Enhypen Jungwon

226 19 0
                                    

Beleszeretni a legnagyobb ellenségedbe, talán a legidiótább dolog, amit csinálhatsz valaha is. Tekintettel arra, hogy ő nagy valószínűséggel soha nem fogja viszonozni az érzéseidet, nem tehetsz mást, mint hogy csendben szenvedsz. Mellé hozzá jön, hogy folyamatosan meg is kell játszanod azt, hogy te mit érzel.

Végül is nem állhatsz azzal elő egyik napról a másikra, hogy szerelmes lettél bele, el szeretnéd ásni a csata bárdot. Továbbra is úgy kell viselkedni, mintha őt utálnád a legjobban a világon. Ami egy idő után még annál is megterhelőbb, mint amit gondolna az ember.

Jang Jungwon, életed megrontója, legalábbis rengeteg ideig így volt definiálva az életedbe. Most már inkább életed szerelme címet tudhatja magának. Mióta az eszedet tudod, egymás ellen versenyeztek a gördeszka versenyeken. Nem egy lányos sport, amit nem egyszer vágott a fejedhez, de te pont ezért szereted.

Mindig is felfordult a gyomrod a lányos csilli-villi dolgoktól. Két fiú testvér mellett nőttél fel, meg is tette a hatását. Utálsz lányosan öltözködni, falnak tudsz menni a nőies viselkedés gondolatától is, nem beszélve arról, hogy konkrétan azt se tudod, hogy mit takarhat ez.

Pontosan ezek a dolgok, amit Jungwon is nem egyszer megemlített. Folyamatosan csesztetett, hogy fiúsabb vagy mint ő, hogy nem lehet, hogy lány létedre laposabb vagy mint, néhány csapat társatok. Ehhez hasonló dolgokat vág hozzád.

Persze téged se kell félteni, ő megkapta a gerinctelen jelzőt tekintettel, arra hogy pár barátját régebben hogy ott hagyta, vagy azt hogy nem is igazi férfi tekintettel arra, hogy néhány olyan trükköt, amit te gondolkodás nélkül megcsinálsz, ő még csak a gondolatától is idegessé válik. Ez egy oda-vissza játszma, mindketten mondtatok olyan dolgokat amivel megbántottátok a másikat.

Mai nap is edzésetek van. Nagyban gyakorolsz már a pályán mikor, egy másik gördeszkás hatalmas sebességgel neked jön oldalról, ami miatt felborulsz. Idegesen pattansz fel a földről a lehorzsolt könyöködet vizslatva. El se szakítva arról a pillantásod ordítasz fel.

-Jungwon, ez meg mi a francért kellett megtenned?-zengett a hangod a gödör legmélyén, amitől csak még dramatikusabb hatást értél el az egésszel. A fiú nevetése tisztán hallatszódott, majd még pár kört ment körülötted, hogy azzal is húzza az időt mire megállt végre és megszólalt.

-Mert vicces. Azt mondtad, hogy te soha nem esel el ott ahol profi vagy. Akkor itt valahol hibázik ez a sztori-mondta ördögien felnevetve. A gyomrod görcsbe rándult, mikor meghallottad ezt. Idegesen leeresztetted a kezedet mit sem foglalkozva azzal, hogy még mindig vérzik, felkaptad a deszkádat, majd a fiúra néztél.

-Igen, de ha valaki direkt szabotál nem számít. Nézd és tanulj!-mondtad, felpattanva a deszkádra kezdtél bele a már jól begyakorolt, műsorba. Hibátlanul csináltad végig az összes ugrást, egyszerűen képtelen voltál hibázni. Még a végére egy nehezebb trükköt is tettél bele. A fiú csak vöröslő fejjel állt előtted és nézte, ahogy önelégült fejjel, befejezed az egészet.

Mikor megálltál előtte, csak mormogott valamit, amit pontosan nem tudtál felfogni.

-Ezt veszem egy nagyszerűnek. Majd ha ezt meg tudod csinálni, beszélhetünk arról, hogy te vagy a jobb, de addig ne is álmodozz-mondtad neki, mire szegényen látszott a sértődöttség. Nem kicsit bántad meg, hogy ezt így a képébe vágtad, de ha meg nem ezt teszed, gyanússá váltál volna.

A fiú szemében egyszer csak a düh és a céltudatosság kezdett el csillogni.

-Majd megmutatom neked-vette fel a bukósisakját, majd nekikezdett ő is. Ugyan annak a gyakorlat sornak mint te. Ez nem kicsit probléma, tekintettel arra, hogy Jungwon, akár mennyire is szépítünk a helyzeten nincs azon a szinten mint te. Már az első ugrásnál elesett, és egy hatalmas borulás követően ért földet.

Kpop birthday imagineWhere stories live. Discover now