Kpop birthday imagine

Cix Seunghun

Sziasztok. Szóval itt az új rész. Őszintét megmondva, az alapja nagyon tetszett, de mire a végére eljutottam annyi minden ért, annyira belezavarodtam, hogy szerintem a legelső ötletemtől ez nagyon is távol áll. Azért próbálkoztam kihozni belőle valamit, remélem tetszeni fog, főképp, hogy ritka hosszú rész lett. Addig is jó olvasást a részhez.

A hatalmas dzsungel szinte elnyelt, annyira nagy volt a növényzet. Rohanás közben két kezedben egy kisebb késsel próbálkoztál vágni magad előtt a lenőtt indákat, hogy teremts egy kis ösvényt ahol tudsz rohanni. A rövid nadrágod, amit ez a párás, meleg fülledt levegő megkövetelt nem tűnt jó választásnak, most, ahogy futottál a rengeteg növény között. Minden egyes lépésnél érezted, hogy valami megkarcolja a lábadat. Lefelé nézve még vércseppeket is láttál. Azonban most ezzel nem értél rá foglalkozni.

Futnod kellett, ahogy a lábad bírta. Az egyik kést már el is ejtetted, már csak fél kézzel tudtad a sűrű növényzetet irtani, hogy tudjál menekülni a vad elől, ami Afrika sűrű esőerdeiben üldözött. Kezdet érteni, hogy az idegenvezető mire utalt, mikor mondta, hogy óvakodjál az élővilágtól. Lihegtél, a nagy melegben a futás még nehezebb volt, azonban ha egy pillanatra is megálltál volna utolért volna az állat, ami üldözött.

Megtorpantál ahogy egy széles, erős sodrású folyóhoz értél. Túl gyorsan csobogott benne a víz ahhoz, hogy át lehessen úszni. Alig álltál meg pár másodpercre, de már érezted, hogy a fenevad közeledik feléd. Lépned kellett, de nagyon is gyorsan. Ekkor pillantottad meg fejed felett azt az indát, ami talán az egyetlen menekülésed lett volna. Képtelenség, hogy a vad áttudja úszni ezt a folyót. Lehet, hogy veszélyes, de meg kellett játszanod. Gyorsan felugrottál, hogy elkapd az indát, amivel elkezdtél előre-hátra hintázni, amikor is reccsenő hangot hallottál...

-Kicsikém gyere le kérlek-hallottad meg anyukád hangját a lehető legrosszabb pillanatban. A könyved éppen kezdett a tetőfokához érni, mikor úgy tűnt, hogy neked, most szépen le kell baktatnod, hogy egyél, amihez neked természetesen semmi kedved, de ez már mellékes. 

Imádtál olvasni. Minden egyes történet egy külön élet, amit megélhetsz. A hétköznapokban nem vagy semmi extra. Az életed unalmas lenne könyvek nélkül. A szüleid nem nagyon izgalmasabb emberek, talán még unalmasabbak mint te. A könyvekből tanulták meg, hogy hogyan kell gyereket nevelni. Minden egyes levegő vételednél aggódva csapják fel a nevelési tanácsadó könyveket. Kicsit túlféltik az egy szem gyermeküket. Mivel ennyire szigorúan fognak téged, soha nem volt nagyon mivel elütnöd az időt, csak az olvasással. Ezt még a szüleid se tartják veszélyesnek, sőt egyenesen támogatják.

A könyvek millió és egy lehetőséget biztosítanak. Egyikben lehetsz a vad lány, aki átmegy minden szabályon, hogy elérje, amit egész életében akart, míg a másikban lehetsz a törékeny hercegnő, akiért lovagok ezrei küzdenek meg, annyira szép. Ezer sztori és ezer élet, ami lehetne a tiéd is.

Minden egyes könyvnél, amit olvasol teljesen elhiszed, hogy te vagy a főszereplő. Napokra benne ragadsz a történetben. Magával ragad és szinte teljesen annyira mellen vág a vége egy történetnek, hogy képes vagy úgy kezelni, mintha te egyik éned halna meg, ami teljesen igaz is valahol.

Azonban ezzel az egésszel egyetlen egy annál nagyobb probléma van. Mégpedig, hogy néha élni elfelejtesz. Annyira benne ragadsz a történetben, az olvasásban, hogy elejted, hogy van a valós világ, amiben te valójában élsz. Inkább élsz a kis kitalált történetedben, amit a fejedben megálmodtál, mint hogy a valóságban élj, ami annyira zord és szívtelen tud lenni. Köszönöd, de ebből te nem kérsz.

Kelletlenül állsz fel, a legizgalmasabb mondatok kellős közepén a könyvedből. Nem szívesen hagyod abba, de tudod, hogy ha egy percet is mersz késni a vacsoráról, a szüleid rögtön arra fogják fogni, hogy elkezdesz zülleni és a végén megint egy pszichológusi rendelőben találod magadat. Arra meg egyáltalán nem vágysz.