Boldogság vagy fájdalom?-Chanbaek[Hun]

1.rész

Do Kyungsoo szemszöge

- Kyungsoo. Kyungsoo! Kérlek, ébredj! – ébresztgetett valaki. Lassan, nagyokat pislogva néztem meg, hogy ki a zaklatóm.

- Mi a baj? – kérdeztem, miközben megpróbáltam kidörzsölni az álmosságot a szemeimből. Rápillantottam az órára. 22:38 Mit szeretne ilyen későn?

- Megkérhetlek, hogy beszélj Jonginnal?

- Mi történt vele? – kaptam fel a fejemet, mintha nem is lettem volna fáradt az előbb. Suho csak mosolygott és elmagyarázta.

- A menedzsernél volt, és elég feldúltan ért haza. - Nekem ennyi információ bőven elég volt, felpattantam és elindultam a szobájához. – Már mindenki alszik, csak én maradtam fent, hogy megvárjam. De én is lefekszek, ha lehet, halkan tevékenykedjetek. – húzta széles mosolyra a száját, mire tőlem dühös pillantásokat kapott. Hiába, tudja, hogy szerelmes vagyok Kaiba. Igen, homoszexuális vagyok és Kim Jonginért vagyok oda. Én a nagy Do Kyungsoo! Mondjuk nem is vagyok olyan nagy... Vagy a 173 cm az nagynak számít? Beléptem a szobájába, ami nem mellesleg a legtávolabb lévő szoba tőlem és Baektől, de nem láttam se az ágyán, se a tévé előtt. Benéztem a kicsi fürdőbe, de ott sem volt. Már éppen ültem volna le az ágyára, hogy megvárom, mikor a függönyök egy kicsit megmozdultak, a kinti szél miatt és ennek hatására megláttam Őt, amint a korlátnak dőlve szív egy szál cigit. Cigit?! Azt ígérte, leszokik róla! És sikerült is! Vagy... titokban folytatta? Elindultam az ajtó felé, halkan kimentem és vártam. Vártam, hogy észre vegyen. Végzett. Ledobta összetaposta, majd lerúgta a teraszról. A zsebéhez nyúlt, elővette azt a dobozt, ami tele volt méreggel és már éppen vett volna ki egy újabb szálat, amikor valószínűleg a szeme sarkából meglátott, mert ijedten csúsztatta vissza a zsebébe.

- H-hyung! A-azt hittem, már alszol. – mondta enyhe pírral az arcán.

- És ez feljogosít arra, hogy visszaszokjál arra a szarra?! – mutattam arra helyre, ahol megpróbálta elrejteni azt a dobozt. Soha nem beszéltem csúnyán, már ha ez annak számít, de akkor abban a pillanatban nem érdekelt. Átvert és ez rosszul esett.

- Nem! Én csak... csak...

- Csak?! Csak mi?!

- Shhh!!! Ne üvöltözz! Menjünk be és mindent elmondok.

- Ajánlom is. – fordultam meg, majd betrappoltam a melegebb helyiségbe. Dühös voltam, mert elmagyaráztam neki, hogy a nikotin halálos is lehet, erre Ő mit csinál? Aish! Remélem jó oka volt arra, hogy elszívjon, ki tudja mennyi szálat. – Először is. Kérem az összes dobozt. – nyújtottam ki a kezemet, miután bezárta az ajtót.

- Csak ez az egy van. – adta át a zsebéből kivett tárgyat.

- Aha. Hol a többi? – Nem dőlök be neki, tuti több is van!

- Hyung, tényleg csak az az egy van. Haza felé jövet vettem. Tessék itt a blokk. Ezen is egy van. – adta át a papírt is. Megnéztem és igazat mondott. Megkönnyebbültem, de csak egy picit. Ledobta magát az ágyra és megpaskolta a mellette lévő helyet. – Nem ülsz le?

- Nem, inkább állok. Elmondod és én már itt sem vagyok. – mondtam a lehető legérzelemmentesebb hangomon.

- De én azt akarom, hogy maradj. – suttogta.

- Tessék? – tettem úgy, mintha nem értettem volna. Pedig értettem. Azt akarja, maradjak? Miért?

- Semmi, semmi. – legyezgetett a kezével. Talán öt perc telhetett el csendben és már kezdtem azt hinni, hogy így leszünk egész este, mikor meghallottam halk szipogását.