Boldogság vagy fájdalom?-Chanbaek[Hun]

7.rész

Oh Sehun szemszöge

- We are one~! – kiáltottunk és felrohantunk a színpadra. Oké, az első három zenénkben még nem fog szerepelni, a többit viszont ki kell bírnom. Az elsőben táncoltunk, a másodikban hülyéskedtünk és a harmadikban össze-vissza sétálgattunk. Miután véget ért a dal, mindenki középre rohant, én viszont szépen lassan sétáltam.

- Jössz Sehun? – mosolygott Suho.

- Nem. – álltam meg. Nem vicceltem, komolyan gondoltam, hogy ott maradok.

- Ugyan már. – nevetett fel kínjában a leader.

- Suho! Szerintem a rajongóknak joguk van tudni! – mondta Baekhyun, mire a közönség egy „igen"-nel válaszoltak, holott azt se tudták, miről van szó. A tagok és én is furcsán néztünk rá. Apropó Baekhyun, nagyon jól álcázza, hogy belül szomorú. Irigylem. Én is összetörtem, de én nem tudom úgy takarni, ahogy ő. Most lenne a legnagyobb szükségem Luhanra, de Ő se szó, se beszéd, felszívódott.

- Mármint mire gondolsz? – nézett rá Junmyeon.

- Tudjátok – fordult az Exo-L-ek felé. -, Sehun nem nagyon szeretett volna új tagot. – Eddig tudta mondani, mert a vezetőnk odarohant, hogy elhallgattassa, de én folytattam.

- Elfogadtam volna az új tagot, ha nem Luhan helyére jön. Viszont pont az ő helyére kellett jönnie. Miért? Nem lett volna egyszerűbb, ha senki helyére sem jön? – néztem az előttem lévő rajongók arcát és két dolgot tudtam leolvasni róluk. Egy, meglepődtek a beszédünkön. Kettő, helyeselték, amit mondtam.

- De muszáj volt valaki helyére. – mondta Suho.

- Jó, de ne várjátok el, hogy elfogadjam.

- És ha Luhan helyére Luhan jön? – hallottam meg egy nagyon ismerős hangot. Nem. Nem. Ez nem lehet igaz. Ekkor egy reflektor Rá világított. A rajongók hangos sikítozásokba kezdtek, én meg odarohantam hozzá. Talán életemben, akkor futottam a leggyorsabban. Odaérve megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy mit szólnak ehhez mások. Nem érdekelt, hogy valószínűleg mi leszünk a téma a médiában. Meglepett a jó színészkedésével. Egyszer sem utalt volna arra, hogy találkozni fogunk, pláne így. Elváltunk egymástól és szoros ölelésbe vontuk egymást.

- Miért nem mondtad? – kérdeztem.

- Akartam, de a többiek meglepetésnek szerették volna.

- Jól sikerült. – A beszélgetésünk után, végig egymás mellett voltunk. Miután véget ért a koncert és lesétáltunk a színpadról, vártam, hogy ki fogja leordítani a fejemet. Suho közeledett felém. Még mielőtt bármit mondhattam volna átölelt.

- Akármi lesz, örülök, hogy sikerült meglepni téged. – mondta.

- Sajnálom, hyung. – néztem a szemébe, miután hátrébb lépett.

- Nem kell. Örülök nektek. Figyeljetek! – szólt mindenkihez. – A sofőr elvisz titeket az új házba, ahol már ott vannak a cuccaink. Nekem és a menedzser hyungnak van még egy kis elintézni valónk.

- Junmyeon! – jelent meg az említett egy pillanatra.

- Megyek! Sziasztok! – köszönt el, majd eltűnt. Egész úton csendben voltunk. A házba belépve nem néztem körbe, hanem egyből leültem az előttük lévő kanapéra. Akkor a nappali elég közel van az ajtóhoz.

- Sehun ez nem miattad van! – ült le a bal oldalamra Baekhyun.

- Hanem miattam. – foglalt helyet a másik oldalamon Lulu.

- Nem! – mondta Lay. – Ez várható volt. Előbb-utóbb kiderült volna a kapcsolatotok.

- Igen, csak így lehet, hogy feloszlatják a bandát. – szomorkodott Luhan.