyeim között hajoltam fel hozzá egy csókra.

- Ugye nem csak azért mondod, hogy jobban érezzem magamat? - gondolkoztam el egy pillanatra.

- Neked sosem hazudnék. - érintette össze az ajkainkat most ő. Miután túl estünk egy hosszú csókcsatán, nyugodtabban és boldogabban aludtunk el egymás mellett.

Sziasztok! Hm...valami jó is a sok rosszban...TALÁN. Amúgy hogy tetszett?😇😇 A következő rész nem Exo tag szemszögéből lesz...ez csak egyszeri alkalom, ígérem! Csak hát, gondolom Chenről is szeretnétek valamit tudni...