XOXO (Kisses and Hugs)

Hugs - MarkHyuck (NCT)

Haechan és Mark a kanapé egy-egy szélén ült, a lehető legtávolabb egymástól. Ez így Marknak teljesen rendben volt, Donghyuck azonban minduntalan azzal próbálkozott, hogy valamilyen módon közelebb kerülhessen az idősebbhez, fizikailag és érzelmileg egyaránt.
- Mark - szólt hozzá abban az órában talán tizedjére.
- Mi az? - kérdezte a másik unottan. Ő személy szerint most inkább meg akart volna szabadulni a fiatalabbtól, mintsem közel engedni őt magához.
- Fázom. Átölelsz?
- Nem. Tessék, itt van takaró - adta oda a kanapé mellől a plédet Mark Haechannak, aki azonban nem örült annak túlzottan.
- De te nem fázol? Bebújhatnánk alá ketten - javasolta.
- Nem, Donghyuck-ah, nem fázom. Ha pedig fáznék, akkor hoznék magamnak saját takarót.
- De...
- Hagyd már abba kérlek! Nem akarlak átölelni, fogadd el! - kelt ki magából Mark. A fiatalabb szerencsétlen próbálkozásai csak egyre jobban felidegesítették őt, ahogy telt az idő.
- Miért? Miért nem akarsz átölelni engem? Talán undorodsz tőlem? - halkult el Haechan hangja.
- Nem, csak most nem esne jól semmiféle emberi közelség - magyarázta az idősebb.
- De egy ölelés hogy tud nem jólesni? - értetlenkedett Donghyuck. - Az mindig jó.
- Nekem nem - mondta Mark egy cseppet talán letörten.
- Akkor rossz emberekkel ölelkeztél eddig - csusszant közelebb hozzá a kanapén Hyuck. - Hadd mutassam meg, milyen egy jó ölelés.
- Ha megengedem, akkor abbahagyod a folyamatos kérlelést? - nézett rá Mark alkura készen, Haechan pedig bólintott.
- Gyere ide, Markie - tárta szét a karját, mire ő pár centivel közelebb merészkedett hozzá. - Közelebb! Így hogy akarod, hogy megöleljelek? - hívta őt mosolyogva, Mark azonban nem nézett a szemébe. - Jó, ha nem jössz, akkor én megyek - döntötte el Haechan és a barátja köré fonta a karjait. Úgy akarta, hogy Mark bújjon hozzá, ezért rásegített egy kicsit és a mellkasára döntötte a fiú fejét, aki hagyta neki hogy teljes mértékben ő irányítsa a mozdulatait. A fiatalabb kezdeményezésére a lábait is az ő ölébe fektette, Donghyuck pedig végezetül magukra húzta a takarót, amiből így csak a fejük látszott ki. - Most mondd, hogy ez nem jó - suttogta dacosan a fiú, Mark azonban nem felelt neki. - Hallod, ahogy ver a szívem? - kérdezte aztán Hyuck valamivel kedvesebben. - Ez miattad van. Érted dobog, Mark, csakis érted.
- Hyuckie...
- Sss - tette az ujját a fiú szájára Haechan. - Megértem, ha te nem érzel így, emiatt ne érezd rosszul magad. Csak már el akartam mondani neked, mert nem bírtam tovább magamban tartani - simogatta meg beszéd közben Mark haját.
- Az, hogy most nem érzek így, még nem jelenti azt, hogy nem is fogok soha - motyogta Mark átkarolva a barátja nyakát. - Csak eddig még nem gondoltam rád úgy, és ezt most át kell gondolnom.
- Akkor gondold át - Donghyuck ennél kedvezőbb választ még remélni sem mert, a meghatottságtól pedig egyszercsak minden előjel nélkül elsírta magát.
- Hyuckie, te sírsz? - kérdezte meglepetten Mark.
- Nem, dehogyis - törölte meg a szemét a fiatalabb.
- Miért sírsz? - Mark gyengéden megsimogatta Haechan arcát, elérve ezzel, hogy válaszoljon neki.
- Mert nem hittem, hogy valaha lehet esélyem nálad - suttogta kicsit talán szégyellve magát.
- De hát miért gondoltad ezt? - kérdezte döbbenten az idősebb.
- Azt hittem, a lányokat szereted - felelte Donghyuck és közelebb húzta magához Markot.
- Eddig még csak lányokat szerettem - fogott bele a magyarázatba az idősebb - de ez nem jelenti azt, hogy később ne szerethetnék egy fiút.
- Szeretlek - mondta ki Haechan önkéntelenül azt a szót, ami legelőször az eszébe jutott. - Mármint... szeretem, hogy ilyen nyitott vagy - javította ki magát. - És amúgy szeretlek is, de ezt már tudod.
- Attól még mondhatod - mosolygott Mark a másik zavartságán. - Jó érzés hallani.
- Tényleg?
- Igen. Olyasmi, mint az ölelés.
- Korábban azt mondtad, hogy nem szeretsz ölelkezni - szembesítette őt a dologgal Haechan.
- Meggondoltam magam. Veled szeretek ölelkezni. Mással lehet, hogy nem, de veled igen.
- Szeretlek - mondta ki mégegyszer nevetve a fiatalabb, és egy puszit nyomott Mark homlokára. - Minden nappal egyre jobban és jobban szeretlek.
- Remélem, tudom majd ezt viszonozni - suttogta Mark Haechanhoz bújva, aki ennél jobb napot el se tudott volna képzelni magának.