Boldogság vagy fájdalom?-Chanbaek[Hun]

60.rész (18+)

Kim Minseok szemszöge

Nem akartam Chanyeolék előtt felfedni, hogy milyen gyenge természetű mostanában Jongdae, de azt sem akartam, hogy eltaszítson magától, ezért hajába markoltam és hátrébb húztam a fejét, úgy csókoltam mélyebben. Végre megadta magát és viszonozta a csókomat.

- Hm. Király! – csapta össze a tenyereit Chanyeol. – Örülök, hogy kibékültetek, de, kérlek ne a mi szobánkba szexeljetek, köszi. Amúgy Minseok, akkor még jössz nekem kettővel. – tette föl mutató- és középsőujját. Hirtelen nem értettem, miért jövök kettővel neki, viszont nem akartam ezen gondolkozni, mert a lehető leghamarabb kettesben akartam maradni Vele, ezért felsegítettem Őt és a keresszéket mellőzve mentünk át a szobánkba. Amint becsuktam az ajtót Chen nyakának estem.

- Min-minh... Minseok! – szólt rám, de nem hagytam abba. – Látodh?! Kihasználsz! – tolt el magától nehezen engem, de ugyanúgy fogta a karomat, hogy ne essen el. – Nem tudok járni és te ezt kihasználod! – ordított rám.

- Miért tartózkodsz ennyire a szextől? Azért, mert múltkor az is a veszekedésünk egyik alapozója volt? – kérdeztem és leültettem az ágyra.

- Például, ja. – Vártam, hátha akar-e még mondani valamit, de a hallgatást választotta. Legyen, Kim Jongdae. Elfogadom a kihívást. Levettem a felsőmet és a farmeremet is letoltam magamról.

- Hyung? Mit csinálsz? – lepődött meg és nyelt egy nagyot.

- Már megint a hyung. – álltam meg előtte. – Leszokhatnál a hyungról. Neked bármi mást megengedek, csak azt nem. Elfordította a fejét, de ezzel nem akadályozott meg abban, hogy lerángassam róla a pólóját.

- Minseok, elég. Kérlek. – fogta le már nadrágján lévő kezeimet és mélyen a szemeimbe nézett.

- Tényleg nem akarod apudat feljelenteni? – vetettem fel a témát.

- Nem. Attól függetlenül, hogy mit tett, szeretem őt. És... – mondta a végét halkan, lehajtott fejjel.

- És?

- És én téged is szeretlek, de te... – Félbeszakítottam mondandóját azzal, hogy megcsókoltam. Kezével először vállamnál fogva akart eltolni magától, de végül hajamba túrva csókolt egyre szenvedélyesebben. Éreztem, ahogy könnyei megállnak ott, ahol összeérnek arcaink, ezért elváltam tőle és ujjbegyeimmel letöröltem az elszabadult cseppeket.

- Én is szeretlek. És sajnálom. Igazad van. El kellett volna mondanom, hogy mi a bajom, de egyszerűen féltem. Féltem, hogy csak kiröhögnél vagy bármi más, ahelyett, hogy... Érted. – suttogtam. Hevesen bólogatott, viszont még mindig sírt, ezért újra megcsókoltam. Hosszú percek után mindketten lenyugodtunk. Először páromnak esett le, hogy mi pontosan most milyen helyzetben is vagyunk.

- Zárjuk le a vitát. – lehelte ajkaimra, majd hátra dőlt egy lelkileg fáradt, mégis boldog mosollyal.

- Biztos, hogy szeretnéd? – toltam feljebb, hogy ne lógjanak le a lábai az ágyról, majd fölé másztam. Válaszul könnyezve bólogatott. – Miért sírsz? – tereltem el gondolataimat a piszkos dolgokról és aggódva fürkésztem arcát.

- Megváltoztam.

- Ezt meg hogy érted? – kezdtem el cirógatni az arcát.

- Hisztis vagyok. Undorító. Utálni való. A vezetőségnek ki kellett volna tennie a bandából!

- M-mi? Miért kellene kiszállnod a bandából? – csodálkoztam.

- A rajongók miatt. Jobb nekik így.

- Tessék?! – Ez nekem teljesen új. Ilyet még nem hallottam tőle.

- Mondták. Jobb lenne, ha túl sem éltem volna a balesetet. Csak rontok a banda összképén. A hangom borz-

- Elég. – kértem, mire abbahagyta, de könnyei patakokban folytak le az arcán. – Ezeket honnan veszed?

- Tudom, nem szép dolog, de mikor Baekhyun odaadta a telefonját, hogyunaloműzésként játszak vele, felnéztem instagramra... Az elején még jó poénnak tartottam rajongói oldalakat nézegetni. Aztán feltűnt, hogy nektek rengeteg van, nekem pedig kevés. És ez még semmi. A fekete leves akkor jött, mikor a bandánk valamelyik rajongói oldalát néztem. Ott volt egy poszt, hogy szerintük ki az, aki a legkevésbé népszerűbb. – Itt már sejtettem, hogy miről van szó, de azt akartam, hogy kibeszélje magából, így csöndben maradtam. – Kilencven százalékban engem írtak, szerintük nélkülem is menne a banda. És kezdem úgy érezni, hogy ez teljes mértékben igaz. Ők még nem is tudnak ezekről a problémáról, amikről csak mi beszélünk, de szerintem is egyszerűbb lenne nektek nélkülem. Nyomorék vagyok, állandóan külön meg kell nézni mindent, hogy mehetek-e egyáltalán oda azzal a székkel. Tényleg egyszerűbb lenne nektek nélkülem, valld be. – fejezte be monológját. Nem káromkodott! Jó jel. Nem gondolja komolyan, tehát könnyebb lesz ellene érvelnem.

- Nem lenne egyszerűbb. A banda a második családunk, ha elmennél az olyan, mintha az öcsénk menne el, kivétel nekem. Nekem egy sokkal fontosabb személy vagy. – simogattam a fejét.

- Nem lesz vérfertőzés? – kuncogott. Siker!

- Nem. – pusziltam mosolyogva szájára. – Amúgy meg! Nem vagy hisztis, csak most túl sok minden negatív dolog támadt meg egyszerre. És nem vagy undorító! Akkor most nem lennék itt. Így. – csókoltam meg, amit boldogan viszonzott. Végig simított testemen és nem állt meg alhasamnál, hanem letolta boxeremet is.

- Várj. – sóhajtottam hosszan, mikor rákulcsolta ujjait és húzogatni kezdte a bőrt rajta. Leengedte maga mellé a kezét és érdeklődve nézett rám. Nem tartott sokáig ez a szemkontaktust, mert elindultam lefelé testén és minden lehetséges helyre puszit hintettem, miközben lassan megszabadítottam a maradék ruhájától is. Szemeztem vele egy ideig, végül lábai közé hajoltam és ajkaim közé vettem hosszát. Először csak halkan sóhajtozott, aztán már a hajamat tépte és kérte, hogy engedjem mélyebbre. Nem akartam megfulladni, ezért tiltakoztam, ami nem tetszett neki, de hamar csendben maradt, mivel egyszerre két ujjamat vezettem belé.

- Minseok! – nyögött fel hangosan, utána sóhajtozva ismételgette a nevemet kétségbeesetten. – Minseok, Minseok, Minnie. – A becézésemre felemeltem a fejem és odahajoltam hozzá.

- Igen? – nyomtam fel még egy ujjam, mire erősen a szabad karomra szorított.

- Nem! Lassan. Lassan, kérlek... las-sanh. – A végét megint nyögve mondta, mivel nyakát szívogattam gyengéden és ujjaimat is ráérősen mozgattam. Percek múlva ő húzta ki magából az ujjait és kérdésemet megelőzve megcsókolt. Éppen lábait akartam terpeszbe tenni, mikor is azon a helyen nem találtam őket, mivel már azt is megcsinálta. Meglepődtem, hiszen, tudtommal nem tudja mozgatni a lábait. Azonban nem akartam húzni az időt, hamar behatoltam. Szeretkezésünk után Chen szorosan bújt hozzám, gondoltam itt az ideje, hogy rákérdezzek.

- Tudod mozgatni a bal lábad? – simogattam oldalát.

- Nem.

- Akkor, hogy...

- Van két kezem. – motyogta. Oh, így már érthető... Két ujjammal álla alá nyúltam, megemeltem fejét, majd egy hosszú és szerelmes csókban részesítettem.

Sziasztok! Nagggyon sajnálom, hogy megint nem Chanbaek van középpontban, de részben a Xiuchen párosra van szükségem ahhoz, hogy történhessen Valami velük...... (A másik ok, mert ők a kedvenceim.❤) A következő hetet úgy terveztem, hogy 20-án, csütörtökön IS publikálok részt, a szülinapom alkalmából...aztán nem tudom, hogy ebből mi lesz.😅 (Nem vagyok a topon...)

Ui.: Múlt szombaton, azaz szeptember 8-án lett egy éves a könyv. És erre csak most jöttem rá...
BTW... NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
Aki olvas.
Aki voteol.
Aki kommentel.
Mindenkinek!❤❤❤