XOXO (Kisses and Hugs)

Same old things - MarkHyuck (NCT)

Mark Lee... be kell még egyáltalán mutatnom őt valakinek? Azóta imádom a srácot, hogy először táncoltunk együtt, csak ő meg én, mert ki akartunk gyakorolni pár lépést, ami nekünk nem ment olyan jól, mint a többieknek. Én vokalista vagyok, ő rapper, de a tánctudásunk nagyjából ugyanazon a szinten állt mindig is, csak az utóbbi időben lett ő még nálam is tökéletesebb, ami miatt még inkább úgy érzem, hogy nem érdemelném meg őt akkor sem, ha viszonozná az érzéseim. Markkal csak barátok vagyunk, illetve volt olyan időszak is, amikor utáltuk egymást, én őt főleg azért, mert nem volt hajlandó hozzám szólni semmi szín alatt, de azóta csak még biztosabb lettem abban, hogy többet akarok tőle. Azt akarom, hogy megöleljen, amikor épp úgy tartja kedve, hogy megcsókolhassam, amikor kettesben vagyunk, hogy ott legyen nekem, ha bármiben támogatásra lenne szükségem, és én is ott lehessek neki, amikor egyedül érzi magát... Szerelmes vagyok Mark Lee-be. És egyre jobban utálom ezt az érzést, mert tudom, hogy nem teljesülhet be.

Az utóbbi időben elkezdtek aggódni értem a csapattársaim. Azt én is észrevettem magamon, hogy kevesebb időt töltök velük, mint a gondolataimba mélyedve, ami rám eddig nem volt jellemző, de azért talán arra nem volt szükség, hogy nap mint nap többen is megkérdezzék tőlem, hogy mi a bajom. Természetesen egyiküknek sem árultam el, ami a szívemet nyomta, ezzel viszont azt hiszem csak növeltem a rám szegeződő féltő tekintetek számát, az egyik szabadnapunkon pedig még magát Markot is beküldték hozzám, hogy szedje ki belőlem, ami annyira nyomaszt, hogy nem tudok tőle önmagam lenni.

- Donghyuck-ah - szólított meg, mire felnéztem a telefonomból, amivel eddig próbáltam lekötni a figyelmem. - Leülhetek?
- Le - bólintottam, Mark pedig letelepedett mellém az ágyamra és barátilag átkarolta a vállaim.
- A hyungok aggódnak érted, Hyuck. Én is aggódom érted, csak azt hittem, ha egyedül hagyunk, az több eredményt fog hozni, mint az, ha kivallatunk téged, és ezért nem is zaklattalak eddig a témával. De már én sem bírom tovább, hogy így lássalak téged - fordított maga felé, hogy nehezebben tudjak ne rá nézni. - Kérlek mondd el, mi bánt. Mondd el szépen Mark hyungnak - vette a két tenyerébe az arcom, amin nem tudtam nem elmosolyodni. - Na, menni fog ez. Ha nagyon személyes, nem fogom továbbadni senkinek. Megígérem - nézett mélyen a szemembe, nekem pedig eközben újra eszembe jutott, hogy mennyire belé vagyok esve.

- Akarok valamit, ami nem lehet az enyém - mondtam ki halkan, mire neki végre felcsillant a szeme.
- És mi az? - kérdezte, erre viszont már nem tudtam ilyen egyszerűen válaszolni. - Valamilyen tárgy?
- Nem - ráztam meg a fejem, Mark pedig közelebb jött hozzám, hogy átöleljen.
- És ha nem lennél híres, akkor a tiéd lehetne az, amit szeretnél?
- Nem tudom - suttogtam óvatosan hozzásimulva a felsőtestéhez. - A legtöbbször úgy érzem, hogy ő sehogy sem lehetne az enyém.
- Ő? Egy személy?
- Igen - sóhajtottam fel minden mindegy alapon. Nem akartam, hogy megtudja, csak kicsúszott a számon, innen viszont már nagyon könnyű dolga volt a találgatással, és én semmit sem tehettem ellene.
- Szerelmes vagy, Donghyuck-ah? - kérdezte halkan, a hallgatásomat pedig helyesen beleegyezésnek vette.

- Elutasított téged? - folytatta Mark a kérdezősködést, miközben elkezdte a hajamat is simogatni az ölelés mellett.
- Nem... igazából nem mertem elmondani neki, mert tudom, hogy nem vagyok az esete.
- Akkor ennek a valakinek elég rossz lehet az ízlése - jelentette ki a szerelmem, mire nevethetnékem támadt.
- Fogalmad sincs, kit szóltál le az előbb - magyaráztam neki a helyzetet.
- Tudnám, ha elmondanád - szorított magához ennél is jobban Mark, és a nyakamba temette az arcát, ami azonnal gyorsabb tempóra késztette a szívem. - Mondd ki a nevét ennek a senkiházinak, hadd verjek belé egy kis józan észt...
- Hé, ne bántsd magad - mondtam ki gondolkodás nélkül, amit rögtön utána meg is bántam.
- Mit mondtál? - kérdezett vissza Mark lassan, én pedig kelletlenül lefejtettem magamról a karjait.

- Nem akartam, hogy megtudd, csak... túl közel jutottál a valósághoz, és úgysem bírtam volna már sokáig magamban tartani - motyogtam a lepedőt bámulva magam előtt. - Sajnálom, Mark. Nem akartam beléd szeretni, csak úgy... megtörtént.
- Ahogy velem is - hajolt az arcomhoz a szívem elrablója, és egy rövid csókot nyomott az ajkaimra, amit nekem felfogni is alig maradt időm. - Szeretlek Donghyuck. Már nem is tudom, mióta.
- Ez... igaz? - érintettem meg a szám bizonytalanul, amin az előbb még az övét éreztem.
- Miért mondanám, ha nem lenne igaz? - kérdezte Mark boldogan rám mosolyogva. - Veled akarok lenni, amíg véget nem ér a világ.
- Én is veled - néztem a szemébe vágyakozva, ő pedig vette az adást és megcsókolt mégegyszer, ezúttal hosszabban, hogy én is tudjam viszonozni.
- Akkor ez azt jelenti, hogy visszakapunk téged? - kérdezte reményteli hangon, miután elszakadtunk egymástól egy rövid időre.
- Igen - nevettem rá felszabadultan. - Annyira szeretlek...
- Én is téged - húzott magához Mark egy ölelésre, amit mindketten örökké szerettünk volna tartani.