XOXO (Kisses and Hugs)

Missing Puzzle Piece (part 2) - NoRenMin (NCT)

Jaemin az ágyán ülve gondolkodott, hogy mi legyen ezután. Az utolsónak előléptetett órájáról visszafelé menet pont elcsípte azt a pillanatot, amikor Jeno és Renjun megcsókolta egymást, a szíve pedig azóta darabokban hevert valahol. Azt még csak-csak feldolgozta, hogy Renjun nem szereti őt úgy, de hogy Jeno meg pont vele legyen... Jaemin azt hitte, már túltette magát a Jeno iránti fiatal érzésein, most azonban mintha megforgattak volna egy kést a szívében, olyan érzés volt őt valaki mással látnia. Ráadásul ez a valaki pont Renjun volt, akit ő szintén szeret... Nem tudta, hogyan lesz képes mellettük élni harmadik kerékként, amikor annyira kétségbe van esve, hogy sírni sem sikerül. Talán ha helyet cserél Jenoval és ő lesz Hyuck szobatársa, akkor kevésbé fog fájni, hogy a két szerelme egymással...

- Jaemin! Szia... - lihegett az idáig futástól az ajtón berontó Jeno a kezét szorongató Renjunnal együtt.
- Mondanunk kell valamit.
- Nem, nem kell - állt fel Jaemin szomorúan. - Már mindent láttam. Örülök, hogy... szeretitek egymást.
- De téged is szeretünk - ölelte át őt Renjun, a boldogsága azonban nem ragadt rá a magasabbra, aki továbbra is inkább menekült volna a közelükből.
- Tudom, de...
- Nem, nem tudod - Jeno megfogta Nana egyik kezét, Renjun pedig a másikat, majd egymásét is, így egy háromszöget alkotva közöttük.
- Nem akarok közétek állni - motyogta Jaemin egyre elkeseredettebben, ahogy elengedte a kezüket. - Ne is törődjetek velem.
- Először hallgass meg minket, jó? - kérte Jeno a legjobb barátjától. - Egész eddig ugyanazt éreztem, amit most te.
- Vagyis hogy milyen szerencsétlen vagy, amiért a két szerelmed egymásnál találja meg a boldogságot? - temette a tenyerébe az arcát Jaemin, mire két-két ölelő kart érzett meg maga körül.
- Igen, pontosan - suttogta mosolyogva Jeno.
- M-mi?
- Szeretlek Nana. Már tizenegyedik óta tetszel, csak sosem mertem lépni, nehogy elrontsam a barátságunkat. És azóta szeretem Renjunt is, szóval tudom, mit érzel.
- Én meg... - folytatta a magyarázkodást izgatottan Renjun. - Én azért utasítottalak vissza, mert úgy éreztem, hiányzik valami fontos. Később jöttem csak rá, hogy akkor Jeno hiányzott, nekünk pedig most te hiányzol. Nem tudok csak az egyikőtökkel lenni, mert mindkettőtöket nagyon szeretlek, és ha ti is szeretnétek egymást, az... az maga lenne a valóra vált álom.

- Ezt most... teljesen komolyan mondjátok? - húzódott el az ölelésből Jaemin, de továbbra sem kapott olyan jelet, ami azt igazolná, hogy ez az egész egy nagy vicc lenne.
- Igen - felelt neki Jeno, megtörve a csöndet, és magára vonva a fiú figyelmét.
- Szóval egész végig tetszettem neked, és nem mondtál semmit? - támadt neki Jaemin a barátjának, aki szerencsésen elkapta az öklét, mielőtt még az találkozott volna a mellkasával.
- Miért, te sem mondtál semmit! Ugyanolyan hibás vagy, mint én - vágott vissza Jeno, azonban ahogy Renjun beavatkozott volna a veszekedésükbe, hirtelen már csak két vággyal fűtött srácot látott maga előtt egymást átölelve csókolózni.

- Van fogalmad róla, mennyi időnk lett volna együtt? - kérdezte Jaemin még mindig szúrósan nézve a másikra, aki azonban csak a csók okozta eufóriára tudott koncentrálni.
- De úgy nem lenne Renjununk - mondta végül, mire Nana a harmadik fiú felé fordult.
- Úgy tűnik, nekünk te hiányoztál évekig - mondta óvatosan megsimogatva az arcát. - Most már megcsókolhatlak, ugye?
- Sajnálom, hogy összetörtem a szíved - bukott ki Renjunból, mire Jaemin egyből az ajkaira tette a mutatóujját, hogy elhallgattassa őt.
- Megbocsátok, ha abbahagyod önmagad hibáztatását - mondta, majd adott egy hosszú csókot a világ legédesebb fiújának, aki a nyakát átkarolva viszonozta ezt. - Szeretlek.
- Én is szeretlek - suttogta könnyes szemmel Renjun, Jeno pedig mindkettejüket átölelte, ahogy azt mindig is szerette volna.
- Úgy szeretlek titeket...
- Én is.
- Meg én is. Még téged is, pedig lenne miről beszélgetnünk - mormogta Jaemin, ahogy Jeno vállára hajtotta a fejét, az egyik karja pedig Renjun derekán pihent.
- Nagyon haragszol?
- Kiengesztelhetsz pár dologgal - mondta Jaemin diplomatikusan. - Mondjuk egy randin.
- Egy randin csak veled, vagy Renjunnal is? - tette fel Jeno a legfontosabb kérdést.
- Először csak veled. Van egy kis elintézetlen ügyünk egymással, de aztán már Renjun sem maradhat ki a jóból. Később meg elmehetnétek valahova csak ti ketten. Vagy épp mi ketten. Az összes lehetséges kombináció.
- Tetszik az ötlet - motyogta Renjun a két szerelme közé préselődve.
- Az a lényeg, hogy senki se érezze úgy, hogy kimarad valamiből - egyezett bele Jeno is a feltételekbe. - Most akartok valamit csinálni az ölelkezésen kívül?
- Nem igazán...
- Lelülni azért leülhetünk, de ne menjetek el mellőlem.
- Édesek vagytok - puszilta meg a szerelmei homlokát Jeno.
- Ez a dolgunk - suttogta válaszul Jaemin, Renjun pedig csak kellemesen sóhajtott egyet. Mindhárman ott voltak, ahol lenniük kellett, azokkal, akik a legjobban szerették őket, és ennél nem is tudtak volna jobb életet elképzelni maguknak.