Boldogság vagy fájdalom?-Chanbaek[Hun]

18.rész (18+)

Park Chanyeol szemszöge

Az első alkalmunkat gondoltam, megpróbálom romantikusra csinálni, ami valljuk be elég nehéz egy kanos és kicsit részeg Baekhyunnel. Arcát végig pusziltam, majd füléhez hajoltam és bele suttogtam.

- Próbálom visszafogni magam, de elég nehéz, ha közben izgatsz.

- Én nem is csinálok semmit, hiszen a nyakadba vannak a kezeim. – csodálkozott. Aha, nem csinálsz semmit...

- Igen, de ah... a térded máshol van.

- Ja, hogy erre gondolsz. – körözgetett továbbra is ágyékomnál.

- Na, jól van! – ültem föl, mire Ő is felpattant. – Ne haragudj. Csak nem bírok magammal. Kérlek, ne menj el! – könyörgött. Istenem, de édes!

- Én nem is akartam elmenni. – mosolyogtam.

- Akkor miért ültél föl? – vonta fel szemöldökeit.

- Mert leakartam venni a ruháimat. Vagy te ruhás szexet akarsz? Hallottam már róla... – még mondtam volna, ha nem hallgattat el egy csókkal. De ez most nem az a durva, részeges csók volt. Ez egy érzelmes és szerelmes fajta volt.

- Szeretlek. – vált el tőlem.

- Én is szeretlek Baekkiem. – hajoltam ajkaira. Nem tudok betelni vele, olyan finom és elmondhatatlan érzés tölt el, mikor azokat kóstolgatom. Megfogtam pólója alját és lassan elkezdtem húzni felfelé. Ő vette a célzást és kibújt belőle. Eldöntöttem az ágyon és áttértem a nyakára. Egy pillanatra elhajoltam tőle, hogy végig nézzek rajta.

- Gyönyörű vagy. – suttogtam a fülébe, majd rápusziltam és áttértem kulcscsontjára. Végig csókolgatva azokat, vettem kezelésbe mellbimbóit. Szegény már nagyon szenvedett alattam így gondoltam, segítek rajta. Lehúztam mackónadrágját, az alatta lévő kutyás mintájú boxerével együtt. Egy kiskutya, kiskutyát vesz fel magára. A gondolattól halkan felkuncogtam, mire gyilkos pillantásokat lövelt felém.

- Min röhögsz ennyire?

- Aranyos az alsód. – nevettem.

- Na~! Utállak! – csapott a mellkasomra.

- Én is szeretlek. – pusziltam az orrára.

- Rajtad miért van még ruha? – harapott az alsó párnájára.

- Zavar? Pedig azt terveztem, hogy végig rajtam lesz. – vakartam az állam.

- Na, ne szórakozz velem!

- De, hyung! Nem is csinálok semmit. – játszottam az ártatlan kisfiút.

- Felizgatsz, utána meg hozzám se érsz. Aha, tényleg nem szórakozol. Vedd le a ruháidat, amíg szépen mondom! – nézet rám dühösen, mire felálltam az ágyról és tettem, amit kért, így már mindketten Ádámkosztümben voltunk. Vissza akartam menni hozzá, de valami visszatartott. Vagyis inkább valaki. Megint eszembe jutottak a nagyapám szavai. „Ha elmered venni egy fiúnak a szüzességét, vagy ne adj isten, egy fiú alá fekszel, fiam, jegyezd meg, engem soha többé nem fogsz látni. Ne legyél te is olyan undorító ember, mint egy pár buta ember!" – Chanyeol! Baj van? – zökkentett ki gondolatmenetemből egy édes hang.

- S-semmi.

- A nagyapád?

- Igen. – sóhajtottam.

- Semmi baj. Aludjunk. – mosolygott.

- Mi? De az előbb...

- Nem baj. Ha nem megy, nem kell erőltetni. – feküdt le, háttal nekem. Ezt nem hagyhatom! Bebújtam a takaró alá és mögé másztam. Elkezdtem csókolgatni a nyakát, mire hátra nyúlt és eltolta a fejemet. – Chan, ne csináld. Aludjunk.

- Nem. Nem követem el még egyszer ugyanazt a hibát.

- Mit?

- Hogy eltaszítalak magamtól. – Nemességéhez nyúltam és elkezdtem húzogatni a bőrt.

- Ch-chan! – Nem figyeltem rá, hanem megint a nyakát vettem célba. – Cha-chanyeolh!

- Hm?

- Eh-elh-elégh. – mondta és megpróbált eltolni, de nem hagytam. Hátára fordítottam és fölé térdeltem. Tevékenységemet nem szakítottam félbe és úgy néztem rá. – Neh! Neh! – megfogta a bal kezemet, mire a másikkal fogtam rá farkára. – Chanyeol! – vette el a másik kezemet is.

- Hm?

- Ne csináld! Tudom, hogy undorodsz tőlem. Nem kell ezt csinálnod.

- Miért is undorodnék? – hajoltam oda ágaskodó tagjához és a tetejére egy puszit leheltem.

- Merth... – nem hagytam, hogy befejezze, mert számba vettem egész hosszát és egy gyors tempót kezdtem el diktálni. Éreztem, hogy megfeszül és egyszer élünk alapon nem hagytam, hogy elemelje a fejemet. Mit ne mondjak fura íze volt, de lenyeltem egytől-egyig.

- Szóval... nem fejezted be. Mit is akartál mondani? – nyálaztam be ujjaim, majd elkezdtem körözgetni a bejáratánál. – Miért is undorodnék tőled?

- Ah nagyapád.

- Mint, ahogy azt már többen is mondták – nyomtam belé az első ujjam, de nem volt semmi reakciója – Ő már nincs köztünk. – Csatlakoztattam a középsőujjamat is és ollóztam benne egy párat. Még mindig csak nyöszörgött, de nem mutatta fájdalom jelét. – És én veled szeretném megtapasztalni mindazt, amitől ő eltiltott. Mert tudod – hajoltam a füléhez – én rosszfiú vagyok. – csatlakoztattam az utolsó ujjamat és itt már egy picit hangosabban nyögött. Egy idő után kihúztam az ujjaim és a fiókból elővettem a tubust és a zacskót.

- Ezh – kapta ki a kezemből az óvszert tartalmazó tasakot – nem kell. – dobta el a szoba túl oldalára. – Én téged akarlak és nem egy gumit.

- Ahogy te szeretnéd. Mehet? – néztem rá a síkosítót félretéve. Bólintása után, behatoltam, majd megálltam és a fájdalma miatt megjelenő könnyeit pusziltam le a gyönyörű arcáról. Egy idő múlva fellökte a csípőjét, mire én először lassabban, majd egyre gyorsabban mozogtam. A szoba Baekhyun hangos sikításaival és az én mély nyögéseimmel telt meg. Bár lemerném fogadni, hogy ez a többi szobával sincsen másképp.

- Ch-chan...énh... – nem tudta kimondani, mert a hasfalára élvezett. Én a látvány miatt is és azért is, mert nem bírtam tovább, követtem őt. Kiszálltam belőle és zsebkendő helyett, lenyaltam róla ondóját. – Chan? – nézett rám tányér méretű szemekkel.

- Finom vagy.

- Nem én ittam többet?

- Lerészegedtem, miattad. Tudtad, hogy veszélyes vagy? – bújtam szorosan mögé és átkaroltam.

- Nem, de most már tudom. Takaró?

- Lusta vagyok. – sóhajtottam.

- Akkor majd én. – ült volna fel.

- Ne! – előztem meg és a takarót gyorsan magunkra húzva bújtam vissza hozzá.

- Szeretlek, én Yodám.

- Én is szeretlek, Bakkiem. – pusziltam a hajába, majd együtt léptünk át az álmok kapuján.

Sziasztok! Itt is lenne a Baekyeol huncutkodás.😏😏 Remélem tetszett és (igaz már Koreában nem, de) 생일 축하합니다 Chanyeol!