XOXO (Kisses and Hugs)

Lovesick Boys - JaeYong (NCT)

- Taeyong! Jól vagy? - térdelt le Jaehyun a fiúhoz, aki a táncterem padlóján ült a kezét a homlokára szorítva.
- Persze, jól vagyok - nyugtatgatta a barátját Taeyong. - Csak megint megszédültem.
- Tessék, igyál egy kicsit - nyomta a kezébe a kulacsát Jaehyun. - Valakinek nincs itt kajája? - nézett körbe a többieken, akik ugyanilyen aggodalmasan figyelték a leadert, mint ő.
- Nem kell. Már jobban vagyok - utasította el a segítséget Taeyong.
- De ugye eszel rendesen? - kérdezte tőle szigorúan Jaehyun.
- Persze. Persze hogy eszem, ez nem attól van - erősködött, Jaehyun pedig a derekát segítőkészen átkarolva a terem szélére vezette őt.
- Mindenesetre most maradj itt a próba végéig. Próbálj meg pihenni egy kicsit, jó? - Taeyong megilletődve bámulta Jaehyunt, aki féltő tekintettel hagyta ott őt, hogy visszamenjen gyakorolni a többiekkel. Egy pillanatra ismét életre kelt benne az az érzés, amit pár hete végleg elaltatott magában, miután Jaehyun egy lányról kezdett áradozni neki, és pont ezért nem hagyhatta most sem, hogy ez a naiv kis szerelem eluralkodjon rajta. Nem szerethette Jaehyunt, és többé álmodozni sem akart róla, mert azzal csak a saját összetört szívét gyötörte újra és újra. Azt nem is sejtette, hogy ezzel az érzéssel nem csak ő van így. Ahhoz túlságosan el volt merülve az önsajnálatban, hogy bármit is észrevegyen a saját szerelmi bánatán kívül, pedig ez jóval megkönnyítette volna a dolgokat közte és a titkos szerelme között.

A próba után Jaehyun visszakísérte Taeyongot a szobájába, hogy a délután további részében nyugodtan pihenhessen. A héten már harmadszorra lett rosszul próba közben, ez pedig lassan magát Taeyongot is meggyőzte arról, hogy ki kéne vennie pár szabadnapot. A stressz okozta kimerültség nem volt példátlan jelenség az idolok körében, Taeyongnál azonban ez még szívfájdalommal is párosult, ami kettő együtt nem volt éppen a legelőnyösebb kombináció. A legrosszabb az volt az egészben, hogy senkinek sem beszélhetett az érzéseiről, ugyanis egy ekkora értékű információ hamar elterjedne a tagok között és egészen biztosan eljutna Jaehyunhoz is. Azt pedig Taeyong nem hagyhatta. Semmiképp sem.

Ahogy teltek a napok, Taeyong egyre gyengébbnek érezte magát, Jaehyun pedig egyre jobban aggódott érte. A csapat leadere még mindig rosszul aludt, hiába tölthette akár minden idejét az ágyában, és egyre inkább vágyott vissza dolgozni, ami közben legalább nem gondolt folyton Jaehyunra. Igaz megfogadta, hogy lezárja magában az egészet, gyakorlatban viszont ezt szinte lehetetlennek tűnt megvalósítani. Jaehyun törődött vele a legtöbbet, nem csak ezen a héten, hanem egyébként is, és mindig tett róla, hogy Taeyong szíve izgatottan verdessen a mellkasában, ahányszor csak meglátta őt. Ezt persze Jaehyun nem vette észre, Taeyong ügyesen titkolta előle az érzelmeit, mind a boldog, mind pedig az összetört szerelmes pillanataiban, és amikor Jaehyun felajánlotta, hogy aznap este nézzenek filmet kettesben, ő már azt sem tudta, mit érez valójában.

- Bosszúállók? - kérdezte Jaehyun, ahogy bemászott Taeyong mellé a paplan alá és az ölébe vette a jobb napokat is látott laptopját.
- Jó lesz - sóhajtott Taeyong a barátja vállára borulva. Fáradt volt, fáradtabb mint valaha, de nem akart elaludni pont most, amikor Jaehyun vele szeretett volna időt tölteni.
- Csinálok popcornt - bújt ki hirtelen az ágyból mégiscsak a fiú, Taeyong pedig nem ellenkezett, bár egyből hiányozni kezdett neki a másik testének melege. Jaehyun karjaiban szeretett volna elaludni, hátha akkor végre nyugodt lesz az éjszakája, erre azonban félt megkérni őt, mert szerinte túl egyértelmű lett volna, hogy miért teszi. Jaehyun nem tudhatja meg, hogy szereti őt. Az maga lenne a világ vége...

Taeyong arra ébredt, hogy Jaehyun gyengéden megcsókolja a homlokát. Laposakat pislogva nézett fel a fiúra, aki a helyzetre való tekintettel már elrakta a laptopot, és a popcornos tál sem volt ott a kezében.
- Aludj nyugodtan. Nem akartalak felkelteni - simogatta meg Taeyong haját az ágy szélén ülve.
- De te velem akartál lenni - motyogta Taeyong a szemét dörzsölve. - Én alhatok később is.
- Nem - nyomta vissza őt Jaehyun fekvő helyzetbe, ahogy fel akart ülni. - Most a te egészséged a legfontosabb. Pihenned kell.
- De én meg veled akarok lenni! - nyűgösködött Taeyong, ezt az oldalát pedig csak keveseknek mutatta meg. - Legalább addig maradj itt, amíg visszaalszom.
- Rendben - csípte meg Jaehyun játékosan a barátja arcát, aki aztán a kezét átölelve helyezte magát újra kényelembe, így csapdába ejtve őt a fél karjánál fogva, Jaehyun azonban egy kicsit sem bánta ezt. Lassan a barátja mellé feküdt, hogy ne gémberedjen el teljesen az a karja, amibe Taeyong kapaszkodott, és a fiú szép arcát figyelve mosolyodott el újra és újra, ahogy eszébe jutottak az együtt átélt örömteli pillanatok. Mindent szeretett Taeyongban, hiába küzdött olyan sokáig az érzés ellen, és lassan már azt is elfogadta, hogy ez a vonzalom örökre az ő titka marad. A békés belenyugvás neki sokkal könnyebben ment, mint a másiknak, aki továbbra is szenvedett, annak ellenére, hogy épp nem volt tudatánál.

Miután Taeyong elaludt, Jaehyun maga is megpróbált ellazulni, valami azonban ébren tartotta őt. Egyre növekvő aggodalommal figyelte, hogy a barátja arcvonásai mennyire nyugtalanok álmában, és egy percnél tovább nem is tudott tétlen maradni.
- Taeyong - rázta meg a fiú vállait. - Taeyong, kelj fel. Kérlek ébredj fel - suttogta, miután Taeyong panaszosan felnyögött álmában. - Taeyong!
- Mi? Mi van? - rázta meg magát a fiú, majd amint meglátta Jaehyun arcát az övéhez egészen közel, még nagyobbra nyíltak a szemei ijedtében.
- Hé, nincs semmi baj. Csak úgy néztél ki, mint akinek rémálma van - magyarázta Jaehyun Taeyong arcát simogatva, aki a gyengéd érintések hatására hamar megnyugodott. - Gyakran vannak rémálmaid?
- Igen - válaszolt halkan Taeyong. - Nagyon rosszul alszom mostanában.
- Miért?
- Hogyhogy miért? Honnan tudhatnám? - kérdezte a fiú tehetetlenül.
- Bánt valami? Amit nem mondtál el nekem? - hajolt közelebb hozzá Jaehyun, mire Taeyong szégyenkezve lesütötte a szemét.
- Nincs semmi.
- Akkor mi miatt idegeskedsz ennyit? A munka már nem válasz - emelte meg a barátja állát Jaehyun. - Tae, nekem elmondhatod. Bármit elmondhatsz nekem, ugye tudod?
- Ezt nem - suttogta elszorult torokkal Taeyong.
- De igen. Bízz bennem - ölelte magához őt Jaehyun, ahogy felültette maga mellé. - Nem foglak megutálni, sem elítélni, vagy nem tudom mitől félsz még. Nekem bármit elmondhatsz, itt leszek veled életem végéig.
- Tényleg? - kérdezte Taeyong elhaló hangon, ahogy Jaehyun nyakát átkarolva kapaszkodott belé. - Akkor is, ha azt mondom, hogy szeretlek?

Pár hosszú pillanatig csönd volt köztük, csak a lélegzetvételeiket, illetve Taeyong szipogását lehetett hallani, ahogy végre erőt vett rajta a régóta kikívánkozó zokogás. Egyre hangosabban sírt Jaehyun karjaiban, aki a hátát simogatva igyekezett megnyugtatni őt, legalább annyira, hogy ő is hallhasson egy vallomást, ami már így is túl sokat váratott magára.
- Taeyong... drága kicsi Taeyong - tolta el magától a fiút, miután csillapodott valamelyest a sírása. - Egy bocsánatkéréssel tartozom neked. Azt hittem, mindkettőnknek jobb lesz, ha elhallgatom ezt előled, és arra még csak nem is gondoltam, hogy te is ugyanezen mehetsz keresztül, mint én. Így utólag... sajnálom, hogy nem vettem észre. De most legalább végre megmutathatom. Mert ugye megmutathatom? Hogy én is szeretlek - simított Taeyong arcára, aki meglepetésében pislogni is elfelejtett. Jaehyun egyre közelebb hajolt hozzá, veszélyesen közel, amikor azonban Taeyong végre felfogta a hallottak értelmét, ő maga szüntette meg a kettejük között maradt távolságot.

Szenvedélyesen csókolták meg egymást, mintha mindig is erre vártak volna, ez pedig nem is állt messze a valóságtól, hiszen egy régóta elfojtott szerelem kiteljesedése történt meg éppen. Jaehyun ajkai tökéletesen illettek Taeyong szájára, az egymással játszó nyelveik pedig még annál is tökéletesebb érzést keltettek bennük, hasonlót ahhoz, mint amikor egy kirakó utolsó darabja végre a helyére kerül. Egy ideig még próbáltak ennél is közelebb húzódni egymáshoz, ezután pedig Jaehyun inkább a hátára fektette Taeyongot, olyan helyzetet teremtve ezzel, ami egyszerre volt zavarbaejtő és hihetetlenül kívánatos is mindkettejüknek. Két fiú egymáson fekve, egymás ajkait falva...
- Ezt majd máskor - húzódott el Jaehyun lassan a párjától. - Még mindig gyenge vagy.
- Rendben, de akkor itt alszol - csimpaszkodott bele a fiúba Taeyong minden végtagjával, aki így nem is tehetett mást, minthogy mellé feküdjön az ágyra.
- Egyébként is itt alszom mostantól - suttogta Jaehyun, és adott a szerelmének még egy utolsó rövid csókot. - Jó éjt, drágám.
- Neked is - bújt hozzá a másik mellkasához Taeyong, pár perccel később pedig már az álomvilágban járt, ezúttal viszont semmi sem háborgathatta őt a nyugalmában.