Kpop birthday imagine

Seventeen Jeonghan

Sziasztok. Ahogy a magyar tanárom mondaná ez egy rész büfé lett. Kicsit rövid és még magamat is meghazudtolva egy kis cuki, de tartalmilag nem olyan izgalmas részt hoztam (gratulálok így kell az első sorokban megfogni az olvasót, nagyszerű vagy Laura xd). Ettől elvonatkoztatva remélem tetszeni fog. A következő rész pedig ígérem, hogy valami jobb és tartalmasabb lesz, ha addigra megjön az ihletem. Jó szórakozást

Vannak napok, amik reggeltől estig szívásból állnak és a te életedben úgy érzed, hogy ez a mai nap határozottan egy ilyen. Reggel elaludtál, a hajad sehogy nem állt, a ruha amit reggel felvettél, elsőnek jó döntésnek tűnt, de a nap folyamán többször is megbántad, hogy ez mellé tetted le a voksod. Valahogy sehogy nem állt rajtad. Semmihez nem volt kedved, ami az életedhez alapból hozzá tartozik. Nem volt kedved jó pofizni emberekkel, rohangálni nap estig, megtanulni a szövegeket, videó tervekkel előállni, habár mindenki ezt várta tőled. De ma ez nem ment.

Persze azt mondani, hogy utálod az egész életedet és ott hagynád túlzás. Imádod az egészet, te magad választottad, te építetted fel magadnak. Sokat köszönhettél neki, még Jeonghant is, akit soha semmi pénzért nem hagynál el. Szóval nem, nem hagynál fel az életeddel, az meg túlzás, hogy nem szereted ezt az életet. Imádsz leülni a kamera elé és készíteni egy-egy új videót. Imádod minden részét, megtervezni, elkészíteni, szerkeszteni, majd olvasni a kommenteket. Csak ma az idegrendszered nem bírja elviselni ezt, de biztos vagy benne, hogy lesz jobb.

Volt már ilyen életérzésed. Pont azelőtt nem sokkal, hogy megismerkedtél a barátoddal, Jeonghannal. Hatalmas kreatív blokkban voltál. Nem jöttek az ötletek, vagy ha jöttek is, percek alatt beszélted le saját magadat, mert nem tetszett. Az utolsó munkádnak gondoltad, hogy igent mondasz a Pledisnek, akik megkértek, hogy a feltörekvő bandájuk, hagy szerepelhessen a videódban. Jó marketing fogásnak tűnt, több százezres rajongó táborral rendelkeztél már akkor. A fiúknak pedig jól jött a hírverés. Nem akartad cserben hagyni őket, így elmentél. Azóta se bántad meg ezt a döntésedet. Akkor ismerkedtél meg Jeonghannal, akinek a szó minden értelmében a karjaiba hullottál. Első találkozásotokra úgy került sor, hogy megbotlottál a küszöbben, ő pedig utánad kapott. Téged már akkor levett a lábadról és mint kiderült te is őt.

Másnap fel is keresett téged. Az összes videódat megnézte belikolta, szólt hozzájuk pár kedves szót, minden platformon bekövetett. Ő vált egy hamar a legnagyobb rajongóddá. Ő volt a legnagyobb indoka, hogy nem adtad fel. Segített, hogy visszaszálljon beléd az ihlet. Ezért te még jobban beleszerettél. Hálás voltál neki és csodáltad, hogy ő hogyan képes arra, hogy a saját életét rendbe tartsa, a fiúknak és neked is annyit segítsen. Egyszerűen lenyűgözött és szerettél volna vele minél több időt tölteni. Ami annyira jól sikerült, hogy csak hamar egy párt is alkottatok. Ennek lassan öt éve, de szinte semmi nem változott. Minden pontosan ugyan olyan mint azon a napon, amikor megismerkedtetek. Leszámítva, hogy mára már a Seventeen egy világhírű banda, jóval több rajongóval mint amennyi neked van és valószínűleg valaha is lesz.

Fáradtan esel be a házatokba. A harmadik évfordulótokon lepett meg a házzal, ami tökéletes volt mindkettőtöknek. Közel volt a céghez, könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel, hogy te is könnyen ingázhass bárhova, ahova éppen hívnak. A ház maga szép, hatalmas, túlságosan nagy is kettőtöknek, de ez valahogy a fiút soha nem zavarta.  Hatalmas ajándék volt és egy ideig, dühös is voltál rá, hogy ekkora pénzt rád ölt. Mint az, ahogy mindig szokott lenni a tökéletes érvelési technikájával rávett arra, hogy elfogad. Pár nappal később már a banda többi tagjával együtt lelkesen pakoltátok be a cuccokat a házba, hogy elkezdhessétek Jeonghannal ketten az életeteket itt.

A táskádat és a cipődet csak hanyagul az ajtóban hagyva, léptél be a nappaliba és ugyan azzal a lendülettel zuhantál rá a kanapéra. Fejedet a párnába fúrva sikítottál egy nagyot. Ma legszívesebben az összes emberrel akivel találkoztál ezt csináltad volna. Egy hatalmasat ordítottál volna a képébe. Hogy dühödet levezesd még inkább, a kezeddel elkezdted kétoldalt verni a kanapét. Tombolásodat egy halk kuncogás szakította meg.

-Szóval ezt szoktad csinálni, amikor nem vagyok itthon?-kérdezte nevetve Jeonghan. Kócos szétzilált hajjal, meredtél rá. Elsőnek gyilkos pillantásokat vetettél felé, de nem bírtad tartani. Valahogy mindig körbelengte egy kellemes aura, ami valahogy mindig elérte, hogy mellette jókedved legyen. Jeonghan meg se várta válaszodat, levette a cipőjét és a kanapé előtt eléd guggolt. Elsőnek csak kedveskedve az orrodra csókolt, amire te viccelődve elhúztad a szádat és mogorva fejet vágtál.

-Hát ha ennyire nem örülsz nekem, el is mehetek-hisztizett be. A nyakába kapaszkodva húztad magadhoz és nyomtál egy csókot szájára. Ahogy elváltál tőle, széles mosoly terült el az arcán.

-Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek-fúrtad a fejedet a nyakhajlatába. Az egész napi feszültséged, mintha köddé vált volna úgy múlt el mellette. Ez volt az ő szuper képessége számodra. Minden helyzetben ő volt a mentsvárad. Az illata bekúszott az orrodba és a pillangókat életre keltette a hasadban.

-Mi miatt hisztiztél mikor hazajöttem?-simított végig a hátadon. Nyöszörögtél egy kicsit, válasz gyanánt. Annyira komfortosan elvoltál, hogy nem volt különösebb kedved elmesélni, mi is volt veled ma, nehogy megint elrontsa a kedvedet.

-Nem akarok róla beszélni-mondtad hisztizve, mint ahogy az öt éves kisgyerekek szoktak hisztizni. Jeonghan rosszallóan rád nézett, majd megcsóválta a fejét. Tudta jól, hogy ezt a csatát elvesztette, körülbelül abban a pillanatban, mikor belépett a kicseszett ajtón, de ez mellékes. Még is kíváncsian fürkészett abban reménykedve, hogy sikerül téged megtörnie, csak megered a nyelved.

-Egyszerűen rossz napom volt. Mindenki a nyakamra járt, hogy egyeztessünk erre időpont, meg arra is. A marketing csapatom egész nap azzal zaklatott, hogy valami új kreatív videót kéne feltölteni és találjak ki valamit. Mintha ez olyan könnyű lenne. Kicseszett tíz éve videózok, olyat nekem, amit még egyáltalán nem csináltam kitalálni nem könnyű, nem megy az egyik másodpercről a másikra-feszültél be újra, ahogy az agyadat ellepték a gondolatok, amik egész nap leterheltek. Barátod aggódva nézett rád, majd mikor már látta, hogy a fejed szabályosan vörösödik, a szavadba vágott.

-T/N annyira buta vagy-fogott a válladra, nyugtatás képen.-Annak örülnöd kéne, hogy mindenki időpontot akar kérni tőled, mert ez azt jelenti, hogy még mindig nagy a népszerűséged és nagy valószínűséggel az is marad sokáig. A marketingeseket meg szard le. Igen nem parancsra jön az új kreatív ötlet, de soha nem volt az, hogy nem találtál ki valami újat, most is menni fog-próbált jobb kedvre deríteni. Lelkesítő beszéde után pedig megcsókolt.

-Most pedig menjünk vegyünk fel pár spontán videót, hogy megjöjjön az ihleted-vállt el tőled. Felrántva maga mellé indult el a háltok felé, ahol semmilyen cucc nincsen ahhoz, hogy videót tudj készíteni.