Boldogság vagy fájdalom?-Chanbaek[Hun]

34.rész

Park Chanyeol szemszöge

Reggel egy folytonos kopogásra lettem figyelmes. Megpróbáltam leemelni Baekhyunt magamról úgy, hogy ne keljen föl, de nem jött össze.

- Ki az a barom, aki ilyen korán kopogtat? - dörzsölte a szemeit.

- Nem tudom. - mondtam dühösen és odasétáltam az ajtóhoz. - Egy jó okot mondj, hogy miért ne töröljelek képen, hyung! - néztem le, Minseokra.

- Jongdae eltűnt. - mondta kétségbe esetten.

- Mi?! - pattant ki az ágyból szerelmem.

- Ez meglehetősen jó ok. - jegyeztem meg.

- Felkeltem és nem volt mellettem. Nincs nálatok? Mert semmilyen üzenetet nem hagyott. Az üzeneteimre se válaszol! - nyomta az orrunk elé a telefonját.

- Mi a baj? - jött ki álmosan a mellettünk lévő szobából Suho.

- Jongdae eltűnt! És nem tudom, hol van! Nem veszi fel a telefont és á~! - fogta meg a haját és szerintem, ha nem lennének erősek a hajhagymái, most kopasz lenne.

- Minseok! Minseok-hyung! Nyugodj le! Nyugi. - szorítottam erősen magamhoz. Megint sír. Láttam, hogy Baekhyun felhív valakit és elvonul egy nyugisabb helyre. Hogy ez a hely miért nem volt megfelelő? Mert az egész banda kint állt a folyosón és nem voltunk valami halkak.

- Csak lement a boltba venni Kimchit, bocsánatkérésképpen, amiért tegnap megsiratott. - magyarázott Baekhyun, mikor visszaért.

- És ezért nem tudta felvenni nekem a telefont?! - akadt ki.

- Minseok! Nyugodj le. Biztos van rá értelmes magyarázat. - nyugtatta Junmyeon.

- Igen, az, hogy kibaszottul kiszeretett belőlem! - lökte le Suho kezét magáról, majd visszament a szobájukba és hangosan becsapta az ajtót.

- Lehetne még ennél is rosszabb? - nézett föl a plafonra vezetőnk.

- Elnézést. - bökte meg a vállamat egy itteni dolgozó.

- Igen?

- A főnököm arra kéri Önöket, hogy távozzanak a szálloda területéről.

- Azt is tervezzük. - ment el mellettünk, táskákkal a kezeiben Minseok. Azta! Életembe nem láttam még olyan embert, aki ilyen kevés idő alatt összepakolna.

- Akkor pakoljunk. - sóhajtott Suho és párjával visszamentek a szobájukba. Őket követte mindenki, rajtunk kívül.

- Még mindig azt hiszed, hogy igazat mondott tegnap? - nézett rám Baekhyun.

- Tényleg titkol valamit. - Mint egy végszóra megjelent Jongdae, egy szatyorral a kezében.

- Hol a faszomba voltál? - esett neki Baek.

- Hé! Mi baja van? - nézett rám, de csak szúrós pillantásokat kapott.

- Mindenki halálra aggódja magát érted, mert nem vagy hajlandó életjelet adni magadról! - üvöltött szerelmem.

- Felkérném Önöket az azonnali távozásra. - jelent meg egy őr.

- Megyünk! Megyünk! - húztam be a szobánkba Baekhyunt. Összepakoltunk és lementünk a többiekhez.

- A menedzser küldött autókat, amik a reptérre visznek. - tájékoztatott minket Junmyeon.

- De még csak kilenc óra. - bosszankodott Luhan.

- Most így jártunk. - Tudom, hogy mást mondott volna, de most így is feszült hangulat van. Nem kell még egy veszekedés. Minseok mellé sétáltam, aki amint mellé értem gyorsan letörölte könnyeit.

- Bármi történjék, én itt vagyok.

- Köszi. - hallottam meg rekedt hangját. Rossz így látni a csapatot. Nem akarom, hogy esetleg így váljunk el, mert igen, ha nem is említettük, mindenki fejében ott van az a gondolat, hogy mi lesz, ha Lay...? A reptéren is a feszült hangulat uralkodott. Baekhyunnel úgy döntöttünk, magunkra vonjuk a figyelmet, ezért elkezdtünk cuki dolgokat csinálni.

- Indulunk! - kiáltott a menedzser és felszálltunk a gépre. Az úton sem történt semmi. Mindenki aludt. Minseok és Jongdae egymástól a lehető legtávolabbra ültek. Unatkoztam és nem voltam álmos, ezért a telefonomat elővettem és felmentem a közösségi oldalakra. Amit ott találtam... Széles mosolyra húzódott a szám. Mindenhol mi voltunk. Chanbaek, Sulay, Taoris, Kaisoo, Hunhan és... Xiuchen. Boldogok voltunk a képeken. A valóságban mégis más a helyzet. De legalább a rajongók boldogok. A leszállással sem volt gond. A reptéren viszont óriási felfordulás fogadott. A vártnál több rajongó várt minket és sikítozta a neveinket.

- Hogyan fogunk kijutni? - nézett tanácstalanul körbe vezetőnk.

- Nekem van egy ötletem. - mosolyogtam, majd összekulcsoltam Baekhyun ujjait az enyéimekkel és elkezdtem rohanni a kijárat felé.

- Teh, nemh vagyh norh-máh-lish. - szótagolta le szerelmem rövid mondatát.

- Mikor voltam az? - kérdeztem egy nagy levegővétel után. Mikor mindenki ideért beszálltunk az autókba, de Baekhyun sétálva elindult valamerre. Utána rohantam és elkaptam a karját.

- Hm? - nézett rám.

- Én is kérdezhetném. Hova mész?

- A szüleimmel találkozok egy közeli étteremben.

- Menjek veled?

- Nem, nem kell. Pihenjél. - csókolt meg.

- És a rajongók?

- Majd valahogy túl élem. Meg, ahogy látom nekik is túl kell élniük. - nevetett.

- Mert? - fordultam az Exo-L-ek felé, akik közül egy páran az ájulás szélén állhattak.

- Megyek! Este találkozunk!

- Olyan sokára? - lepődtem meg.

- Te is túléled. Vagy, ha nem akkor verd ki valamelyik ruhámra. - suttogta a fülembe, amire vérem elindult lefelé.

- Ó, de meg foglak büntetni, Byun Baekhyun! - csaptam volna rá a seggére, de meggondoltam magam. Azért mindennek van egy határa.

- Szia, Channie~! - sétált el. Visszamentem az autóhoz és beszálltam a többiek mellé.

- Baekhyun? - kérdezte Junmyeon.

- Családi találkozóra megy.

- Sétálva?! - akadt ki, mikor autóval elhaladtunk a tömeg mellett.

- Úgy látszik, igen. - Azért remélem valami privát étterembe megy, hogy ne zaklathassák.

Sziasztok! Ehhez a részhez sincs nagyon semmilyen mondani valóm. "Végső búcsú?" Talán ennyi.😅😅😅 A következő részben lesz egy kis *no spoiler*. De jó rész lesz...nagyjából.😉😉😉