XOXO (Kisses and Hugs)

Végtelen - MarkHyuck (NCT)

Már az idejét sem tudom, hogy mikor szerettem bele Mark Lee-be. Számomra egyszerűen ő a tökéletes srác, a gond viszont az, hogy nem csak én vagyok így ezzel. A rosszabb napokon úgy tűnik, mintha az egész NCT szerelmes lenne belé, mostanában pedig Yuta szállt nagyon rá, amit egyre nehezebb elviselnem. Hiába fenyegetném meg őt azzal az indokkal, hogy Mark az enyém, mert ez nincs így, ugyanis az én egyetlen szerelmem semmi olyan érdeklődést nem mutatott eddig irántam, ami többet jelentene barátságnál. De akkor is... én nem hagyhatom ezt tovább! Nem veheti el tőlem őt senki, főleg Yuta nem! Ő maradjon csak a kis Winwinkéjével.

Miután kellően felidegesítettem magam, elindultam megkeresni a japán riválisomat, hogy lerendezzem ezt vele. Mark az én pasim lesz, egyedül az enyém, és nem hagyom, hogy bárki is elvegye őt tőlem, bármit is kelljen tennem ezért. Szó szerint bármit... Yutát azonban nem találtam sehol a házban, így Taeyong hyunghoz fordultam segítségért, aki azt mondta, hogy ő és Mark még nem ért vissza az ebédelésből. Na remek. Nekem kéne Markkal ebédelnem, nem neki! Én akarok vele lenni! Markot akarom...

Az ajtónyitódásra kiélezett hallásomnak hála pont akkor értem le az emeletről az előszobába, amikor ők ketten megérkeztek. Engem először nem vettek észre, egymással voltak ugyanis elfoglalva, Mark pirulva nézett Yutára, aki az arcára simítva hajolt egyre közelebb az ajkaihoz...
- Nem! - szakadt ki belőlem önkéntelenül a kétségbeesett kiáltás. Elkéstem, alig hittem el, hogy elkéstem...
- Hyuckie - szólt utánam Mark, én azonban olyan messzire akartam kerülni tőle, amennyire csak lehetett, miközben dühösen töröltem ki a szememből a könnyeimet, amik megzavarták a látásomat. - Haechan, várj már meg!
- Nem! - estem térdre zokogva a nappali közepén. Nem történhet ez velem. Nem veszíthetem el Markot, az én aranyfiúmat, akivel olyan jól összepasszolnánk! Nélküle hogy legyek többé Fullsun? Hogy?
- Haechan - kuporodott le mellém Mark, és gyengéden magához húzott. - Ne fuss el előlem, kérlek.
- Engedj el - suttogtam, könnyáztatta arcom a puha és töményen Mark illatú felsőjébe temetve. - Engedj el, ha nem engem szeretsz. Engedj el, nem hallod?
- Azt mondtad, akkor engedjelek el, ha nem szeretlek. De ez nincs így - fonta szorosabbra a karjait körülöttem Mark, én pedig nem tudtam, merjek-e hinni a fülemnek.
- De hát... Yuta?
- Nekem ő csak egy barát. Majd megbeszélem vele később, de most te vagy a fontosabb - simított végig a hátamon, amitől hirtelen sokkal nyugodtabb lettem. - Téged szeretlek, kis napocska, szóval hagyd abba a sírást és bújj elő végre a felhők mögül - súgta a fülembe, mire azt hiszem még a szívem is megolvadt a gyönyörűségtől.
- T-tényleg?
- Nem hiszed? - húzódott el tőlem, de csak annyira, hogy a következő pillanatban már könnyedén megcsókolhasson. - Pedig igaz.

Félve csókoltam vissza Markot, miközben a könnyek egyre csak folytak le az arcomon. Alig hittem el, hogy ez a csodás fiú és én... hogy ő engem szeret, és velem akar lenni. Pedig minden tette ezt üzente, az ölelő karjai, a puha csókja, az a hihetetlen gyengédség és szeretet, ami áradt belőle egyedül felém...
- Álmodom - sóhajtottam, ahogy elvált tőlem Mark egy pillanatra.
- Nem. Nem álmodsz, ez a valóság - csókolta le a könnyeimet a szerelmem, de én csak sírtam tovább, mint egy kisbaba, mert nem bírtam feldolgozni ezt az érzést, hogy viszontszeretnek engem.
- Szeretsz? Tényleg szeretsz? Ahogy én téged?
- Igen, Hyuckie. Szeretlek - simogatta meg az arcom Mark, én pedig kétségbeesetten öleltem át őt, mintha soha nem tehetném már meg ezt.
- É-én is szeretlek - motyogtam, ahogy a sírásom engedte. - Nagyon... nagyon szeretlek.
- Tudom.
- Dehogy tudod - mondtam, mire halkan felnevetett. - Sokkal jobban szeretlek, mint gondolod.
- Annyira nem lehet senkit sem szeretni.
- Téged igen. Te vagy a mindenem, Markie - töröltem le a könnyeimet, és miután felemeltem a fejem a válláról, lassan az ajkaira hajoltam. Mark a hajamba túrva csókolt engem, én pedig ott öleltem őt, ahol értem, miközben úgy éreztem, hogy most még jobban szeretem őt, mint eddig, noha nem hittem hogy ez lehetséges. Bár ha róla van szó, a szeretetem végtelen.