Kpop birthday imagine

Seventeen S.coups

Amikor kicsi vagy, és elkezdesz természetfeletti dolgokról mesélni mindenki csak lecsitít. Ez baromság, ilyenek nem léteznek, ez csak városi legenda. Mondják rendszeresen. Az igazság azonban az, hogy tudják pontosan, hogy léteznek az ilyen lények, csak nem akarják, hogy a gyerekek félelemben éljenek, így inkább eltitkolják előlük ameddig csak lehet.

Ha utána is tovább beszélsz róla, akkor meg szabályosan nem normálisnak nyilvánítanak. Nem fogadsz szót, általuk nem logikus, nem létező dolgokról beszélsz szóval biztos, hogy nincsen veled minden rendben fejben.

-Kislányom, beszélsz itt össze vissza baromságokat-morog rád anyád, mikor továbbra is az ilyen dolgokról mesélsz.  Nem bírta elviselni, hogy ilyen kitalált dolgokról beszélsz, mindig csak lecsitított.

Így hamar feladtad, nem kutakodtál tovább a témában, nem kerestél válaszokat a kérdéseidre, nem foglalkoztál ezzel, csak éltél tovább a te kis világodban. Bármennyire is érdekelt a dolog a szüleid folyamatosan eltántorítottak, attól, hogy elkezdj ezen gondolkodni újra. Milyen jól tetted volna ha nem a szüleidre, hanem az ösztöneidre hallgatsz... Sok minden lehet máshogy történt volna az életedben.

Miután a sulit elvégezted, otthagyva a falut, ahol éltél a fővárosba költöztél. Teljesen egyedül éltél ott, nem voltak barátaid, akikkel tudtál volna együtt lakni. Egy kis panelház egyik lakása volt a tied, a főváros kicsit kijjebb eső területén.A szüleid sokszor leakartak erről beszélni, hogy oda menjél. Nem a legjobb hírű rész volt, sokszor volt a tévében a sok bűneset miatt, de te nem féltél, mentél a saját fejed után.Utána meg mindig azzal nyugtattad őket, hogy már ott vagy mennyi ideje és még sincs semmi probléma. Legalábbis egy ideig nem volt.

Egy téli késő este,sétáltál haza. Nem laktál messze az egyetemtől, maximum negyed óra séta, amit mindig szívesen tettél meg. Akkor mégis egy rossz érzés fogott el, mintha valaki követne, hátrafordulva azonban nem láttál senkit. Megpróbáltál gyorsabban menni, viszont ettől a valami is gyorsabban követett téged.

-Kezdek paranoiás lenni-motyogtad, hazaérve. Szinte rögtön bevágtad az ajtót és a biztonság kedvéért még kulcsra is zártad. Csak azután mentél el, elvégezni a dolgaid, azonban rendszeresen vizslattad az ajtót, hogy nem jött-e be valaki rajta.

Ez után egyre többször és többször érezted, hogy mintha valaki minden lépésedet követné. Soha nem érezted, hogy egyedül vagy, állandóan ott motoszkált benned az érzés, hogy nem vagy egyedül valaki van körülötted, lesi az összes pillanatod. Egy prédának érezted magad, akit a vadász megfigyel. Végül is igazad volt.

Pár héttel később újból egyedül vágtál neki a hazavezető útnak a sötétben. Kicsit ekkor már féltél, de ha eddig nem történt semmi extra, akkor csak nem most lesz bajom, próbáltad magad nyugtatni. Hangokat hallva magad mögül minden bátorságod elszállt, futásnak eredtél. Rohantál, ahogy csak bírtál, de nem volt elég, az egyik saroknál megcsúsztál. Ez az utolsó amire emlékszel, majd képszakadás.

Másnap arra keltél fel, hogy iszonyatosan fáj a fejed. Ahogy kinyitottad a szemedet, nem a megszokott kis házadban találtad magad. Egy fényűző házban, ami már már bőven hajazott a palota megnevezésre. Csak a nappalit láttad, ahol ezek szerint eddig aludtál, de már az olyan gyönyörű volt, hogy majdnem a lélegzeted állt el.

-Végre felébredtél?-szólalt meg egy férfi hang mögüled. Oda fordulva, egy nagyjából veled egyidős fiút pillantottál meg. A falnak támaszkodva pimaszon mosolygott rád, és folyamatosan méregette végig alakodat.

-Te még is ki a franc vagy?-akadtál ki. Végül is csak egy idegen férfi házában találtad magad, úgy, hogy nem emlékeztél semmire se, a tegnap estéből.