XOXO (Kisses and Hugs)

Szeplők (part 3) - ChangLix (Stray kids)

Lixie🐤
Chan, nálam hagytad a telefonodat

Lixie🐤
Látom hogy láttad, akkor miért nem válaszolsz?

Lixie🐤
Basszus de hülye vagyok😅

Felix elolvasta az üzeneteit Chan telefonján is, majd úgy döntött, az lesz a legjobb, ha gyorsan meglátogatja őt, mielőtt a telefon hiánya nagyobb gondot okozna neki. Nem laktak messze egymástól, ezért csak belebújt a cipőjébe, és már kint is volt az ajtón, alaposabb készülődés nélkül. Nem gondolt semmi különösre séta közben, egyszerűen csak boldog volt, mint mindig, amikor úgy mentek a dolgok az életében, ahogy szerette volna. A nyárra felvett táncórái kellemesen kifárasztották őt, és még mindig volt egy bő hónapja a tanév kezdetéig, amit végig a két kedvenc emberével tölthetett a világon, név szerint Channal és Changbinnal. A másodikkal legutóbb megosztotta a vizét tánc után, ami olyan volt, mintha csókolóztak volna. De csak mintha, mert Felix igazából nagyon félénk volt ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Még azt sem engedte a fiúnak, hogy megölelje őt elköszönéskor, mert undorítónak érezte magát izzadtan, akkor is, ha a józan esze tudta, hogy Changbin valószínűleg nem bánná. Főleg, hogy az ő haja is nedves volt egy kicsit a homlokánál. A következő találkozásukig viszont még hátra volt majdnem huszonnégy órája, és addig lélekben is felkészülhetett az esetleges érintésekre, amik megtörténhettek kettejük között.

Chan kis lakása egy ház tizedik emeletén kapott helyet, és mindössze két szobából állt, amelyek közül a fiú az egyiket otthoni stúdióként használta, a másikban meg félig nappalit, félig hálószobát rendezett be magának az egyik sarokban fekvő matraccal, aminek az egyik végében ott csoportosultak a Felixtől kapott plüssállatai. Amíg egy óceán választotta el őket egymástól, minden szülinapot így ünnepeltek meg, és bár Chan rendszeresen erőltetett mosollyal fényképezte le magát az újabb ajándékát ölelve, Felixnek volt egy olyan sejtése, hogyha nem szeretné a plüssöket, nem azt küldött volna neki az első külön töltött évükben, ezzel elindítva ezt a szokást kettejük között. A fiú olyan szerepet töltött be az életében, mint egy idősebb testvér, akije sose volt, és akiben a végletekig megbízott, ahogy abban is, hogy jó emberismerő, és nem véletlenül tartja maga mellett Changbint, mint barátját és munkatársát. Ők ketten még gimnáziumban ismerkedtek meg, Felix azonban mindeddig nem mutatott érdeklődést az iránt, hogy megismerje a beszélgetéseik során felemlegetett új fiút, aki olyan sok időt töltött az ő szeretett Chanjával. Pedig ha tudta volna, milyen édes...

- Chris? Itthon vagy? - lépett be az ajtón Felix, majd mivel nem kapott választ, hamar be is csukta azt maga mögött. Amikor Koreába jött a szüleivel, másoltak neki saját kulcsot a lakáshoz, hogyha bármi van, itt el tudjon bújni a veszély elől, így nem volt szüksége segítségre a bejutáshoz, de nem akarta csak úgy itthagyni a telefont valahol, hogy előtte nem is nézett körbe rendesen. A stúdiónak például csak akkor szokott csukva lenni az ajtaja, ha van bent valaki...
- Gyere be - szólt ki egy ismerős hang a kopogásra, Felix pedig szélesen mosolyogva nyitott be az apró helyiségbe.
- Nézd, mit hoztam neked, te feledékeny szamá... Changbin - dermedt meg a fiú, amint meglátta a barátja vendégét.
- Szia Felix - mosolygott rá a csupa feketét viselő srác az asztalra könyökölve, és ahogy a pólója ujja megfeszült a karjain, a fiatalabb érezte, hogy fülig vörösödik, amiért nem bírta ki, hogy megbámulja őt.
- Sz-szia... ne nézz rám! - takarta el az arcát hirtelen, ahogy eljutott az agyáig, hogy csak Chanra számított, vagyis nincs rajta a szokásos réteg smink, ami elfedné a bőrét tarkító szeplőket.
- Ne csináld már, Lix, egyszer úgyis látni fog - tette zsebre a telefonját Chan, és felállt, hogy elvegye a fiú kezét a szeme elől.
- Nem! Nem láthat így! - menekült vissza a nappaliba Felix, a másik azonban már csak akkor hagyta őt békén, amikor meghallotta, hogy sír.

- Felix... nem tudtam, hogy ez tényleg ennyire felzaklat téged - motyogta a padlót nézve, mire Changbin vigasztalóan megveregette a vállát.
- Hadd próbáljam meg én - kérte, és óvatosan Felix dereka köré fonta a karjait. - Megengeded?
- Nem láthatsz - ismételte magát a fiú egyre elkeseredettebben.
- Miért?
- Mert csúnya vagyok - szipogta, mire Changbin a hátát simogatva hozzábújt, hogy őt is ugyanerre késztesse.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz - suttogta. Felix tudta, hogy úgy van, ahogy mondja, a testét megfeszítő pánik azonban nem hagyta őt tisztán gondolkodni.
- De... de mi lesz, ha már nem fogok tetszeni neked?
- Olyan sose lesz - folytatta nyugodtan Changbin. - Azért akartalak megismerni, mert szépnek találtalak, de minél több időt töltünk együtt, annál jobban beleszeretek a személyiségedbe, hogy milyen pozitív szemmel látod a világot, és lehet, hogy te nem veszed észre magadon, de olyan fényesen ragyogsz... Ez a saját fényed, amit nem vehet el tőled senki, csak az olyan szaros kis gondolatok, amikre egyáltalán nincs szükséged. Nekem is voltak, tudom milyen, amikor semmit sem érzel szépnek magadon, de hidd el, hogy te sokkal jobbat érdemelsz ennél.

- Neked is voltak? Neked, aki szexinek nevezi saját magát? - kérdezte Felix meglepetten.
- Eredetileg azért kezdtem el magamhoz beszélni, hogy javítsak az önbizalmamon - magyarázta Changbin továbbra is a fiút ölelve, aki el tudott volna olvadni a karjaiban. - Aztán valahogy rajtam maradt, és ha mostanában tükörbe nézek, folyton egy olyan srácot látok magam előtt, akit semmi sem tarthat vissza a céljaitól.
- Ezt tanítsd meg nekem is...
- Csak te taníthatod meg magadnak - mondta ki a nagy igazságot Changbin, Felix pedig lassan elhúzódott az ölelésből, és kipislogta a szeméből a könnyeket.
- Nyáron jobban látszanak. A nap miatt - mondta a szeplőire utalva hevesen dobogó szívvel, ahogy az idősebb a két tenyerébe vette az arcát. Sejtette, hogy abban a pillanatban mindkettejükben felmerült a csók lehetősége, Chan előtt azonban ő nem érezte magát elég kényelmesen hozzá. Sokadszorra lehet, hogy hozzászokik majd, de az elsőt mindenképpen csak kettejüknek akarta, Changbin pedig szerencsére beérte egy mosollyal is, miközben a hüvelykujjai megszámolták az apróbb szeplőket a szemei alatt.
- Gyönyörű vagy - mondta a legőszintébb csodálattal a hangjában.
- Gyönyörű vagyok - ismételte meg őt Felix lesütött szemmel, így teljes meglepetésként érte az idősebb gyengéd puszija.
- Csak így tovább, kiscsibe.
- Ezt Chan tanította neked? - nézett a harmadik fiúra Felix bosszúsan.
- Lehet - vont vállat nevetve a barátja, Changbin azonban hamar kiengesztelte a szerelmét egy újabb arcra puszival a megszólításért.
- Maradsz még egy kicsit? Épp egy új számon dolgozunk, és szerintem elkéne az inspiráció mindkettőnknek.

Felix erre természetesen képtelen volt nemet mondani. És nem csak azért, mert Changbin kérte tőle, hogy maradjanak együtt, hanem mert ő maga is legalább annyira szerette a zenét, mint a másik kettő, mégha nem is volt olyan tehetséges benne hozzájuk képest. A stúdióban nem lehetett táncolni, és elég helyet is csak Changbin ölében talált magának, de élőben hallani, ahogy a fiú a lassú rap részt arról írja, hogy mennyire szeretne egy szőke srácot annyiszor megcsókolni, ahány szeplőt csak meg tud számolni az arcán... nos, az minden szempontból felülmúlhatatlan volt.